𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜

2.05

Erre az éjszakára helyett cseréltünk az ágyban, mivel féltem attól, hogy a múltkori megismétlődhet. Egyszerűen nehezen tudom szavakba önteni, de a fürdőszobai esetünk óta valami megváltozott közöttünk. Nem tudom, hogy vele mi a helyzet, de magamban érzem. Eddig csak az utálatot éreztem iránta, most meg csatlakozott hozzá még valami más is, amire nem birok rájönni mi akarna lenni.

Nem igazán sikerült álomba merülnöm és végig a plafonnal szemeztem, egy idő után inkább kikeltem az ágyból és kimentem a fürdőbe. A dolgom végeztével igyekeztem vissza az ágyba, újra a plafont bámulni és lassan bele örülni, de a bejárati ajtó felől mozgást észleltem. Abba az irányba kaptam a fejemet és megint résnyire nyitva volt. Most is a mögötte elterülő sötétség félelemmel töltött el. De legalább most nem vagy egyedül. -súgta a belső hangom.

-Minho. -szólítottam a fiút miközben lassan lépkedtem az ajtó felé. A válasz erre egy morgás volt, de ebben a helyzetben nem voltam hajlandó engedni. -Minho! Azonnal kelj fel! -mondtam már sokkal erélyesebben. Úgy fest hatottam rá, mert unottan felsóhajtott és enyhén idegesen mellém csörtetett.

-Mi a bajod? -morogta az orra alatt miközben le sem vette rólam a szemét.

-Az ajtó...kinyílt. -figyelembe sem vettem a viselkedését úgy válaszoltam. Értetlenül vonta össze a szemöldökét és felmérte a helyzetet.

-Ez volt akkor is, amikor találkoztunk? -sétált vissza mellém.

-Igen. -eddig a sokk miatt nem is vettem észre, hogy Minho miként áll mellettem. A látványtól éreztem, ahogy lassan elvörösödik a fejem. Egy szál alsóban és félmeztelenül díszelgett előttem.

-Te jó ég...komolyan így feküdtél mellettem? -akadtam ki teljesen és inkább más felé figyeltem. A kiakadásomon jót nevetett.

-Így tudok csak aludni. -vonta meg a vállát szórakozottan. Így már kezdem érteni akkor miért nyomott jobban alulról...fújjj. -Ha zavar akkor ezt is leveszem. -kacsintott rám, amit egy nagyon csúnya pillantással reagáltam le.

-Azért ne szállj el annyira magadtól. Nem akkora nagy szám. -vágtam vissza csípőből és megveregetve a vállát léptem ki a sötétségbe. Inkább valami öljön meg, minthogy elviseljem őt tovább és a rossz poénjait.

Lassan és megfontoltan lépkedtem a korom sötétben. Soha nem voltam benne biztos, hogy mibe vagy kibe futhatok bele. Ahogy kiértem a folyosóra, a falra helyeztem a kezemet és készültem tovább indulni, amikor Minho a vállamra helyezte a kezét, amitől kisebb szívrohamot kaptam.

-Legközelebb adj hangot is, mert biztos lehetsz benne a következőnél megöllek. -fenyegetem meg, aminek köszönhetően le is vette rólam a kezét.

-Értettem. -jött is a válasz rögtön. -A lényeg...te is látod azt a kis fényt?

-Jóval ezelőtt kiszúrtam még előtted. Pont azt akartam megnézni.

-Remek. Kövess. -hallottam, ahogy kikerül és útnak is indul. Ez mit hisz magáról, de komolyan?

-Azért, mert rajtad szerepel a vezér szó nem jelenti azt, hogy az is vagy. -értem utol és halkan veszekedtem vele.

-De. Pont azt hiszem magamról. -igaz nem láttam az arcát, de tudtam nagyon jól, hogy gúnyos most az a nagy képe. Akár mennyire is haragudni akartam rá, bele borzongtam a fiú erős, magabiztos énjétől...mi a fene van velem?

Ahogy csökkentek a méterek egyre hevesebben kalapált a szívem. Az ajtó előtt állva már ki is akart ugrani a mellkasomból. Minho a válla felett rám pillantott és várta a beleegyezésemet, bizonytalanul bólintottam és azzal a lendülettel berúgta az ajtót, ami hangos csattanással terült el a földön. Ezzel nem is foglalkoztam, hanem ami a túloldalon várt minket azzal már nagyon is. Egy férfi ült a szoba másik végében egy íróasztal előtt, amin a lábát pihentette. A kezében egy könyv lapult, amit bőszen olvasott.