Ki vagy te?

12. Rész

Megjelentek a Nap első sugarai. A szemem még az eddigieknél is táskásabb volt. Folyamatosan pislantottam, hogy egy pillanatra se aludjak el. A tűz rég kialudt, még parázsnak is hűlt helye maradt. Felálltam a földről. A végtagjaim teljesen elgémberedtek. Nyújtóztam nagyokat, majd leguggoltam a kölyök mellé.

- Hé, kölyök. - rázogattam a vállát óvatosan, nehogy fájdalmat okozzak neki. - Ébresztő.

Mhmm - nyögött fáradtan. A hátára feküdt és nyújtózott egy nagyot. - Jó reggelt.

- Hogy érzed magad? Képes vagy folytatni a küldetést?

- Még szép! - ugrott fel hirtelen. - Indulhatunk!

- Akkor szedd össze magad gyorsan. Öt perc alatt legyél kész.

Kényelmesen összepakoltunk, felvettük a kereskedő álcaruhánkat, és már indulásra készenálltunk.

- Még szerencse, hogy a toll medálomnak nem esett baja. - piszkálgatta a nyakán viselő madártollat.

- Szerintem pont az vonzotta be a bajt. - forgattam meg a szemem. - Tényleg, a sebed hogy van?

- Oh, fáj egy kicsit, de nem vészes.

- A lényeg, hogy túlélted.

- Ezt neked köszönhetem, sensei. Sajnálom, hogy bajt okoztam. - hajtotta le a fejét.

- Bárkivel előfordul - borzoltam össze a haját. - Én is pontosan így cselekedtem volna, ha nem szorítana minket az idő. Túl jószívű vagy, és előre hozod mások problémáit, ahelyett hogy magaddal törődnél. Ha túlzásba esel, ez fog a sírba vinni.

- Értem...Sajnálom.

- Ne kérj mindenért bocsánatot. Ilyen vagy, és legyél is önmagad. Csak néha önzőnek is kell lenned, hogy magaddal is foglalkoz. Ezt kell megtanulnod.

- Igyekezni fogok, sensei! - nézett rám csillogó szemekkel. - A tanításaid az eszembe vésem és megbecsülöm!

- Haha, na ezt az elszántságot szeretem benned. - mosolyodtam el. - Bár gyerekes vagy, de ez tesz téged egyedivé. Mert ez vagy te. Idegesítő, de szerethető.

- Sensei szeret engem?

- Hát...ööö - nem számítottam erre a kérdésre. - Talán...Annyira nem vagy idegesítő, azt hiszem. - fordítottam el a fejem zavaromban.

- Nézze sensei! Ott a falu! - mutattott előre.

A hegyek lábánál helyezkedett el a falu, amiket körbe vették. Mi is az egyiken álltunk, így fentről beláttuk az egészet. Más volt mint Konoha. Kőházak mindenütt, beleolvadva a tájba. Néhány dombról vízesés is csordogált. Kicsit ködös is volt. Nem véletlenül kapta a Kőrejtek nevet.

- Húzdd fel a kapucnidat! Itt már ninják is lehetnek.

Teljesítette a kérésemet. A fejére húzta és maszkot húzott a szája elé.

Nyugodt tempóban sétáltunk a kapu felé. Mielött beléphettünk oda, két iwagakurei ninja megállított minket. Vörös egyberuhát viseltek, föléje meg páncélt húztak. Mindketten fejpántot hordtak a falu mintájával. Az egyikőjük magas volt és össze volt kötve a haja lófarokba. A másik kisebb volt, össze-vissza álló tüskés hajjal.

- Kik vagytok? Igazoltassák magukat! - szólt a magasabbik.

- Csak egyszerű kereskedők vagyunk, akik járják a világot. Gondoltuk, eljövünk eme faluba, hátha van vevő a portékáinkra. - válaszoltam a kérdésére. A kölyök csendben állt, rám hagyta a beszédet. Jól teszi.