Ki vagy te?

8. Rész

Végül sikerült utolérnem, és egy jó erőset rávágtam a fejére. A Nap kezdett már lemenni. Tábort vertünk nem messze az úttól, de elég távol, hogy ne találjanak meg minket. A tűz már égett, sütöttünk rajta szalonnát. A kosarunkban volt még néhány gyümölcs, kenyér, sajt, krumpli, étrend kiegészítők, gyógyszerek és elsősegély csomag. A szalonnán kívűl más húst nem hoztunk, hogy annyira ne büdösödjön a kosarunk. Ezért a gyorsan romló kajákat ettük meg először.

A kölyök a nyársra húzott szalonnáját forgatta a tüzön. Néha kivette a parázs felöl és a húsról lefolyó sós cseppeket a kenyerére áztatta.

Csendben ült. Túlságosan csendben. Talán bánja, amiket mondott, vagy észhez térült az ütésemtől? Nem rá val. Az egész úton furcsa volt.

- Kezdem az örködést. Majd négy óra múlva váltunk. - szólalt meg hirtelen semleges hangon, továbbra is a tüzet nézve.

- Na várj! Ki mondta, hogy te vagy a főnök? - förmedtem rá. - Tudd hol a helyed kölyök, vagy nem látod tovább a nappalt!

- Megfelel az ötletem, sensei? - kérdezte rám emelve a tekintetét, mintha meg se hallotta amit mondtam. Azok a szemek. Teljesen üresek voltak. A csillogás és vidámság egyetlen jelét sem láttam.

- Minden rendben? Fáradtnak tűnsz.

- Hosszú volt ez a nap, sensei. De önnek többet kéne pihennie. Elvégre banditák ellen is harcolt.

A szemébe néztem. Semmilyen érzelmet nem láttam benne. Teljes üresség...Valami nyomja a lelkét? De láttam rajta, hogy hajthatatlan.

- Legyen, ahogy akarod. - sóhajtva végül beleegyeztem.

- Akkor jó éjt, sensei. - kivánt jó éjszakát, miközben én hátra dőltem.

- Jó örködést.

Tényleg fáradt voltam egy kicsit. Lehunytam szemeimet és egyből elfogott az álom.

Egy kicsit megszomjaztam, így felülve a kulacsom után nyúltam. Nagyokat kortyoltam az üvegből. Rendkívü jól esett. Eltelhetett pár óra, miután lefeküdtem. A tűz is kialudt, már csak egy kis parázs égett. Felpillantottam, de...a kölyök sehol.

- Valami történhetett! - ugrottam fel, és neki álltam keresni. - Hol lehetsz te kis szaros?

Átverhetett engem? De nem rabolt ki vagy ölt meg. Vagy elkapták? Ez egy csapda?

Egy erős bűz csapta meg az orromat. Ezt már éreztem korábban is. A szag felé vettem az irányt. Mentem, de még nem találtam semmit vagy senkit sem.

Neszt hallottam a fülem mellett. Egyből oda dobtam egy kunait. Ami előbújt a bokorból, az egy...

- Róka? - csak egy róka. Szaladt is tovább minél messzebb innen.

Nagyot sóhajtottam megkönnyebbülten. Megfordultam, és egyből egy ember arca jelent meg előttem. Hátra ugrottam. De hiszen...Ez nem is arc volt, mert azt letépték. Egy hulla lógott fejjel lefelé a fáról. Az arcát lenyúzták, a szemei ernyedt kocsonya labdaként lógott ki üregéből. Karjai le voltak tépve. A ruházatát szétszaggatták. Döglegyek repültek körülötte és vacsoráztak húsából.

Az orrom elé helyeztem a kezem. Még sose láttam ennyire brutál dolgot, pedig még háborúban is volt részem. Ki az a beteg állat, aki ilyesmit elkövet?

Üvöltést hallottam tőlem úgy 500 méterre. Azonnal rohanni kezdtem oda. A szag egyre csak erősödött. Próbáltam előre felkészíteni magam lelkileg arra, amit látni fogok. Az egyik faágra ugrottam, hogy jobban lássak mindent. És a látvány, ami fogadott...

- Kérlek ne! Segítsé-

Egy iwagakurei ninja segítségért kiálltott, de nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis egy lény félbe harapta a fejét. Még ilyen messziről is hallottam a koponyacsont roppanását. Az agyveleje kifolyt, mint egy megolvadt vaj. Nem csak ő volt az egyedüli áldozat. Vagy egy tucatnyi hulla feküdt darabokra szaggatva. Kifacsart karok, törött csontok, leszaggatott végtagok, letépett fejek, megnyúzott hullák, földön szétterült belek, májak, gyomrok. Mindet megvilágította a holdfény.

Hányingerem lett. Nem hittem volna, hogy a nagy Uchiha Madarának hulla fóbiája lesz. Levettem a szememet a testekről és a lényre pillantottam, aki éppen a ninja nyakát kezdte el fogaival szaggatni. Nem volt emberi. Magas volt, talán több mint három méter. Végtagjai rendellenesen nagyok voltak. Lábai egy rovar és hüllő lábkombinációja lehetett, nem tudtam eldönteni melyikhez áll közelebb. Pikkely vagy bőr helyett inkább fémlemezeknek tűnő páncél borította, ami éles karmokkal végződött. Karja szintén lemezpáncélos volt. Hosszú, tüskés farka ide-oda mozgott, azokon viszont már pikkelyek voltak. A végén két csontnyúlvány volt, amiről el tudnám képzelni, hogy amikor lecsap vele, simán átszúrná egy ember mellkasát. Teste és feje sokkal emberibb volt. Távolról csak az éles fogait tudtam kivenni, az arca túl sötét volt. Jóízűen ropogtatta a szerencsétlenül járt ninját. Hirtelen egy pillanatra megállt, és engem nézett. Mindkét szemét rám szegezte, szinte farkas szemeztem azokkal a vörösen ízzó, gyilkos szemeivel.

Nagyot nyeltem. Végigfutott a testemen a hideg. Ilyen érzés lehet félni az ismeretlentől? Ez maga a halál?

Hátra léptem egyet, mire ő is lépett. A lába alatt egy másik shinobi feje volt, ami a szörny súlya alatt szétloccsant. Nem tudtam, mit tegyek. Támadjak vagy meneküljek? Túl tudom ezt élni? Miket gondolok én itt? Én vagyok a nagy Uchiha Madara! Csak aktiválnom kell a Sharinganom és vége. Leugrottam a fáról és a szörny felé rohantam. Az csak egy helyben állt és rám ordított. A halál ordítása. A testéből indák bújtak elő. Tüskések és hajlékonyak voltak, mint egy fűzfa ága. Felém nyúltak. Én félre ugrottam, de mintha ezt tervezte volna, könnyűszerrel elkapta a jobb csuklómat. A vörös tüskés indák szorosan körülfontak, belefúródtak a kezembe. Egy kicsit felszisszentem a fájdalomtól. El akartam vágni egy kunaial, de megragadta a másik karomat is.

- Sensei...

Felemelt a földről. Hiába vergődtem, nem eresztett. A nyakamra is rátekeredett és fojtogatni kezdett. Már csak a Sharingant használhatom.

- Sensei.

Kinyitottam a szemem és egyenesen az ő vörös démoni szemeibe néztem.

- Sensei!

Nem kaptam levegőt. Teljes erőből lihegtem, éreztem, ahogy az oxigén már áramlik a tüdőmbe.

- Sensei?

Felpillantottam és a kölyköt láttam magam előtt.

- A szörny! Hol van?! - ugrottam fel fegyvereimet előkészítve.

Körbenéztem és a táborban találtam magam. A tábortűz lángjai ropogtak, ahogy emésztették fel a fagallyakat. Minden a helyén volt és csend volt.

- Jól tetszik lenni, sensei? - a fiúra emeltem a tekintetem. - Szaporán tetszett venni a levegőt és forgolódott össze-vissza. Gondoltam felébresztem. Rosszat álmodott?

Csak bámultam a kölyköt, mintha ez lenne az első alkalom, hogy látnám. Sőt, hatalmas megkönnyebbülés volt, hogy láthatom. Sóhajtva visszaereszkedtem a földre és eltettem a fegyvereimet.

- Csak egy kis álom volt. Nem kell vele törődnöd. - nyúltam a kulacsomért és ittam egy keveset. A víz most friss nedűként folyt le a torkonom, majd a maradék cseppeket letöröltem a számról. - Átveszem az örködést. Pihend ki magad.

A kölyök bólintott egyet, majd a helyére ment és lefeküdt. Hátamat egy fa törzsének támasztottam. Nagyot sóhajtva megdörzsöltem az orrnyergemet.

- Úgy érzem, kezdek megőrülni.