𝖂𝖊'𝖑𝖑 𝖆𝖑𝖜𝖆𝖞𝖘 𝖋𝖎𝖓𝖉 𝖊𝖆𝖈𝖍𝖔𝖙𝖍𝖊𝖗|𝕮𝖍𝖆𝖗𝖑𝖊𝖘 𝕾𝖒𝖎𝖙𝖍

32 0 0
                                    

Final part

Idő: 2017 (Charles huszonöt, Maya tizenhatéves)

Sokat gondoltam Charlesra, minden évben írtam neki egy levelet, amit ugyebár nem tudtam elküldeni, hiszen a címét nem tudtam. Így egyre csak gyűltek a levelek, reméltem hogy egyszer oda tudom adni neki.

A szüleimet nagyon szerettem, és ők is engem. Sokat jártunk az anyai nagyszüleim farmján, amiért odáig voltam. Imádtam a sok állatot.

A rendes suli is tetszett, bár csak nagyon kevés barátom volt. Délutánonként beültem a Pop'sba, és ott írtam házikat, egy csésze tea, vagy egy pohár turmix mellett.

Egyik délután megláttam az egyik osztálytársam, Jughead apját, ahogy egy szőke, fiatal férfival jön be a kajáldába. A vendégek rögtön ferde szemmel néztek rájuk, hiszen a Kígyókat nem látták szívesen a város ezen oldalán.

A szomszédos boxba ültek le, a szőke férfi velem szemben, így láttam az arcát. Ismerősnek tűnt, de nem tudtam honnan. Vidáman beszélgetett Mr. Jonesszal, és mikor véletlen rám nézett, találkozott a tekintetünk. Néhány pillanatig csak néztük a másikat.

- Charles, fiam, minden rendben? - kérdezte Mr. Jones, majd megfordult, hogy lássa, amit a vele szemben ülő.

- Charles? - néztem elképedve a szőke férfire.

- Ma-Maya? - pattant fel a boxból, majd mikor én is így tettem, odarohant hozzám, és szorosan megölelt. - Istenem... alig hiszem el, hogy te vagy az...

- Úgy hiányoztál! Minden szülinapodra írtam levelet, csak nem tudtam hova küldeni... - motyogtam könnyes szemekkel, mire ő halkan felnevetett.

- Köszönöm, de visszajöttem Riverdale-be, és mivel megtaláltam apámat, nem is megyek el. Majd szívesen elolvasom a leveleket.

Elképedve néztem fel rá.

- Megtaláltad apukádat?

- Én vagyok - mosolygott Mr. Jones.

- Várjunk, akkor neked testvéred Jughead, de ha anyád Alice Smith...

- Betty és Polly is. Tudom - sóhajtott Charles. - Bár az utóbbihoz még nem volt szerencsém.

***

Nagyon boldog voltam, hogy Charlesszal újra egymásra találtunk, ezért egy délutánon néhány muffinnal mentem az őrsre, hogy levigyem neki az irodába.

Az őrsön viszont nem nagyon akartak leengedni, de szerencsére Charles épp akkor jött fel, és mosolyogva lépett hozzám.

- Maya, szia! Hát te? - mosolygott.

- Szia... én sütit hoztam neked. Csak nem akartak leengedni.

- Nos, akkor gyere - intett mosollyal az arcán, majd elindultunk együtt lefelé. - Köszönöm, hogy hoztál nekem enni. Ez kedves tőled.

- Ugyan már! Annyi mindent tettél értem régen. Megvédtél, és olyan kedves voltál hozzám, mint senki más - pillantottam fel rá mosollyal az arcomon.

Mikor leértünk, kíváncsian néztem szét, miközben halkan köszöntem a többieknek. Charles a saját kis üvegfalú irodájába mentünk.

- Annyira hiányoztál nekem, tudod? - ölelt magához. - Éveken át gondoltam rád, és azt reméltem, talán egyszer újra találkozunk. Most pedig, hogy megtörtént... azt hiszem, én... szeretlek téged. Mármint... úgy.

Elpirulva néztem fel rá.

- Té-tényleg?

- Igen. Miután megszöktem, volt egy pocsék kapcsolatom, és... szeretnék végre boldog lenni. Veled. - Óvatosan közelebb hajolt hozzám.

- De sokkal idősebb vagy, és nem tudom, mit nyújthatnék, ami miatt velem akarsz lenni.

- Biztonságot, szeretetet. És a kor miatt ne aggódj! Tudom, milyen érett és okos vagy. Kérlek, próbáljuk meg!

Néhány pillanat csend után bólintottam egy aprót, mire ő lehajolt, és óvatosan megcsókolt. Elmosolyodva öleltem át a nyakát, miközben viszonoztam a csókot.

- Délután egy randi? - kérdezte két csók közt.

- Benne vagyok.

𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙Where stories live. Discover now