14.

643 44 3
                                    

Ilyen fárasztó napom még soha, de soha nem volt mióta itt vagyok. Pedig csak annyi munkám volt, hogy figyeljem az ájult, új csajt, de már ebben elfáradtam. Mondjuk a rosszban volt valami jó is, mert így hátha beugrik vele kapcsolatban valami. Végig az ágya mellett ültem és úgy figyeltem, mint egy oroszlán a kiszemelt zsákmányát. Tuti ha felébredne frászt kapna.

-Mehetsz vacsorázni Clara. -nyitott be az ajtón hirtelen Jeff, amitől rendesen megijedtem.

-Rendben. -mondtam miközben próbáltam csitítani a hevesen kalapáló szívemet.

Most kivételesen nem az ebédlőben fogyasztottam el a szendvicsemet, hanem kerestem egy csendes helyett, ahol egyedül lehettek és ott egyben befaltam. Igazság szerint a lány hülye megszólalása miatt vagyok itt. Nem bírom elviselni azt a sok érdeklődő pillantást. Nem is tudom Thomas hogyan viseli el. Épp készültem elindulni pihenni, amikor feltűnt előttem egy fiú, de ami a legjobban agasztot, hogy nem volt egyedül. Idegesen talpra álltam és farkasszemet néztem velük.

-Mit akartok? -kérdeztem elrejtve a félelmemet a hangomban.

-Elvileg Newt szerint okos vagy, akkor találd ki. -mondta egy magas, szőkésbarna srác. Még szerintem az ostoba is tudná, hogyha egy lányt körbe vesz egy rakás srác az csak egyetlen egy dolgot jelenthet.

A felismeréstől egyre jobban kezdtem félni, olyan szinten rettegtem, mint még soha. Lassan hátrálni kezdtem, de néhány lépés után a hátam falba ütközött. A fiúk pedig egyre csak közeledtek. Hiába, hogy síkitani szerettem volna, egy hang sem jött ki a torkomon. Ekkor mint egy megmentő sugallat a Nyugati kapu lassú zárodásnak indult, az agyam abban a szentpillanatban egy nem valami kellemes ötletet kreált, de mégis ezt találtam a legjobb opciónak így hát egyébb gondolkozás nélkül berohantam a kapu kicsi résén keresztül a már lassan sötétbe borult útvesztőbe.

***

Csak futottam és futottam. Jól tudtam, hogy találnom kell egy remek búvóhelyet, mert minél sötétebb lesz annál nagyobb az esélye, hogy össze futtok egy Siratóval. Igaz Thomas sokat mesélt, ami hasznos lehet, de semmi esélyt nem láttam a túlélésemben. Egy kóronc voltam, nulla idekint töltött tapasztalattal. Annak az esélye, hogy én ezt túlélem 0,0000001%-ék. Nem valami kecsegtető.

Teljes mértékbe rám sötétedett és minden irányból hallottam a kattogásokat, a sikolyokat, amitől minden percben megfagyott bennem a vér. Ha hamarosan nem találok egy menedéket, akkor vége a játéknak. Legalább a seggfejnek lesz egy jó napja, amikor megtalálja a hullámat.

Hol jobbra, hol balra fordultam már sétálva. Eddig bírtam a futást. Nem tudom merre járhattam, mivel minden egyforma volt. Egy pillanatra megtorpantam és a környezetemet kémleltem, mert olyan hamar halálcsend lett körülöttem, hogy ettől megrémültem. Egy idő után hatalmába kerített az az érzés, mintha valaki figyelne...Ekkor a semmiből mögém vetette magát egy nagy, dagadt Sirató és rám sikított. Pár percre sikerült lefagynom, de amikor készült lecsapni rám felébredtem és rohantam az életemért.

Hosszú hajsza volt ez, hiába próbáltam lerázni nem ment. Egyre jobban kezdtem fáradni, de mázlimra előttem éppen az egyik folyosó záródni kezdett. Most remélem kaporra fog jönni az útvesztő folyamatos változása. Az utolsó energiaforrásaimat is mozgosítottam és csak futottam.

Egy apró résen még én áttudtam csúszni, de az az undorító dög nem vagyis pontosabban össze nyomta a fal, mert ő mindenáron ragaszkodott hozzám. Na de még az utolsó életerejével sikeresen megvágta a combomat és ha ez nem lett volna elég az undorító vérre, vagy mi a dosz, ami ezeket hajtja, beterített tetőtől talpig. Mivel soha nem lehettem benne biztos mikor fog feltűnni egy újabb, így inkább szedtem a lábaimat.

***

Még órákat töltöttem meneküléssel, de hivatalosan is bejelentem, nem bírom tovább. A nedves ruháim már csak hütőtek, a combomon lévő vágásból enyhén szivárgott a vér. És ehhez képest még most is futtok egy rohadt dög elől. A jó hír, hogy szereztem egy kis előnyt ellene így megálltam pihenni, de ekkor feltűnt hirtelenjében a sarkon és újabb futás helyett vártam, hogy meglásson és lecsapjon. Még a szememet is lehunytam, de hirtelen megéreztem egy kezet a karomon és egy erős rántást, ami a falhoz taszított. Az illető beállt elém elég szorosan és befogta a számat.

-Most lehetőleg egy mozdulatot se. -nézett mélyen a szemembe Minho. Nem ellenkeztem, most kivételesen.

Szerencsénkre a Sirató elgurult mellettünk így végre megnyugodhattam egy kicsit. Minho azzal a lendülettel el is engedett és rögvest a környezetünket kémlelte.

-Mit keressel itt? -nem volt rossz szándékú a kérdésem, csak nem értettem miért jött utánam? Egyáltalán honnan tudta meg, hogy itt vagyok?

-Jöttem megmenti a hátsódat. De most gyere. Tudok egy kicsit biztonságosabb helyett. -intett és még mindig összezavarodva követtem.

Nehezen bírtam tartani a tempóját, de csak sikerült és egy fura kis alagútba kötöttünk ki.

-Itt remélhetőleg jók leszünk reggelig. -foglalt helyett a fal a tövében. Én is úgy tettem, persze nagy fájdalmak közepette. Ettől sikerült grimaszokat is, meg enyhe szenvedő hangot is kiadnom, amire felfigyelt. -Mi történt veled?

-Megvágta a combomat az egyik. -válaszoltam mire sikerült kényelembe helyeznem magam.

-Nem kellett volna ki merészkedne. -szidott le azonnal.

-Azt hiszed viccből jöttem az útvesztőbe? -emeltem meg minimálisan a hangomat. -Mert akkor tévedsz. -neki vetettem a hátamat a falnak és inkább elfordítottam a fejemet tőle.

-Chuck mindent elmondott.

-Ahhoz képest a szememre veteted. -húztam össze magam, hogy melegítsem a testemet. Már ehhez nem fűzött hozzá semmit.

Ahogy így ültünk a csendben éreztem a szemhéjamra nehezedő sújt, majd végül elnyelt az álom.

*Minho szemszöge*

Minden álmosságot elüztem a testemből és a környezetemre fókuszáltam. Itt most az életünkért vagyok felelős, bár ha azon múlna lelkifurdalás nélkül egy Sirató elé vetném a lányt, hogy megmeneküljek. Egyes egyedül a koncentrálásomból a mellettem ülő lány szuszogása rázott ki. Felé tekintettem és mélyen aludt, de amin jobban megakadt a tekintettem az az, hogy remeget és a combján húzódó elég mély vágáson. Egy enyhe sajnálatot éreztem iránta, főleg amit elmondott nekünk Chuck. Remélem mindegyik féreg már a dutyiban pihen. Mivel nem akartam, hogy elvérezzen itt nekem leszakítottam a pólóm ujját és óvatosan körbe tekertem a combja körül és erősen megszorítottam, de olyan mélyen aludt, hogy fel sem ébredt rá.

Hiába láttam el minimálisan a sebét, a remegése nem akart alább hagyni. Nem és nem Minho, eszedbe se jusson átölelni és a saját tested hőjével melegíteni. -szidott le a belső hangom.

De én marha nem hallgattam rá és a jó szívem miatt átkaroltam és lassan magam mellé húztam. Egyedül arra nem számítottam, hogy rögtön a mellkasomra hajtja a fejét. Teljesen megdermedtem a közelségétől és bár letagadom, de egy fura melegség futott végig az egész testemen, ami olyan testrészemet is életre keltette, amit még eddig soha senki más. Te jóég, ha ő lenne az utolsó a világon sem.

Ahogy így ültünk minden hülyeséggel, ami az eszembe jutott próbáltam elterelni a figyelmemet a rajtam alvó lányról, amikor hirtelen bevillant egy újabb hang.

"-Szeretlek kis fiam. -mondta sírás közepette egy nő.
-Én is szeretlek anya..."

Gyorsan megráztam a fejemet és megszabadultam a fájdalmas hangoktól. Egyszerűen nem bírtam elfogadni azt a tényt, hogy csak azóta vannak kicsi emlék foszlányaim mióta ez a Zöldfül megfogta a csuklómat.

𝙴𝚗𝚎𝚖𝚒𝚎𝚜 𝚝𝚘 𝚕𝚘𝚟𝚎𝚛𝚜Onde as histórias ganham vida. Descobre agora