Ki vagy te?

1. Rész

- Már pedig szerintem te lennél a legalkalmasabb erre a posztra.

- Ugyan már! Mindketten tudjuk, hogy a falu téged választana meg.

Kezdem megunni, hogy Hashirama folyton ezzel a Hokage címmel jön, hogy engem kéne megválasztani. Mégis ki akarná, hogy egy Uchiha legyen a falu vezetője. A klánomat leszámítva, de ez most tökmindegy. Más klánok is csatlakoztak hozzánk, és mind Senju pártiak.

- Ha békét szeretnél, akkor talán demokratikus módon kéne eldöntenünk.

- Úgy érted szavazással? - nézett rám.

- A nép szava dönt. Ha elégedetlenek az emberek, kicsúszik az irányítás alólunk. - foglaltam össze a gondolatmenetemet.

- Azt hiszem igazad van... - tekintete bús lett. - Remélem téged választanak. Szerinted ÉN képes lennék vezetni egy egész falut?

- Hát most, hogy mondod, tényleg nekem kéne vezetőnek lennem. - röhögtem egy nagyot.

- Ezt majd hagyjuk későbbre. Menjünk, együnk valamit! Én fizetek! - visszatért újra a derű az arcára.

Néha lehetetlen ezen az emberen kiigazodni. De ez van. Ha gyerekkorunkban nem találkoztunk volna, talán ez az egész máshogy történt volna. Ha akkor Hashirama nem állítja meg Tobiramát, akkor biztos halott lennék. Utána véget ért volna a háború.

- Hé Madara! Ne bambulj el! Gyere már!

Elmosolyodtam majd követtem a tökkelütött barátomat. Szerencsésnek érzem magam. A háborúban Izuna súlyos sérülést szerzett, Tobirama által, de még időben meg tudták menteni. Nem éltem volna túl azt a fájdalmat, hogy őt is elveszítsem.

Sushi evés közben Hashirama be nem bírta fogni a pofáját. Állandóan a jövőről álmodozott. Hogy micsoda béke lesz. A terve nem állt messze a valóságtól. Már több nép is felfigyelt ránk és megalapították saját nemzeteket. Röpke pár hónap alatt ilyen nagy sikereket értünk el. Már csak egy vezető hiányzott.

- Igyunk meg egy sakét és ünnepeljük meg együtt, hogy ki lesz a jövendőbeli Hokage!

- Hogy lehet erre ünnepelni? - húztam el egy kicsit a szám szélét, majd vállat vontam. - Rendben. A jövőnkre! - összekoccintottuk poharainkat, majd egyből lehúztuk az italt.

Másnap szavazást indítottunk a faluban. A nép akarata alapján Hashirama lett a Hokage. Nem csodálkoztam ezen. Sőt, örültem neki.

- Gyere barátom! - ragadta meg a vállam. - Ideje ezt megünnepelni!

- Már megint!? Nem volt neked elég a tegnapi?

- Az csak az előünnep volt. Most viszont tényleg ünnepelünk! - emelte magasba az öklét.

- Ha fizeted a piát, benne vagyok.

Nem hazudok, ha azt mondom túlzásba vittük az italozást. Mert az is történt. Hashirama részegen kihívott pár embert szerencsejátékozni, amit nyilván valóan el is bukott. Pedig figyelmeztettem, hogy álljon le.

Most jelenleg hazafelé vánszorgunk az éjszaka közepén. A méterek megtevése akár percekbe is telt.

- Azok a barmok e...ellopták a...az összes pénzem. - hisztizett Hashirama.

- M...majd várj csak! Ú...úgy földbe döngölöm őket a t...tűzgolyó jutsummal, h...hogy visszasírják anyjukat. - nyögtem ki a szavakat nagy nehezen a számon miközben próbáltam egyenesen menni.

- E...ez az b...barátom! Sírják...anyjukat... - összeesett az út közepén.

Elaludt. Kicsit megrugdaltam a cipőm orrával.

- Hashi...hé! Kejé már fe! Így hogy akarsz Ho..Hoka... bánom is én mi lenni? - tártam szét a karom. - Ezt a barmot...

Másnap az ágyamban ébredtem. Nagyon fáztam és tüsszentettem néhányat.

- Végre már bátyó, hát felébredtél? - Izuna állt az ágyam mellett, kezében egy tál levessel. - Egyél amíg meleg. - tette elém.

- Mi történt? HAPCI! - tüsszentettem egy hatalmasat.

- Elindultam tegnap este megkeresni téged, mert nagyon aggódtam. Egy bokorban találtalak meg. De ez nem volt elég! Hirtelen kibújtál a kezeim közül és lehemperegtél a dombtetőn, miközben azt kiabáltad "Pisztráng vagyok!" és egy patakba érkeztél.

- Ugye nem látta ezt senki?

- Csak páran a közeli kocsmákból és vendéglőből.

Felültem és egyből elkapott a hányinger. A számhoz emeltem a kezem.

- Azt a kutya meg a macska. Szörnyen másnapos vagyok.

- Azt látom. Tessék itt a levesed. Illetve az ágy mellé tettem egy vödröt vészhelyzetre. - kocogtatta meg a lábával.

- Hashirama hol van?

- Őt Tobirama szedte össze. Ha láttad volna milyen képet vágott, amikor meglátta a bátyját! - nevetett hangosan. - Persze később én is ilyen fejet vágtam, amikor megtaláltalak. De most magadra hagylak, hogy pihenj egy kicsit. - kisétált a szobámból és becsukta az ajtót.

- Hapci! - tüsszentettem még egy nagyot. Öregem...nagyon megfázhattam.

Beleszürcsöltem a levesbe. Ki kellett köpnöm.

- Ez savanyú...

Hát igen, Izuna sose volt jó szakács. Inkább beleburítottam a vödörbe, mintha kihánytam volna. Ami nem állt volna messze a valóságtól.

Bebújtam a takaróm alá és lecsuktam a szemem. Hamar el is aludtam.