8. Rész

76 8 13
                                    

Ez a rész a 2018. januári kiértékelést dolgozza föl!

2018. 01. 26.

Húha. Az elmúlt hónap eléggé zsúfoltra sikereredett. De a lányokkal mindent megoldottunk.  Lucy, illetve Isi már megfér egymás mellett, plusz a barna hajú megismerte Miyeon-t, meg Yue-Yan-t. Ahogy én láttam, jól kijönnek.

Isabella egyre inkább idegesítőbb, néha-néha kibírhatatlan.  Például most egész hónapban Nonit piszkálta, hogy miért nem tud táncolni, de ezt nekem is mondta. Mi avval vágtunk vissza, hogy ő meg rappelni nem tud.
Ezt kicsit a szívére vette, ami miatt végig nagyon gonosz volt velünk.

A mostani kiértékelésre egy szuper dalt választottunk, a BTS-től az "I need U" c. számot. Talán ez az egyik legmeghatározóbb daluk, számomra legalábbis. Főleg amiatt, mivel mindig ezt hallgattam, ha anya éppen kiakadt. Édesanyámról jut eszembe...megint ellátogatott az ügynökséghez. hogy miért nem rúgtak még ki. Annyira támogató anyukám van, komolyan. Szerencsére Min kisasszony jó passzban volt, amikor drága rokonom bejött. Vázolta neki a helyzetet, így sikerült meggyőznünk arról, hogy okkal vagyok itt. Habár még mindig ideges, mert szerinte egy 15 éves lánynak otthon a helye. Annyira jó, hogy most jutott eszébe a törődés. Mindegy is, térjünk át a kiértékelésre.

9:24

A szokásos hamari időpont helyett, ma kicsit később kezdtünk. Sajnos egyre több csapatot/lányt rúgnak ki, ami azt is jelenti, hogy majd lassan lesz egy új meghallgatás. Nono ,,véletlen" hallotta, hogy terveznek külföldre is menni, aminek kínai barátnőm nagyon örül. Azt is kiderült azámára, hogy Japánba, illetve Ausztráliába biztos fognak utazni. Izgatott vagyok miatta, annyi biztos.

Egy középkorú hölgy áll ellőttünk a nagy teremben, ahol jelenleg vagyunk.
- Szerintem akkor most elmondanék pár tudnivalót! - kezdi. - Most arra gondoltunk, hogy növekvő sorrendben fognak jönni a csapatok, nem pedig fordítva. Szóval így Yang kisasszony csoportja, az egyes fog kezdeni! - mutat egy számomra ismeretlen nő felé, aki nagyjából a 40-es éveiben lehet.

Mindegyikünk bólint, ellenben ez azt jelenti, hogy mi hamarabb leszünk, ami nem túl biztató, akár 2 órán belül mi jöhetünk!  Természetesen a ruháink ki vannak készítve, a hajstílusunk egységesen egyszerű copf lesz, Min kisasszony kérésére.

9:58

Az ügyvezetőnk éppen integet nekünk, szóval odarohanunk.
- A szettjeitek készen állnak, James ott vár titeket! - mutat egy lila ajtóra, melyre ezüsttel rá van pingálva a stylist neve. A lányokkal válaszképpen bólintunk egyet.

Isabella mint valami vezető, el is indul. Lucy mögötte megy, nevetgélve a szőkén. Mi, Nonival hátul sétálunk, egymás kezét szorítva. Borzasztóan örülök, hogy ilyen barátnőm van, mint ő. Hálás lehetek.

A szép ajtón belépve, a srác (nagyjából 20 éves, brit) int nekünk egyet, azonnal odajön hozzánk.
- Hali! Melyik csapat vagytok? - kérdezi mosolyogva. Kedvesnek tűnik.
- 18-as - vágja rá Isi.
- Az egy menő csoport, ahogy hallottam - vigyorog a fiú.
- Megtesszük, amit tudunk - kuncog Nono.
- Mindjárt adom is a ruhááááát - húzza el az utolsó szót. Meglepően jól beszél koreaiul, persze pici akcentus hallható, de az a lányoknál is megvan. - Akkor... - húz elő egy nagy fekete táskát. - Isabella Smith? - a szőke azonnal nyúl érte. - Lucy Jones? - a barna hajú is elveszi. - Ömmm...Nono? - csodálkozik a stylist. A barátnőm a kezét felnyújtja, mire a srác odaadja neki. - És akkor Kim Jia - rakja a kezembe mosolyogva.
- Köszönjük! - feleljük egyszerre, meghajolva persze.

Váljunk idollá - Enhypen ff. - BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now