▪️10.rész▪️

632 39 16
                                    

Jó olvasást 😄(meg.jegyzés.: fenti képen lévő szöveg fontos lesz a későbbiekben ne felejtsétek el)
_______________________________________

Másnap reggel nem voltam valami jól Junkook még aludt mikor felébredtem lassan kimásztam az ágyból, hogy a mosdóba menjek. Forgott velem a világ szinte csoda, hogy épségbe eljutottam a helységbe. Meg mostam az arcom majd a kis szekrénybe keresgéltem valami gyógyszer után, ami segít. Viszont mielőtt bármit is találhattam volna elkezdtem úgy éreztem mintha ki csúszna alólam a világ és zuhanni kezdenék homályosan láttam és egyre inkább csukódott le a szemhéjam míg körbe nem ölelt a sötétség.

...

Néhány perccel később zavarodottan tértem magamhoz a földön nem értettem mi történt hirtelen majd szinte egyből minden eszembe jutott. Ahogy feláltam mintha lebegtem volna majd lassan visszatért a szédülés én pedig a wc kagyló felé hajolva adtam ki magamból mindent, ami volt bennem. Izzadtan remegve botorkáltam vissza a csaphoz öblítettem ki a szám majd mostam meg az arcom vettem be gyógyszer és elindultam a konyha felé.

- Hol van Jimin? - hallok meg egy riadtt hangú Junkookot a helységből, ahova tartottam.

- Mintha tudnánk. Neked kéne tudnod veled volt, de ha valami baja lett miattad esküszöm a beleid a szádba nyomom és a seggeden húzom ki. - morog egyre idegesebben Yoongi közbe közelebb menve hozzá.

- Itt vagyok. - lépek be magamra erőltetve egy mosolyt mintha semmi bajom nem lenne és nem történt volna semmi.

- Jimin hol voltál? - szalad hozzám Junkook.

- Csak a mosdóba. Mért? Baj van? - billentem oldalra a fejem még mindig színlelve.

- Minden rendben? - fogja meg két oldalt a vállam.

- Persze. - mosolygok, de közbe érzem ahogy a szédülés hatalmába kerit, de még tartom magam.

Miután elengedett mentem engedni magamnak egy pohár vizet, de mielőtt meg ihattam volna ugyan az történt, mint a fürdőben megint összeestem kezemből kieset az üveg és darabokra tört.

Yoongi pov.

- Jimin. - szaladunk oda hozzá szinte egyszere Jungkookkal. Hiába adja nekem a jópofit nekem attól még nagyon gyanús. De még is mit tegyek, ha Jimin így védi? Mellé térdelve figyelem az arcát még lélegzik, de nincs magánnál.

- Mi a fenét műveltél vele? - kapom el Junkook gallérját és rántom fel mellöle.

- Éreztem, hogy valami nem stimmel veled. Mit csináltál? - kezdek el ordítani, de nem reagált semmit fejét lehajtotta kezét magamellett lógatta mintha elfogadná és egyet értene azzal, amit mondok.

- Hozzád beszélek nyomorék. - rángatom meg így meg láttom a nedves cseppeket arcán egy pillanatra elbizonytalanodok majd elhessegetve a kis gondolat foszlányt miszerint nem csinált semmit Jiminnel hiszen akkor nem sírna folytatom.

- Ne játszd itt a sírást te miattad van biztos vagyok benne. - el lökve kezem emelte fel a fejét.

- Szerinted csak úgy meg játszom a sírást ÉN biztos, hogy nem tennék ilyet Jiminről van szó és tudom, hogy rosszat tettem, de nem akartam nem tudok szabadulni tőle érted nem önszántamból teszem. - emeli fel a hangját.

- Ne veszekedjetek már. - szól ránk Hoseok Jimin mellöl.

- Vérzik! Valamelyikötök hívja a mentőket idióták. - amint meg hallottam az első szót szívem szerint szét vertem volna ezt a barmot nem tudom miről hadovált, de most fontosabb, hogy mi van Jiminnel. Kezembe vettem telefonom és már hívtam is a számot válaszoltam a kérdésekre majd mikor mondták, hogy elindultak leraktuk.

Bunny in the mask ×Jikook× +21Where stories live. Discover now