9. Rész

71 7 38
                                    

2018.09.20. - 9:17
*Ari szemszöge*

Végre!!! A híres HYBE itt van előttem. A legnagyobb álmom most teljesült igazán, vagy akkor fog, ha majd idol leszek! De az soká lesz még valószínűleg.

Az ajtón belépek, izgatott vagyok nagyon. A recepciósok sora nagyon hosszú, nem is látom a végét. Az egyikhez odamegyek, ahol egy úr ül. Majdnem bealszik a gép előtt. Megkopogtatom az asztala előtti kicsi fa párkányt, erre felnéz.

- Miben segíthetek hölgyem? - kérdezi, miközben egy nagyot ásít. Nem teljesen így terveztem el a HYBE-ot eddig, de nem baj.
- Jó napot! A nevem Jeon Ari, és a szombati meghallgatáson voltam, ott pedig azt mondták, hogy jöhetek gyakornoknak! - hadarom el neki.
- Oké, egy pillanat! - mondja. Nagyon lassan odanyúl a telefonjáért, majd felhív valakit.

*5 perccel később*
Hála Istennek, hogy nagy nehezen letette, azt hittem már soha nem nyomja meg a piros gombot. Rám pillant, majd szólásra nyitja a száját.
- 18-as, Min kisasszony, ő mindjárt jön a lifttel, maga meg menjen oda! Viszlát! - sorolja. Ezek után a padra hajtja a fejét. Gondolom alszik, vagy mit tudom én.

Ahogy mondta a bácsi a lifthez igyekszek.
A liftből egy fiatal nő lép ki, nagy mosollyal. Az arca teljesen Suga, ami meglep.
- Üdvözöllek Ari! Min kisasszony vagyok az ügyvezetőd, a lányok fent vannak. Út közben elmondom a dolgokat. Gyere, indul! - mutat a szerelvényre.
Beszállunk, viszont azt nem gondoltam, hogy a 32. emeletig megyünk.

Kiléptem, mellettem pedig az ügyvezetőm, vagy mim. Magabiztosan elindul az egyik folyósón. A liftben elmondta, hogy mi hol van, illetve a csapattársaim is majd segítenek, vagyis ezt mondta, meglátjuk.

A 18-as ajtóig megyünk, ott pedig bekopog Min kisasszony. A szoba be- és kijárata hamar kinyílik. Egy barna hosszú hajú, koreai lány néz vissza rám. Mögötte rögtön egy rövid hajú, szintén itthoninak tűnő. Leghátul pedig egy amerikai, szőke csaj.
Nem tűnnek túl boldognak, hogy megjöttem, de jó...
- Kedves 18-as!!! - szólal meg hirtelen mellettem az ügyvezető. - Ő itt Jeon Ari, főleg rapper. Jia, azt mondták, hogy azért rakjuk Arit ide, mert így a vokált tudod gyakorolni, mivel ez a lány átveszi a legtöbb rap-et! - a barna hajú bólint egyet. - Isi, kérlek ne sírj Lucy miatt, tudom, hogy hiányzik, de kérlek ne sírj!
- De Min kisasszony...ő nem tudja pótolni, egyedül leszek. Már most nem bírom nélküle! - törölgeti a szemét a szőke, ezek szerint Isi. Aha, szóval volt itt valami Lucy, és neki a helyére jöttem én. Fantasztikus.
- Tudom, tudom. Na indulás angolra ti ketten! - mutat a 2 koreaira. - Erről jut eszembe. Te beszélsz angolul? - fordul felém.
- Anyanyelvi szinten beszélem - biccentek neki egyet.
- Rendben. Egyébként... - néz bele a lapjaiba. - vokál nagyon nem megy? Esetleg mélyen vagy éppen magasan?
- Soha nem próbáltam még. - vallom be neki.
- Oké, beírlak Lee tanárnőhöz ének órára, meg rap-re is. A tánc kötelező, akkor mi kell még? - zavarodik össze.
- Nem tudom...
- Csak most nézem, nagyon izmos vagy! - mér végig.
- Sokat edzek! - mosolygok rá.
- Ez túl sok! Nem testépítőnek mész, hanem idolnak! Elküldelek gyógytornára is! Így jó is lesz! - nézi át a jegyzeteit. - Pakolj ki, majd pontban délre az ebédlőben! Utána beszélünk, szia! - megy kifele az ajtón. Integet, amit viszonzok felé.

A bőröndöm felé pillantok, pontosítok 3 bőröndöm felé. Lehet sokat hoztam? Lehet. El fog egy pici szekrényben férni ennyi ruha? Biztos, hogy nem! Na mindegy, megoldom.
De amúgy besértődtem az ügyvezetőn. Túl izmos vagyok? Ez most komoly? Röhejes, komolyan! Amúgy meg az a Jia, meg nem vékony, Isi-n túl sok a vakolat, a harmadik, akinek a nevét se tudom, azt meg nem tudom értékelni se. Veszekedni én is tudok, főleg Junho után. Talán túl sok volt nekem ez az egész avval a fiúval, hiszen most itt vagyok, az álmomat valósítom meg. Nem érdekel a véleménye! Jongseong is megmondta, hogy szerinte jó idol lennék. Meg mondjuk azt is mondta, hogy sokkal helyesebb és kedvesebb barátot érdemelnék. Ezt azóta se tudom teljesen értelmezni, de mindegy is. A lényeg, hogy Jonseong nagyon-nagyon helyes. Mi? Nem ezt akartam. Miért gondolok ilyenekre? Uramatyám. Szóval a fő, hogy most a HYBE épületében vagyok, nem pedig akárhol. Koncentráljak erre.

*ebédnél*
Na, akkor jöjjön az étel.
Beléptem a helyiségbe, ami elég tök szagú volt. Jaj ne! Az édeskrumpli annál a lánynál? Oh, ne! Legalább tojás van, az finom. Meg egy kis rizs, remek egy főétkezés.

Egy tálcával a kezemben elindulok kivenni az étket. Látom, hogy Jia, az a ,,néma" csaj meg még 2 lány egy asztalnál ül. Remek.
Nevetgélnek, boldognak tűnnek. Isi nagyon szép emberekkel ül. Ő már kevésbé tűnik nagyon vidámnak, kicsit komor.

A tálcámmal botorkálok az ebédlőben.
- VÉGRE! - sikoltok fel magamban.
Találtam egy üres asztalt. Azonnal levetem oda magamat. Majd nyugodtan elkezdek enni, miközben elkezdem bámulni a többi csajt, akik szintén azért vannak itt, hogy idolok legyen. Valaki néz. Mármint engem. Érzem, ha valaki néz, ami egy elég jó képesség. Eskü jelentkezek a BNHA-ba, persze csak viccelek, de komolyan ez egy szupererő.

*este*
Vége az első napomnak. Tetszett, meg kell mondjam. Jia meg Nono (mint megtudtam ez a neve) elkezdett közeledni felém, aminek örültem. Isabella kissé komor, de meg is értem. Elvesztett egy számára nagyon fontos embert, Lucy-t vagy kit. Megértem, egy személy elvesztése nagyon nehéz, de el kell fogadni és beletörődni a helyzetbe.

Az ágyam Isi alatt van, elég kényelmes meglepően. A másik emeletes ágy tetején Jia, alján Nono van. Az utóbbi állandóan ijesztő szemekkel néz, mintha valami baja lenne velem. Ellenben a másik koreai lány egész kedves, habár nehezen nyílik meg embereknek. Bár meg kell jegyeznem, érdekesen táncolnak. Főleg a barna hajú, az a csaj majdnem elesett, többször is. A rövid, fekete hajú nagyjából tudta követni a tempót, de ő is sokszor rontott, meg lemaradt. Isi viszont nagyon örült, hogy ,,végre egy normálisan táncos" is van a csapatukba. Gondolom Lucy is az volt, csak most a jelenlegi csoportunkra gondol.

Lee tanárnőnél is voltam. Hát kicsit elképedt a hangomtól, de mondtam neki, hogy a rap megy. Ettől megnyugodott, bár még mindig megkérdőjelezi miért vagyok itt.
Megtudtuk, hogy a magasan egész oké a hangom, de sokat kell rajta fejleszteni, a mély hangom pedig szintén rendben van, viszont a ,,normál" hangmagasságot véleménye szerint ne használjam, mert valaki megsüketül. Ezen nevettem egyet.

A rap tanárom odavolt értem. Azt mondta, hogy nagyon jó vagyok. Ennek nagyon örültem.

Szóval összegezve nagyon jól éreztem itt ma magamat. Remélem sokáig maradhatok!!!

————————————————————————
Hellcsooo!!
Itt lenne Ari beilleszkedése. Remélem tetszett, mindent beleadtam.
Igyekszek a következő résszel!

Addig is legyen csúcs napotok/estétek! <333

Váljunk idollá - Enhypen ff. - BEFEJEZETTOnde histórias criam vida. Descubra agora