Ki vagy te?

6. Rész

A házba betoppanva ismét kellemes illat fogadott. A konyhában Izunát láttam, aki éppen a tányérokat vette elő. Egyedül volt.

- Hol van a kölyök?

- Főzött vacsorát, majd mondta, hogy teljesen kimerült és elment aludni.

- Értem. - leültem az asztalhoz és a semmibe meredtem.

A kölyök tényleg kém volna? És ha igen, akkor melyik kláné vagy városé. Sunagakurét nem tartanám valószínűnek, mert jó kapcsolatot váltunk egymással. A többi nemzet viszont rejtély. Ügyetlennek mutatja magát, de belül rendkívül erős. Gyorsan tanul. Talán pont ez a cél, hogy kitanulja az összes technikát, hogy később ellenünk fordítsa. Ki igazából ez a kölyök?

- Bátyó! Elég gondterheltnek tűnsz.

- Ja semmi. Csak elbambultam. - tértem vissza a valóságba.
Csak egyféleképpen tudhatom meg...

Vacsora után bementem a szobájába. Ott feküdt az ágyában. Közelebb mentem és elkezdtem megrázni a vállát.

- Kelj fel kölyök. - ébresztettem fel.

- M...mi? - kómásan felkelt, majd a fáradt szemével belenéztem az elmélyébe a Sharinganommal.

Lepörgött előttem az élete. Bezárták kínozták. Bogarakkal etették. Szörnyű volt látni. Végül megszökött úgy, hogy miközben az egyik őr a hajánál fogva húzta vissza a cellájába, kiharapott egy darabot az őr kezéből, aki fájdalmában elengedte. Majd a kötéllel, amivel meg volt kötözve a keze, a fickó nyaka köré fonta és megfojtotta. Utána már az történt, amit én is láttam. A szakadék szélén állt, én meg megmentettem és befogadtam.

Ezzel eldőlt. A kölyök nem lehet kém. Feloldottam a genjutsumat és visszatértünk a valóságba.

- Sensei...? - nézett rám ijedten.

- Nincs semmi baj. Visszaaludhatsz. - léptem volna ki a szobájából, ha nem szólít meg.

- Nem bízott meg bennem, igaz?

Nem szóltam semmit. Csak álltam ott. Mit kéne erre mondanom?

- Lesznek az életben olyan emberek, akik nem bíznak meg benned. Mindennek elhordanak és a hátad mögött pletykálnak. Bizalmat elérni nehéz és olykor veszélyes. De ha van egy kis bizonyíték, ami megcáfolja a rólad alkotott véleményt, azzal már nagy sikereket érhetsz el. Mégha ezzel segítséget és támaszt kell kérned mástól. Most én is leteszteltem, hogy mások bízhatnak meg benned. Nincs semmi hátsó szándékod, így történjen bármi, én melletted állok. - azzal ki is léptem a szobából, magára hagyva gondolataival.

Bementem a szobámba és nagyot sóhajtottam. Egyszerűen túl zavaros az egész. Tisztán láttam, mit élt meg gyerekként, de arra nem tudok rájönni, hogy a harci képességét honnan szedte. Izunának talán igaza volt, hogy rendkívűl gyorsan tanul annak ellenére, hogy ezelőtt semmit sem tudott. Ez a hihetetlen erő...

Másnap Hashirama behívatott az irodájába.

- Mit szeretnél?

- Egy küldetést szeretnék adni neked és a tanítványodnak.

- A kölyöknek? Szerintem még nincs erre felkészülve.

- Nyugi. Ahogy hallottam már jóval felülmúlja a legtöbb jounint.

- Mit is kéne csinálnunk? - tértem gyorsan a lényegre.

- Kémeket akarok küldeni Iwagakuréba, mert biztos források szerint, meg akarják támadni Sunagakurét. De ebben nem vagyunk biztosak. De cselekednünk kell, különben felborulna a kereskedelmünk a két falu között. Valószínűleg a kereskedők eltűnése mögött is ők állnak.

- Szóval röviden menjünk és épüljünk be.

- Pontosan! - villantott egy derűlt mosolyt.

- Akkor máris indulunk.

- Várj! - állított meg. - Vigyázzatok magatokra. - mondta kedvesen.

- Meg lesz. - intettem felé majd kimentem.

Otthon felvettem egy sima utcai ruhát, amit hazafelejövet vásároltam.

- Na készen vagy már? - kiabáltam a ház másik végébe.

- Mindjárt! - kiabált vissza. - Na meg vagyok! - lépet a bejárati ajtóhoz.

Egy szürke kapucnis felsőt hordott, ami a lábáig ért. Egy bő nadrággal és a bőr cipőjével egy szimpla civilnek tűnt. A kapucni a fején volt, ami eltakarta az arca nagy részét. A ruhája alatt egy övtáska volt, melyben tárolt gyógyszereket és kisebb fegyvereket.

Az én ruhám is hasonló volt, csak én pluszba egy köpenyt is terítettem magamra. A fejem be lett fáslizva, hajamat összekötöttem és elrejtettem alá. Egy arcmaszkom is volt a biztonság kedéért.

- Sensei lányos ruhát hord. - mutatott a köpenyemre és az arcmaszkomra.

- Ez nem igaz. Ez egy rendes utcai ruha.

- Nőknek! - nevetett.

- Igaza van, bátyó! Tényleg úgy festesz, mint egy lány! - jelent meg nagy kedvemre Izuna is. - Megkérdezted egyáltalán az eladót, hogy férfi vagy női ruhát akarsz-e?

- Tegyünk virágkoszorút is a fejedre!

- FOGJÁTOK BE! EZ EGY SIMA UTCAI RUHA! - kiabáltam.

- Kis-lány-ok-nak! - mondták egyszerre kacagva.

- Még egy ilyen és nem ússzátok meg ép bőrrel...

- Sajnálom sensei...Nem akartam megbántani a lelkét. Nem tudtam, hogy a lányok ennyire érzékenyek.

- Ez szép volt Hiro! - bokszolt bele Izuna a válába.

A vége az lett, hogy felforrt az agyvizem és mindkettőt fejbe vertem.

- Na indulhatunk? - kérdeztem elégedett mosollyal a földön fekvő tanítványomtól.

- Igenis...sensei... - nyögte.

- Gyere kölyök. Elérkezett az első küldetésed.

Még utoljára visszatekintettünk Konoha házaira, majd kiléptünk a kapuján a nagyvilágba.