Gārbey Krónikái I. - A hanyatló birodalom

V./3. Azok a kutya Todoshaiak

Pár perccel később kopogtak az ajtón. A két testvér elmerülten beszélgetett így nem hallhatták a zajt. Kis idő múlva ismét megzörgették az ajtót. Erre mind ketten felfigyeltek.
-Ki jöhet ide ilyenkor bátyám?
-Nem tudom Shomir... -azzal Cestmir már indult is, hogy megnézze, ki lehet ez a jövevény.

Kinyitotta az ajtót, de nem látott senki. Kint már hűvösen fújt a szél, és nem volt meleg, mint napközben. A félhold sugara mintha fényesebbnek tűnhetett, de ez valószínűleg azért lehetett, mivel ma sötétebb volt az általában megszokottnál.
-Itt vagyok lent! -szólott valaki.
Cestmir lenézett és meglepetten felkiáltott:
-Apró barátom, Tiārys, hát te itt vagy? Már azt hittem búcsú nélkül elmész.
-Ó, én olyat sosem tennék -felet a máng mosolyogva.
-Ha már itt vagy kérlek csatlakozz hozzánk, itt van bárd fivérem is, éppen ma érkezett.
-Rendben -felelte Tiārys azzal leült hozzájuk az asztalhoz.- Tiārys vagyok, az erdő mágusa.
-Örvendek a szerencsének, hogy megismerhetlek, Tiārys -felelt kissé fáradtan bár, de annál kedvesebben a bárd.- Én Shomir vagyok, bárd.
-Az előbb, mielőtt megérkeztél Tiārys, arról beszélgettünk, hogy vissza kéne adnunk mind azt a rosszat, amit azok a kutya Todoshaiak műveltek kedves kis falunkkal -kezdte Cestmir.- Ugyanis mi Tagashiak vagyunk. -azzal elmesélte, hogy is történt a provokálás, hogy tűntek el az állatok és hogy lett az egészből háború, majd hogyan égett le mindkét városka. Ez után Shomir hozzátette:

-Ezután még majdnem két esztendeig azon rágódott szegény királyunk, hogy mi lehet majd országunkkal, ha máshol is belháború lesz. Én már csak tudom, hiszen minden nap ezt...
-Ne légy mérges rám, amiért félbeszakítalak, de nem volt véletlenül ennek a két falunak a közelében egy erdő? -kérdezte egy hirtelen gondolattól vezérelve a mágus.

-De, miért? -válaszolt Cestmir.

-Csak azért, mert abban az erdőben élt a mángok yellowwood kolóniája. Az égő házak tetejéről átterjedt a tűz az erdőre, felégetve az élőhelyünket és az otthonunkat. A tűz éhes lángjai elemésztették anyámat, a barátainkat és fajtársaimat, így hát én maradtam a kolóniám utolsó sarja.