Nagy a sürgés-forgás Sharoma városában, mindenki az aratási ünnepségre készült. Cestmir is kirakott néhány dekorációt az asztalokra fogadójában. Egyre csak érkeztek a vándorok és a látogatók megpihenni, de így volt ez mindig is, hiszen híres a vendéglő. Cestmir, a hely üzemeltetője így bosszankodott magában:
"-Komolyan nem hiszem el, miért kell minden esztendőben megtartani ezt az átkozott ünnepet! Arassanak józanul, minek még ehhez vigadozás... Nekem bezzeg mindig ki kell díszíteni mindent itt, mert hát "így illik"... mindig csak jár a szájuk, mert ők ezt élvezik... de minek is morgolódom én itt? Örüljek magamnak, mert így több a vendégem! Na persze... de ők csak az aratókkal foglalkoznak ilyenkor, nem a gabonával! Megáll az ész..."
Kis idővel később, mikor már minden vendég elment, kivéve azok, akik az éjszakára maradtak itt, Cestmir kiment levegőzni és pipázni egy keveset. Kint az ajtó mellett talált egy kisfiút.
-Mit csinálsz itt fiam? -kérdezte kedvesen.
-Cestmir bácsit keresem. - hangzott el a felelet.
-És miért keresnél engem?
-Beteg az anyukám, egy kis pénzre lenne szükségünk.
-Hogy hívnak kis legény?
-Tarpher.
-Csak nem Kolopher az apád?
-De.
-Hála az égnek, hogy ő is megmenekült! Tudod, -kezdte Cestmir- régen együtt játszottunk én és az apád, mivel barátok vagyunk. Na nesze, itt egy erszény tirka. Szólj apádnak, ha lesz egyszer ideje, térjen be a fogadómba.
-Meglesz, -mondta a fiúcska, és már futott is haza, de azért vissza kiáltott- és köszönöm!
-Szívesen -szólt utána Cestmir mosolyogva, de a kölyök ezt már nem hallhatta, csak rohant.
KAMU SEDANG MEMBACA
Gārbey Krónikái I. - A hanyatló birodalom
FantasiA Tagashi és Todosha falu népe békében és barátságban éli egymás mellet mindennapjait. De egy napon valami olyan történik, ami az egész birodalomra kihat és ez elindítja a történések lavináját a birodalomban.
