𝐑𝐨𝐲𝐚𝐥 𝐅𝐞𝐞𝐥𝐢𝐧𝐠𝐬 (befejezett)

I.

⏭────────────────────────

︾

Március van,újabb esztendő jött,újabb tavasszal a vállán. A tavaszi időjárás mondhatni egy átmenet a tél és a nyár között. Az egyikből távozik,a másikba vándorol. Ilyenkor a szél gyengén fúj,a nap néhány sugarat megereszt,hogy olvassza a februárból maradt havat. A hó a télre,a hidegre,és a születésnapomra emlékeztet.

Idén januárban töltöttem tizenötödik esztendőmet. Bár még közel sem vagyok felnőtt,kezdek úgy gondolkodni, mint egy. Vagyis édesanyám így vélekedik erről. Remélik nem kell bennem csalódniuk,s átadni húgom kezébe országunk sorsát,mint ahogy Zsombor királynak kellett tennie. Apropó Zsombor király...Holnap utazom vissza Angliába. Nagyjából két éve nem léptem angol földre,amióta vissza kellett jöjjek Walesbe.

Anyám beteg lett,így kénytelenek voltak hazaengedni az angolok. Vágyom,hogy újra az angolok között legyek,még ha csak egy kis időre is. Március hónap tizedik napján lesz Szebasztian születésnapja. Szebasztian. Olyan rég láttam. A születésnapon látogatott meg,amikor egy nyakláncot adott nekem. Azóta is itt pihen a nyakamban, vele alszok,vele kelek. Mindenhová elkísér,csak mint Szebasztian gyermekkoromban. A mai napon tánc órám,irodalom órám,valamint matematikai számításaim vannak. Magán órák,magán tanárral,csak mint minden fiatal nemesnek Európában,aki tanulni vágyik. Talán a tánc órát várom a legjobban. Imádok táncolni. A bálokban egyik kedvencem a tánc,a zene és az öltözködés. Két nap múlva pedig újabb bál részese lehetek, ráadásul nem akárki bálja,de maga Szebasztiané. Szebasztian a kedvenc személyem az egész földkerekségen. Én pedig az ő listáján,valahol nagyon hátul lehetek. Talán vele értettem meg magam a legjobban,ő hallgatott meg leginkább,s megpróbálta orvosolni a problémát. Mindig is olyan valakit szerettem volna magam mellé,mint Szeb. Már mindez porrá lett.

—Valentina kisasszony fent van? — kopogtattak az ajtómon — Szabad?

—Jöjjenek csak! Ma is lesz tánc órám, valami rugalmas,kényelmes ruhát képzeltem el.

—Keringő? — tekintett felém az öltöztető cseléd mosolyogva,mire bólogatásba kezdtem — Kedvencem volt gyerekként.

—Nekem is — kezdtem őrülten mosolyogni,mire eszembe jutott mit mondtam és hogy miért. Legelőször keringőt az angol udvarban tanultam,Szebasztian tanára által. Aztán fogadott anyám számomra is egy kiváló mestert,miután látta,hogy ugyancsak megy ez a lányának. Szebbel kisajátítottuk azt a táncot,s nálunk profibban senki sem táncolja. A szülei bálját mindig mi nyitottuk meg egy egyszerű nyitótánccal,amibe annyi érzést vittünk már gyerekként,hogy híre ment Európában e táncnak,s annak hogy milyen fiatalok táncolják. Mi. Szüleink szerint mi indítottunk el egy hullámot,mi mutattunk példát a gyerekeknek,a táncot illetően. Az itteni fiúk,akikkel tanulok ügyesek,nem mondhatom,hogy nem azok. Azonban az én párom,az igazi párom,Angliában pihengél,pihe ágyában,rám sem gondolván.

—Kisasszony — figyeltem fel a cseléd szólítására — egy ideje szóltam önnek. Mit szólna ha ma gyengébbre fognánk az öltözékét,s ezt a ruhát venné fel,amit egyenesen Törökországból hoztak a születésnapjára? — mutatott elém egy topáz zöld színű ruhát,aminek ujjai hosszúak, bőek,s földig érő,derékban elválasztott.

—Ah,török divat — rohantam a ruha mellé,hogy végigsimítsam az anyagot, pont olyan puha,mint amire számítottam.

Hamar felöltöztettek,majd utamra engedtek. Először reggelizni indultam a szüleimmel. Akik - csak mint mindig,most is - tanulmányaimat,a jövőt,s a kihagyhatatlan házasságot hozták szóba.

—Zsomborral úgy döntöttünk,hogy tovább maradsz az országban — tudakolta apám,majd belekortyolt borába — a fia az azt követő hetekben mennyaszonyt választ maga mellé,s talán te segíthetsz neki ebben — azt vittem csak rosszul hallottam. Szebasztian feleséget keres,és én segítsek neki? Az étel a torkomra akadt, így elkezdtem hosszasan köhögni — Valami gond van Tina?

—Nem apám. Csak meglepett,hogy Szebasztian máris házasodni készül — erőltettem egy mosolyt az arcomra.

—Kincsem,ugye nem hitted,hogy rád fog várni,amíg te tanulsz?

—Apa,ezt már megbeszéltük,számomra fontosabb a műveltség,az ész,mint bármilyen frigy.

—Nemet mondtál a második kérésére. Nyolc éves fejjel igent mondtál,s jegyben jártatok,azonban tizenévesen elutasítottad. Hiszen szereted — mondta ki a keserű szavakat húgom,aki felé egy dühös tekintetet vetettem, majd elhallgatott — Keserű múlt — értelmezi.

—Nem szeretem — magyaráztam,majd felálltam az asztaltól. Egyszer visszafordultam még,egyenesen apám szemébe néztem,majd neki intéztem a következő szavakat — Az igazat akarod tudni? Mindennap megveszek,csak hogy újra láthassam az arcát,puha bőrét érintsem,s meleg leheletét érezzem. Butaságot követtem el,amit életem végeig bánni fogok. Tudom — hajoltam meg apám előtt,majd siettem a terembe,ahol bizonyára már vártak rám,hogy elkezdhessék a táncot.

—Valentina kisasszony,késett — tudakolta velem Margarett tanárnő,a tánc tanárnőnk — Kristoffer,kérje fel a kisasszonyt.

Kristoffer a legjobb fiúbarátom. Szebasztian után. Attól függetlenül,amit tettem,a barátságunkkal semmi sem történt,ugyanúgy szeretjük egymást. Azt hiszem. Levelezünk,kedves szavakkal látjuk el egymást,s olyan mintha a megkérés meg sem történt volna.

Én talán jobban szeretem Szebet,mint egykor. Kristoffer mellettem állt Szeb előtt,de leginkább utána. Támogatott a tanulásban,s ápolta a lelki sebeimet, amiket Angliában okoztam.

—Hercegnő, — hajolt meg előttem Kris — ma is csodásan fest! — nyújtotta ki tenyerét elém.

—Mai óránkon keringőzni fogunk — csapta össze a tenyereit a tanárnő.

—Mint minden órán — suttogta fülemhez hajolva Kris,amin akaratlanul egy aprót kuncogtam.

A zenészek elkezdtek lassú,angol keringő zenét játszani,mire mi annak ritmusára hangolódva kezdtünk el táncolni. Kristoffer egyik kezével enyémet szorította,a másikkal hátamat erősítette,és irányítani akart,azonban rossz helyen tartotta kezét. Én vállát erősítettem szabad kezemmel,s néha hátamhoz nyúltam,hogy feljebb tegyem a kezét,a helyes helyre. Ahogy Angliában tanították. A tánc egyszerű, mint a nőnek,mint a férfinak egy négyzetet kell leírni,s közben fordulni, figurákkal,kicsi forgásokkal kiegészítve.

Kris tud táncolni,viszont nem az ő stílusa. Valószínűleg a szülei erőltetik rá,legalábbis nagyon úgy tűnik. Vele ellentétben Szeb,na ő igazán szeret táncolni. Annyira illik hozzá,mintha táncolva született volna.

Visszaemlékezve mennyire boldog voltam mellette,az összes táncunkat beleéléssel adtuk elő,s közben igazán élveztünk. Emlékszem,amikor egyik este,egy esküvőt követően megfogadta, hogy az esküvőmön táncolni fog velem. Emlékszem,hogy válaszul csak elmosolyodtam,és frappánsan feleltem Lehet a nyitótáncot is együtt fogjuk táncolni, Szeb ezen elmosolyodott,majd hatalmas kezeibe fonta enyéimet Úgy legyen, mosolygott rám.

— Bocsájts meg Kris! — engedtem el az ifjút,majd kisiettem a teremből. Egy teraszt kerestem,ahol nyugodtan, egyedül lehetek. Sírni kezdtem,sírni, mert fájt még rá is gondolni,de pár nap múlva látnom kell. Két éve nem csak anyám betegsége miatt jöttem vissza, hanem azért is mert nem bírtam őt csalódottan,sértetten látni. Bántottam lelkileg,azzal hogy nemet mondtam az eljegyzésre,rémes voltam vele.