𝖄𝖔𝖚'𝖗𝖊 𝖗𝖊𝖑𝖆𝖙𝖊𝖉 𝖜𝖎𝖙𝖍 𝖜𝖍𝖔?|𝕮𝖍𝖆𝖗𝖑𝖊𝖘 𝕾𝖒𝖎𝖙𝖍

156 4 0
                                    

⚠️Tegyük fel, hogy Chic nem létezik, ezáltal Riverdale kevésbé elmebeteg

2.évadban játszódik

T/N = te neved

Egyik hétköznap délutánra beszéltük meg Bettyvel, hogy náluk csináljuk meg a közös töri feladatot. Otthon gyorsan összeszedtem mindent, ami kellhet, majd siettem is a szöszihez.

A pár perces gyaloglás közben meghallgattam pár kedvenc zenéimet, és majdnem elmentem a piros ajtós ház előtt, annyira elmerültem a zene hallgatásában.

Még mielőtt elsétáltam volna a ház előtt, észbe kaptam, és felsiettem az ajtóhoz. Bekopogtam, majd vártam, hogy Betty ajtót nyisson.

A következő pillanatban pedig nem vele, hanem egy szőkésbarna hajú, kifejezetten helyes fiatal férfivel néztem farkas szemet.

– Szi-szia – intettem dadogva. – Ööö... Én Bettyhez jöttem. Egy házit kell megcsinálnunk.

– Ó, igen. Említette – mosolygott, mire nekem rogyadozni kezdett a térdem. – Bocs, rendeltünk a Pop's-ból, és felajánlotta, hogy érte megy. De addig gyere be – állt arrébb az ajtóból.

– Köszi, de te ki is vagy? – léptem be a házba.

– Sajnálom, be se mutatkoztam. Charles Smith vagyok. – Mivel továbbra is értetlenül néztem rá, folytatta. – Betty bátyja.

– Hogy kinek a bátyja? Bettyé? Azt hogy?

– Igazából féltestvére vagyok. Kábé szombaton költöztem ide.

– Ó... Bocsi az előbbi, talán kicsit bunkó megnyilvánulásomért. Csak meglepődtem – hadartam.

– Semmi baj. Gondolom itt, Riverdale-ben nem megszokott új arcot látni.

– Pontosan, ahogy mondod. Egyébként T/N V/N vagyok. Még egyszer bocsi, ha tapintatlan voltam.

– Semmi baj. Kaptam már rosszabbat is. Kérsz valamit inni, amíg vársz?

– Nem, köszi. Maradt teám.

***

Betty hamarosan megérkezett, így felvonultunk a szobájába és elkezdtünk dolgozni a sulis feladaton.

– Tudod, a bátyád egész rendes – mosolyodtam el, miközben a megfelelő részeket emeltem ki a könyvből.

– Ugye? És képzeld, az FBI-nál dolgozik.

– Komolyan? Azta...

Ezután nem igazán esett több szó Charlesról, hanem siettünk befejezni a töri feladatunkat. Igaz, közben többször is elkalandozott a figyelmem, a szomszéd szoba új lakója felé, és biztos vagyok benne hogy ez Bettynek is feltűnt.

– Figyelj, szerintem mára fejezzük be. Elég jól elhaladtunk, ráadásul már be is sötétedett.

– Rendben – mosolyogtam, majd nekiláttam összepakolni a cuccaimat.

– Charles – szólt Betty a szoba előtt elhaladónak –, hazakísérnéd T/N-t? Már besötétedett, és nem szeretném, ha egyedül kéne mászkálnia.

– Betty, ugyan. Erre semmi szükség. Pár percre lakok innen – mosolyogtam.

– Pontosan. Tehát pár perc alatt nem lehet probléma abból, hogy Charles ott lesz társaságnak.

– Na jó – bólintottam az ajtóban mosolyogva ácsorgó felé.

Pár perc múlva kiléptünk a házból a sötét utcára. Lementünk a néhány lépcsőfokon, majd elindultunk egymás mellett, csendben.

– Rendes tőled, hogy elkísérsz – néztem fel Charlesra.

– Ugyan. Szívesen teszem – vont vállat. – Legalább ismerek végre valakit Riverdale-ben.

– Egyébként jártál már itt korábban? Vagy teljesen új vagy?

– Mivel az Irgalmas Nővérek a városhoz tartozik, mondhatjuk úgy is, hogy itt laktam, de rendesen a városban... majdnem tíz éve jártam.

Csak néhány pillanattal később jutott el teljesen a tudatomig, hogy mit is mondott.

– Szóval te... istenem, annyira sajnálom!

– Mit?

– Hogy azon a pocsék helyen kellett élned. Hallottam már egy-két dolgot az Irgalmas Nővérekről. Egyik se jó.

– Már tíz éve közelébe se mentem a helynek, szóval ne aggódj! Minden rendben – mosolygott rám, bár számomra kicsit erőltetettnek tűnt. – Tényleg... a Pop's-ban még nem jártam. Lenne kedved valamikor elmenni oda?

– Ko-komolyan kérdezed?

– Igen. Hacsak nem baj.

– Dehogy! Nem azért, csak... meglepődtem. Szívesen megyek veled.

𝕻𝖘𝖞𝖈𝖍𝖔 𝕿𝖔𝖜𝖓|𝕽𝖎𝖛𝖊𝖗𝖉𝖆𝖑𝖊 𝖕𝖗𝖊𝖋𝖊𝖗𝖊𝖓𝖈𝖊𝖘 & 𝖔𝖓𝖊𝖘𝖍𝖔𝖙Where stories live. Discover now