Wolfstar

56

Sirius szemszöge

Drága anyám, aki csak azért az anyám mert büszkeségből még nem dobott ki!

Megkaptam a leveled...Hogy őszinte kegyek, megbotránkoztató, mire  vagy képes csakhogy feljebb rugdosd magad a ranglétrán. Ez már nevetséges, és igenis megalázó. Remélem tisztában vagy vele hogy a saját fajtádat árulod el. A saját fiadat küldöd a halálba, és hogy épp elátkozni készülöd a már így is eléggé rettegett Black nevet.

Letettem a pennát, és kibámultam az ablakon. Odakinn már sötét volt. A hold magasan az égen járt. 

-Mit csinálsz ilyen későn?-botorkált mögém Remus.

-Levelet írok.-doboltam a feketére festett körmeimmel az asztalon. 

-Kinek?-ölelt át hátulról, és álmos szemével olvasni kezdte a levelet.-Oh... Mit írsz neki?

-Hogy soha nem megyek bele a mocskos kis játékába és hogy rohadjon meg a kicseszett rangos családnevével.-vettem ismét kézbe a pennát.

-Ez tetszik.-adott egy álmos csókot a nyakamba.-De majd megírod holnap! Most gyere, aludjunk!

-Nem. Ezt most szeretném megírni.-hajoltam a papír fölé. 

-Jó. De ha kész vagy ne ébressz fel.-simított végig a hajamon, majd vissza feküdt aludni. 

Bár...szerintem pontosan tisztában vagy azzal hogy mit is teszel. Dalolva küldöd Regulust a halálba, csak hogy Voldemortnak kedveskedj. Undorítóak vagytok. Velem nem fogjátok ezt játszani. Örülök, hogy sosem voltam olyan mint ti. Örülök, hogy kiskoromban addig vertetek amíg már csak gyűlölettel tudtam rátok nézni. Annak is örülök, hogy oly sokszor aláztatok meg, hogy már szinte sérthetetlen vagyok a Black család kritikus véleményével szemben. Ez sok mindentől megmentett, de legfőképp tőletek. Komolyan azt akarjátok hogy egy rendes család legyünk?  Azt már akkor elrontottátok amikor megszültél. 

Örökké gyűlölni foglak titeket!        Sirius, aki nem Black.

Miután végeztem, felvettem a köntösöm, meg egy random cipőt ami útba esett, (gyanítom Peteré volt mert az én lábamra eléggé szűkösen ment fel) majd sietve elindultam a toronyba, hogy feladjam a levelet. Az este nem volt hűvös, a szél is csak épphogy fújt. A toronyba érve, kinyitottam a nagy ajtót, és mikor beléptem a kis helységbe, rengeteg bagoly röppent fel az érkezésemre. Megkerestem a sajátom, majd oda adtam neki a levelet. Mikor a bagoly kiröppent a sötét éjszakába, kábultan meredtem utána. Majd össze szedtem magam és elindultam vissza. 

Már majdnem elértem a szobám, amikor valaki megragadta a karom. 

-Mi a...-ki rángattam magam a kéz szorításából és előkaptam a pálcám.-Sandriel? Mi a fasz ember...ez zaklatás!

-Ölj meg!-esett neki a falnak.

-Mi van?-döbbenten meredtem rá. Sandriel pizsamában volt, zihált, a verejték patakokban folyt róla, és remegett. Őrülten csillanó szemét rám szegezte.