Wolfstar

56

-ÖLJ MEG!

-Tudod...ez elég para.-hátráltam. 

-Nem, nem érted Sirius...meg...meg kell ölnöd, vagy ő teszi meg!-vágódott el a földön és a lábam után kapott.

-Eressz el!-rúgtam arrébb a kezét.-Ki öl meg?

-Ő!-rekedten kúszott felém.

-Sa-sandriel, ez nem hiszem hogy normális....-a hátam neki csapódott a folyosó falának. 

-Meg kell ölnöd, MOST!-megragadta a ruhám és lerántott, majd kimeredő szemével az enyémbe nézett.-Itt van, itt van a Sötét Nagyúr!

-Nem!-téptem le magamról a karját.

-Sirius...kérlek!-nyújtotta felém a remegéstől görcsbe rándult kezét.

-Szedd már össze magad! Hallod!-de csak mondtam. Nem tettem semmit. Meg sem bírtam mozdulni. 

-Meg fog ölni...-már szinte hörögve beszélt.

-Hozok...hozok segítséget!-rohantam a gyengélkedőbe. -MADAM POMFREY! MADAM POMFREY!-rontottam be.

-Mi...mi történt?-nézett rá ijedten, az épp egy beteget itató boszorkány. 

-Ez...jöjjön már!-fogtam meg a karját.-Kérem...nagyon, nagyon sürgős!

Ketten rohantunk vissza Sandrielhez. 

-Édes Merlin!-kapta a szája elé a kezét Pomfrey.

Már késő volt. Sandriel megcsonkítva feküdt a földön. Pálcája a kezében volt, a keze pedig két méterrel arrébb a testétől. A pálca vége még varázslattól izzott. 

-Nem....nem az nem...-ráztam a fejem. 

-Mr. Black...most, most jobb ha elmegy.-tette a vállamra a kezét Pomfrey. 

-Meghalt?-kérdeztem suttogva.

-Menjen a szobájába! És ne szóljon erről senkinek. Megértette?

Némán bólintottam. A szobába menet, a fejem teljesen üres volt. A lelkem mintha kiszállt volna a testemből. Sandriel látványától felfordult a gyomrom. Szinte beestem a szoba ajtón. 

-Halkabban már te gyökér!-morgott James félálomban. 

Nem feleltem semmit. Be bújtam Remus mellé, szorosan magamhoz öleltem, majd mikor megbizonyosodtam róla hogy ő biztonságban van, fogalmam sincs, hogy a sokktól, vagy a megkönnyebbüléstől de sírva fakadtam. 

-Sirius....-morgott Remus.-Mondtam hogy ne ébressz...te sírsz?

Remus felült, és felém fordult.

-Mi történt?-kérdezte aggódva. 

Nem tudtam megszólalni. Remegve húztam magamhoz, és olyan szorosan öleltem meg hogy még nekem is fájt. 

-Szeretlek.-ennyit tudtam mondani.

-Ne bőgjél...Sirius mi...te tényleg bőgsz?-dörzsölte a szemét James is.-Mi történt haver?

Oda guggolt az ágy mellé, és kérdőn Remusra nézett. Remus csak megvonta a vállát. 

Peter is nyöszörögve botladozott az ágyhoz, és letérdelt James mellé.

Hosszú, hosszú percek múlva már csak csend töltötte be a szobát. Nem sírtam. Mindenki arra várt hogy mondjak valamit.

-Khm...nos, ez...szóval én...-dadogtam.

-Sirius, nyugi!-fogta meg a kezem Remus.

-Jö...én...jöttem, jöttem vissza, és, és Sandriel megragadta a karom....aztán...aztán...

-Megvert?

-Megerőszakolt?

-Megfenyegetett?

-Szerintetek ezekért...ezekért bőgnék?-sóhajtottam szaggatottan.-Azt mondta öljem meg.

-Mi?-kérdezték egyszerre. 

-De...de hörgött, és felém kúszott, én elrohantam a gyengélkedőbe segítségért...de már késő volt. Megölte magát...szét...széttép..baszki...-csuklott el a hangom.

-Nyugi!-ölelt át Remus.

-És tudjátok mit mondott előtte?-nyeltem.-Hogy itt van...Voldemort itt van. Ő tette ezt vele.

Hallgattak. Maguk elé meredve csendben emésztették a hallottakat. 

-Szólnunk kell Dumbledorenak.-állt fel James. 

-Madam Pomfrey azt mondta....

-Nem érdekel! Az igazgatónak tudnia kell róla!-indult el az ajtó felé.

-Szerintem már tudja...-szólt utána Remus.

-Jah, de azt is hogy ki ölte meg? Sirius el mondtad Pomfreynek hogy itt van Voldemort?-nézett rám sietősen. 

-Nem.-motyogtam.

-Akkor itt az idő.-nyitotta ki az ajtót.

-Várj! Menjünk...menjünk együtt.-tápászkodtam fel. 

Remus megragadta a karom, és átlendítette a válla felett hogy el ne essek. Szerencsétlenül botorkáltunk az iroda felé. 

Az irodába érve, Dumbledore már fel volt öltözve és három másik tanárral beszélt. Ezek szerint már értesült a történtekről. 

-Voldemort volt az!-kiáltotta James.

-Miről beszélsz fiam?-fordult felé az igazgató.

-Sirius mond el!

-Khm...nos, amikor...amikor, bocsánat ez most nem megy...-roskadtam le egy székre. Majd Jamesre néztem hogy mondja el ő.

-Szóval, mielőtt Sandriel meghalt volna, azt mondta Siriusnak hogy itt van Vol...Tudjuk ki, és hogy ő akarja megölni. Arra kérte Siriust hogy ölje meg ő, mielőtt még Vold...Tudjuk ki teszi meg, Sirius segítségért rohant, de mire vissza ért Voldemort...

-NE MOND KI!-sikkantott fel az egyik tanár.

-Bocsánat. Szóval Tudjuk ki megölte. Itt van igazgató úr. Már nincs időnk, érti? Ki kell üríteni az iskolát mielőtt valaki megint...

-Nyugodjon meg Potter.-intette csendre Dumbledore.

-Ha megint azt mondja hogy csak várunk...-állt fel mellőlem Remus.

-Természetesen nem. És nyilván való, hogy ezek után kiürítjük az iskolát. De nyugodtnak kell maradnunk, ha idegesek vagyunk csak ron...

-MOST TÉPTE SZÉT MAGÁT VALAKI A SZEMEM LÁTTÁRA!-háborodtam fel.-Hogy a picsába maradjak nyugodt?!

-Teljesen megértem Black...

-Sirius...nem vagyok Black.-fintorodtam el a név hallatára.

-Persze...Sirius fiam, kérlek, minden jogod meg van arra hogy ideges lény. Megértem. De nem szabad pánikot keltenünk. Szerintetek ha egy háborúba induló hadseregnek azt mondanák hogy: Ha ma nem is haltok meg, majd holnap megfogtok! Hányan mennének a harcmezőre? Nem vészmadárnak kell lennünk, hanem megfontoltnak. És tudom, hogy egy ilyen után lehetetlen kérésnek tűnik az hogy pihenje ki magát, de ha pihenni nem is felidegesedni most biztosan nem kéne. 

-Inkább egyél csokit.-tolt az orrom alá Remus egy csokirudat.

Elvettem és néma csendben lehámoztam róla a papírt. 

-Holnap reggel bejelentjük az iskola kiürítését. Estére már mindenki a vonaton lesz hazafelé.-nézett vissza a tanárokra Dumbledore.- A Főnix rend tagjai számára, pedig másik gyűlés helyet keresek. Erről mindenki kap majd egy titkos üzenetet. 

Dumbledore felénk fordult.

-Menjenek, pakoljanak össze. A pálcájukat, és a varázsló tudományukat pedig olyan helyre rakják, ahonnan gyorsan elő lehet kapni. Szükség lesz rá.