Tekergők és a szeretet ára (hp fanfic, Tekergő Krónikák I.)

12) Kviddicsláz ~ JP

Október közepén elérkezett a kviddicsszezon nyitómérkőzésének ideje. A Griffendél-Mardekár rangadót szombaton játszották, de már az egész hét hangulatát meghatározta.

– Mindent bele! Meg kell nyernünk ezt a meccset. A Mardekár ellen már három éve nem győztünk, a Véres Báró szóba se áll velem, úgy fenn hordja az orrát. Nem mintha a kedvenc társaságom lenne... – jelent meg Félig Fejnélküli Nick egy mahagóni kisasztalon keresztül, amin éppen Podmore, és Paul Arrowsmith, a Griffendél őrzője robbantós snapszliztak hétfő este.

– Még jó hogy! – lépett oda Skye Brown, az egyik hajtó.

– Ne aggódj, Nick! Van egy új csodafegyverünk – biztatta Podmore is.

– És halhatok róla? – kíváncsiskodott a kísértet stílszerűen.

– Sajnálom, Nick, de nem szeretném elrontani a meglepetést – hárította el a csapatkapitány – Majd gyere ki a pályára szombaton!

– Ki nem hagynám! – felelte egy kissé sértődötten a szellem, és elillant.

Remus az előző héten megint hiányzott, és megint úgy bukkant fel, mint akit megrágtak és kiköptek. James megérdeklődte, merre járt, de csak annyit tudott kihúzni a fiúból, hogy megviselte a levegőváltozás. Mostanra szerencsére jobb színben volt, és szívesen csatlakozott új barátaihoz az előkészületekben.

A három fiú a klubhelyiség egyik szegletében térdelt egy régi lepedő körül, amit a mosodából szereztek (már mosás után – környezetük örömére), és igyekezett griffendéles molinóvá átalakítani azt. James a legutóbbi bagolypostával a szokásos sütemények mellé kért otthonról festéket, így a vörös, sötétsárga, fekete tégelyek ott sorakoztak a fehér vászon mellett, ahol néha veszélyes közelségbe kerültek egy-egy elhaladó lábhoz. James és Sirius a betűk szegélyét rajzolták elő vékony, fekete festékbe mártott ecsettel, Remus pedig a G betűt igyekezett oroszlánfejjé alakítani. Pettigrew a közelükben kuporgott egy kopottas, meggypiros fotelben, és századszorra is újraolvasta Bogar bárd meséit, de közben gyakran pislogott a készülő remekmű felé.

– Van kedved segíteni? – kérdezte meg végül Remus mosolyogva, majd pillantása James és Sirius arcára ugrott, hogy barátai vajon bánják-e ha magányos szobatársuk csatlakozik. James hívogatóan intett ecsetet tartó kezével, mire Sirius hevesen törölgetni kezdte az arcára fröccsent fekete festéket.

– James, te teljesen közveszélyesen gesztikulálsz!

– Ja, ezer bocs meg egy anyamedve! – idézte James Frank Longbottom szavajárását – A szín legalább illik hozzád.

Peter örömmel csatlakozott, bár kiderült, hogy az a legcélravezetőbb, ha inkább a vizet hordja a festékek hígításához, nem pedig az ecsetvonásokkal küszködik.

– Egyébként nem csak külön meghívóval csatlakozhatsz hozzánk – jegyezte meg James. Peter szeme meglepetten felcsillant.

– Nem bánjátok?

– Minek bánnánk? – vonta fel a szemöldökét James.

– Hát, mert ti menők vagytok. Meg merészek. Múltkor is napokig rólatok beszéltek, mikor orrnyújtó villákat tettetek a mardekárosok asztalára reggelinél – magyarázta Peter.

– Az tényleg jó volt – nézett Siriusra James – Bőven megérte azt az egy este kupafényesítést Friccsel.

– Abszolút! – értett egyet Sirius – Azért nem bánom, hogy Andromedának vágott az esze, és felismerte, mielőtt a szájához emelte volna. Pipogyuszt viszont külön élvezet volt nézni. Nem hittem volna, hogy az ő ormányán még lehet növelni!