𝖂𝖊𝖆𝖗𝖎𝖓𝖌 𝖙𝖍𝖊𝖎𝖗 𝖈𝖑𝖔𝖙𝖍𝖊𝖘

148 6 0
                                    

Mit veszel "kölcsön" tőle (mind tudjuk, ha rajtunk múlna, többet vissza se kapná) & mi a reakciója?

T/N = te neved

𝔸𝕣𝕔𝕙𝕚𝕖 𝔸𝕟𝕕𝕣𝕖𝕨𝕤:

A focis dzsekije és/vagy a meze

A vasárnapot Archie-nál töltöttem, és mikor este eljöttem tőle, magammal vittem a focis dzsekijét, ugyanis elég hűvösnek tűnt az idő.

Ma a suliban akartam neki visszaadni, vagyis reggel is ezt vettem fel.

– Á, szóval nálad van Archie dzsekije! – jegyezte meg Jughead, mikor beléptem a klubszobába. – Késő este még felhívott, hogy tudom hol van-e.

Erre elnevettem magam, majd helyet foglaltam a barátaim körében, és vártam, hogy a vöröske mikor érkezik meg.

Kábé tíz perc múlva befutott Archie is a klubszobába, majd a tekintete rögtön megakadt rajtam.

– Miért nem gondoltam arra, hogy te vitted el? – csóválta a fejét nevetve, majd odajött hozzám, és puszit adott a számra.

– Pedig nyilvánvalóbb, mint ha én nyúltam volna le – kotyogott közbe Jughead, mire mindannyiunkból kibukott a nevetés.

𝕁𝕦𝕘𝕙𝕖𝕒𝕕 𝕁𝕠𝕟𝕖𝕤:

A sapkája(duh...)

Épp randira készültünk, én pedig már a lakókocsi kis nappalijában ücsörögtem, de Jughead még tűvé tette az egész kis lakóhelyet a sapkájáért. Ami történetesen az én fejemen figyelt.

– Juggie, menjünk már, mert lekéssük a filmet! – kiáltottam neki, mire előjött az egyetlen szobából.

– Bocs, csak nem találom a... – kezdte a mondatot, de aztán meglátta a fejemen lévő sapkáját. – Végig nálad volt, mi?

– Aha. Visszaadjam?

– Hagyd csak. Jól áll – legyintett, majd puszit adott az orromra. – Na, induljunk, mert tényleg elkésünk.

𝕊𝕨𝕖𝕖𝕥 ℙ𝕖𝕒:

Az egyik kockás inge

Rejtély, hogy került a szekrényembe a fekete-sárga kockás inge, de mikor megtaláltam, úgy döntöttem azt veszem fel suliba. Még se zavart annyira, hogy rettenetesen nagy rám. Az alját megkötöttem pár centivel a nadrágom dereka fölött, az ujját pedig legalább négyszer kellett felhajtanom, hogy a kezem egyáltalán kilátszódjon.

Kíváncsi voltam Sweet Pea reakciójára, bár előtte Tonival még bementünk a Pop's-ba egy-egy turmixért.

– Szerinted Sweetie mit szól majd, hogy rajtam van az inge? – kérdeztem Tonit, mikor már a suli irányába tartottunk.

– Szerintem még jobban odáig lesz érted. Mellesleg remekül áll az ing. Pedig hatalmas rád.

– Ó, nagyon szépen köszi – vigyorogtam.

Hamarosan beértünk a suliba, és jó pár méterre a klubszobától hallottam, ahogy Sweet Pea veszekszik valakivel, pillanatokkal később ki is derült, hogy Fangsszel.

– Azt ne mond már, hogy nem nálad van! Te szoktad belopni a cuccaimat.

– Mondom, hogy nem én nyúltam le az ingedet, hagyjál már!

Erre összenéztünk Tonival, majd vigyorogva mentünk a klubszobához.

– Sweetie, véletlen nem ezt az inget keresed? – álltam meg az ajtóban, mire felém kapta a fejét.

– Én loptam el, mi? – vigyorgott a háttérben Fangs.

– Fogd be! – morgott Sweet Pea, majd mosolyogva odajött hozzám. – Miért áll jobban rajtad, mint rajtam?

– Én azt nem tudom. Ahogy azt sem, hogy került hozzám, de most már csak akkor kapod vissza, ha kapok cserébe egy másikat.

ℂ𝕙𝕒𝕣𝕝𝕖𝕤 𝕊𝕞𝕚𝕥𝕙:

Egy kis funny business utáni reggelen az egyik ingje, de amúgy valamelyik pulóvere

Miért van nálad mindig ilyen hideg? – kérdeztem Charlest dideregve.

– Mert a fűtés valami szörnyű, és épp ezért mondom mindig, hogy elmegyek én hozzád. Azért ez a Five Seasons kicsit messze van gyalog.

– De én szeretek itt lenni, és mindjárt orvosolom a problémát – pattantam fel, majd a szállodai lakosztály hálószobájába mentem, kinyitottam Charles szekrényét, töprengve szétnéztem benne, majd kivettem egy bordó pulóvert, belebújtam, és visszamentem a nappaliba.

Charles csak mosolyogva figyelt, és miután visszahuppantam mellé, mosolyogva megjegyezte:

– Jobban áll rajtad, mint rajtam. Tartsd meg nyugodtan.

– Köszi – hajtottam a fejemet a nyakhajlatához. – De azért néha visszaadom, hogy megint olyan illata legyen, mint neked.

𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙Where stories live. Discover now