Élő földek II - Ƒelebarátok

Huszonkettedik fejezet. ...előre hitben, szeretetben

– Két nyelvlecke lemaradást kell behoznom karácsonyig. Messze még a nap, hogy tolmács ne kelljen.

– Ha én meg tudok tanulni lónyelven, téged nem féltelek – nevetett Románia, mobillal a fülénél. Az ágyán kifekve Magyarországgal beszélt. Végre egy kis nyugalom az őrültekháza közepében.

– Hidd el, nem olyan nehéz – méltatlankodott a másik ország. –, egyszerűen csak más. És ha még egyszer így nevezed-

– Hát hadd vicceljen már az ember – forgatta meg a szemét Románia. –, egész nap száraz, karót nyelt bürokraták osztották emitt az észt. Nehéz meggyőzni őket... Nem tudom, te hogy vagy vele, de én mocsok fáradt vagyok.

– Elhiszem, és nem vagy egyedül – mondta Magyar. – Engem beidéztek a központba negyvennyolc óra megfigyelésre, nemrég szabadultam. Hát épp csak múzeumi kirakatba nem állítottak... még.

– A vehemencia miatt?

– Igen. A vezetőség figyelmét felkeltette nagyon az ügy. Kutatást rendeltek el a jelenség kapcsán, ami hosszadalmasnak ígérkezik. Egyelőre arra keresik a választ, hogy hogyan ütötte fel ennyi év után a fejét.

– Nem lehet, hogy nálad is a tudatalatti megnyilvánulása volt ez az egész? Mint Árdeálnak júniusban? – vetette fel Románia. Ennyi anomália társaságában ez sem kizárandó, bár eléggé lehangoló belegondolni.

– Csak tudnám – sóhajtott Magyarország. – Akárhogy is, aggódnak, hogy tendencia alakulhat ki. Szóval ezennel hivatalosan is „kritikus állapot vagy gyenge integritás esetén fokozott óvatossággal eljárni" ajánlást csaptak a nevem mellé – idézte ingerülten Magyar az elhangzottakat.

– Hát remek – csodálkozott el Románia. – Én meg azt hittem, engem nem hagynak nyugton.

– Szerintem is eleget beszéltem magamról – váltott témát Magyarország. – Te jobban vagy?

– Jobban, ne csinálj nagy dolgot belőle. Túl vagyok egy hosszú vizsgálaton. A patriologusaim szerint élek, és ez számít – intette le Románia, noha Magyar nem láthatta a mozdulatot. Igaz, fájt még az égés helye, néha pedig felriadt álmából, mikor újraélte a kitörés pillanatát, de ezek idővel és terápiával elmúlnak, még ha az emlékeztető marad is. Ez utóbbit nem bánta annyira.

– Értem. – Egy kis ideig csend volt a vonal másik végén. – És Titus?

– Miért kérded? – emelte meg a szemöldökét Románia.

– Áh, semmi, csak gondolkodtam, és-

– Leplet rá. Ezt mind fantasztikusan elszúrtuk. De most már vége.

– Igaz... – mondta Magyarország. – Tudom, fura ezt mondani, de így visszanézve hálás vagyok. Egyáltalán nem erre számítottam.

– Közel sem olyan fura, mint amilyennek tűnik – mosolygott egyetértőn Románia.

Újból csend lett.

– Jut eszembe, mikor fogod kifizetni már a kilincset?

✧ Két héttel később ✧

Székely házában nagy volt a nyüzsgés. A konyhában zúgott az előremelegített sütő, az asztal kivajazott tepsikkel megrakva. Partium és Erdély serényen lyuggatták a kinyújtott tésztát szív alakú sütivágókkal, és rendezett sorokba pakolták őket. Mire jönnek este a kántálók, mindnek kész kell lenni. Mikor a sütő megtelt, Partium ellenőrizte az időt, mialatt Erdély nekilátott kikeverni a cukormázat.