Élő földek II - Ƒelebarátok

Hatodik fejezet. Látogató

A kesztyűs kezeiben egy-egy degeszre megrakott reklámszatyorral, Bánság fanyar képet vágva szedte a lábát a lesózott járdán. Bánta, hogy nem kérte kölcsön Erdély kocsiját, mert az eredeti elképzelés szerint csak egy órára akart kimenni. De mit ad Isten, sikerült duplaannyit lófráljon fel-alá, míg rábukkant a bevásárlóközpontra, kikászálódott is onnan és végre megtalálta az utat vissza a negyedbe, ahol Székely háza volt. Kicsit szégyellte magát, hogy ilyen esetlenül eltévedt egy nem is olyan nagy városban, és eszébe jutott a bevásárlóközpontok iránt érzett ellenszenve is. De ha már hárman Székely kenyerén vendégeskednek, ily módon vissza akarta neki pótolni... Lehet, hogy a piaccal jobban járt volna.

Pár perc múlva megpillantotta a díszes székelykaput, amit keresett. A kapualjban Erdély fakó-szürke autója mellett egy második kocsit is talált, helyi rendszámtáblával. Talán az egyik szomszédé. Biztos akkor jött, míg ő vásárolni volt. Belépett a kapun, és végiggázolt az udvaron bokáig érő hóban. A bejárati ajtó zárva volt. A többiek biztos már nem győzték várni őt, és inkább bekulcsolták.

A régió az egyik szatyrot a földre eresztette, és csengetett. Egy lágy csilingelő hang hallatszott a ház belsejéből, és nem sokra rá megmozdult a zár. Partium vagy Erdély helyett viszont egy kék-arany ábrázatú valaki dugta ki a fejét. Bánság az első pillanatra nagyon megörült neki, a másodikra azonban meglátta a szemkötőt. A személy arcvonásai és a termete is más volt, az írisze pedig kék, nem borostyán.

– Szervusz, Bánság. Gyer' be – intett a megye, jobban kitárva az ajtót előtte. Bánság meglepődve nézett végig az elegáns viseletén, majd végre belépett a lakásba.

– Hargita, hát téged mi szél hozott?

– Ugyanaz, ami benneteket – felelt Hargita egy rövidéltű félmosollyal, és elvette Bánságtól a csomagokat, hogy amaz tudja levetkezni a vastag ruháit. Közben Erdély is megjelent az előszobában.

– A kanapé párnái közül szedtem ki – nyújtotta oda a barátja mobilját. Bánság megdörzsölte az arcát, és a farzsebébe csúsztatta a lapos készüléket. Szóval ezért nem lelte korábban! Pedig milyen jól jött volna egy helymeghatározó...

– Köszi. Parti merre?

– A manzárdi szobában pihen. Sokáig virrasztott Székely mellett.

– És Székelyhon hogy van? – kérdezte aggodalommal Hargita.

– Most már jobban, de még nem ébredt fel. Sokat ivott, hagyni kell, hogy kiheverje – hallatszott a válasz a lépcső felől. Partium még kissé kómás alakja épp akkor ért le a földszintre.

– Folytassuk a beszélgetést bent – javasolta Erdély.

Miután Partium és Hargita kipakolták az élelmiszereket, a kis csapat összeült a nappaliba. Hargita beszélni kezdett.

– Az a helyzet, hogy nem csak Székelyhon miatt ugrottam be. Bukarestből jövök, és híreket hoztam.

– Mit csináltál te Bukarestben? – kérdezte Bánság kíváncsian.

– Hivatalos ügyben képviseltem az OANT helyi szervét. A tegnapi incidens és a törvény híre eléggé felkavarta a kedélyeket határon innen és túl. Magyarhon személyesen jött tárgyalni, de sajnos nem úgy alakult, ahogyan szerettük vóna. Románia meg se jelent, és Magyarhon borzasztóan megbántódott, hogy otthagyott mink. Utána már ujjal mutogatásba meg haddelhaddba torkollott a megbeszélés.

A régiók döbbenten hallgattak. Próbálták feldolgozni a nyakukba zúdult sok információt. Erdély szólalt meg elsőnek.

– Cára távolmaradt a gyűléstől? – parafrazálta Hargita kijelentését.