Tekergők és a szeretet ára (hp fanfic, Tekergő Krónikák I.)

22) Elhűlve ~ RL

Remus pánikszerűen letérdelt O'Lwash mellé, és megfogta a varázsló csuklóját.

– Van pulzusa!

Döbbenten meredtek egymásra, majd ájult tanárukra, a mozdulatlanul pihenő könyvre, végül megint egymásra. James ocsúdott először.

– Peter, szaladj McGalagonyért! Sirius, harapásos ügyekkel úgyis te szoktál Madam Pomfreyhoz menni – dirigálta. Peter remegő lábakon iszkolt el (közben újra megcsúszott O'Lwash pálcáján), Sirius követte.

Remus ujjait továbbra is a professzor csuklóján tartotta. Az egyenetlen, de azért jól kivehető érverés valamennyire megnyugtatta. Amíg a segítségre vártak, volt ideje szemügyre venni a csatateret.

A bagolyhozta doboz a hatalmas, iratkötegekkel borított, diófa íróasztal mellett pihent. Tele volt könyvekkel, de a tetején lévő Elmemágia címet viselő kötet felett volt pár centi a peremig. Bizonyára ott érkezett a támadó. A dulakodásban az asztalról néhány pergamenlap is a földre került. Ezek ismeretlen jelekkel voltak tele, amik Remust a Bábel teremben látottakra emlékeztették, de hirtelen egyik írásrendszerrel sem tudta volna egy az egyben megfeleltetni.

– Remus, – riasztotta fel James hangja a nézelődésből – tudom, hogy könyvmoly vagy, de ezúton javasolnám, hogy hidegvérű olvasnivalót ne vegyél!

James a pálcáját még mindig ellenfelükre szegezte, hátha annak ismét origamizni támadna kedve. Az egyelőre olyan ártatlanul pihent a padlón, ahogy James és Sirius tudott nézni, mikor nyakon csípték őket egy-egy csínyük után, így a címe leolvashatóvá vált: Hüllők históriája: amitől garantáltan elhűl.

– Egyet kell értenem veled – bólintott Remus.

Peter érkezett először vissza, nyomában nem csak McGalagonnyal, hanem a fél tantestülettel, beleértve az enyhén gondterhelt Dumbledore igazgatót is. Közvetlenül utánuk befutott Sirius is a javasasszonnyal.

Madam Pomfrey megállíthatatlanul törtetett előre a sérülthöz, aki egy fél percen belül már úton is volt a gyengélkedőre egy a levegőben úszó hordágyon, amit a javasasszony a semmiből varázsolt elő. A legtöbb tanár követte, hogy rendet tartsanak a folyosón összefutott, kíváncsiskodó-rémüldöző diákok között.

McGalagony és Dumbledore alaposan kikérdezték a fiúkat, ők pedig mindent elmondtak. James kicsit többet is, mint ami megtörtént, mire Remus finoman bokán rúgta.

– Legalább a professzoroknak úgy mondjuk el, ahogy volt – suttogta bocsánat kérően, mikor James sértetten felé fordult.

– Hát jó, nem voltak ökölnagyságú smaragdszemei és a papírméregfogai is csak olyan öt centisek lehettek. De az egész cucc megvolt vagy nyolc méteres! – javította magát a fiú. Dumbledore szemei nevetősen megcsillantak félhold alakú szemüveglencséi mögött.

– Nos, igen, nincs az a hihetetlen történet, amit tovább ne lehetne színezni – simogatta hosszú, fehér szakállát – De nem olyan szerény véleményem szerint ezúttal a valóság is van olyan rendkívüli, hogy méltán lehettek büszkék magatokra.

Mivel Dumbledore nem engedte meg nekik, hogy fellátogassanak a kórházi szárnyba, McGalagony pedig egyenesen visszaküldte őket a klubhelyiségükbe, ezért a négy fiú szorgalmasan a gyengélkedő ajtaja előtt strázsált.

– Tényleg egy könyvből bújt elő az a kígyó, amivel küzdöttetek? – futott oda hozzájuk egyszer csak két elsős társuk. James és Sirius egymásra licitálva kezdték ecsetelni a kalandot.

– Bizony, egy hüllős könyvből, ami már akkor sziszeg, ha ránézel. És smaragdzöld szemmel pislog vissza rád, majd lassan a lapok kitekergőznek és egy húszméteres szörnyeteggé állnak össze... – mormolta James, akár egy balladát.