JK7-Élj Emberként! |Szünetel..|

10. Rész

Írói szemszög.

Vadállat módjára vágtatott be mint a szélvész Bang Si-Hyuk a fiúk apartmanjába karöltve Robertoval és a fiával. A srácok ahányan voltak egyszerre egy emberként ugrottak fel és húzták ki magukat vigyázz állásba a nappaliban lévő kanapéról vagy a fotelról, éppen ki hol tartózkodott. Megkövülve várták a magyarázatott arra, hogy még is mi szél hozta őket ide, pláne ennyire feszülten.

-Hol van? -kérdezte paprika vörösen a méregtől, a türelme pedig egyre inkább fogyott amint végig nézett a tagok értelmetlenséget sugárzó ábrázatjukon.

-Még is ki? -kérdezett vissza kissé megszeppenve a csapat vezető miközben zavartan a tarkóját vakarta.

-Jungkook! -vette át a szót a professzor. De ő sem volt valami nyugodtnak mondható. Habár azért még is egy fokkal vissza tudta fogni az indulatait, nem mint az elnök úr aki már dühébe toporzékolt.

-Miért lenne itt?- lépet egyet előrébb Namjoon, hogy jól látható legyen a fiúk takarásából. Noha nem csak ez volt a szándéka, hiszen úgy érezte, hogy csapat vezető létére neki kell kiállnia, hogy ezzel a többi tagot megvédje. És ha akár az elnök úgy dönt, hogy valakin le kell vezetni a haragját, akkor inkább ő legyen az, mint a többiek.

Roberto szinte egyszerre nézet rá a fiára az alacsony tömzsi szemüveges férfival együtt. Kettejük tekintette pedig egyenesen lyukat égetett David homloka közepére válaszokat követelve. A fiú smaragd zöld szempárját a mellette álló két férfira emelte, majd minden félelem nélkül kihúzva magát határozottan válaszolt. David sosem értette a Bts csapat tagjait, hogy miért tartanak a két idősebbtől. Habár ő is elvetemültnek találta őket, még sem szarta össze magát tőlük ha el üvöltötték magukat, sőt még ha fenyegetőztek sem, igaz, hogy őt még Bang Si-Hyul egyszer sem fenyegete meg, de ha meg is tenné, ő ugyan biztos, hogy nem rettegne tőle, mint ezek az elkényeztetett piperkőcök.

-Akinan kívül nem volt itthon senki mikor Jungkookot elhoztam.

Az elnöknek a lány neve hallatától már felszökőt a vérnyomása melyet a harag okozott. Hiszen innentől tudta, sőt biztos volt benne, hogy azzal a lánnyal van együtt. Csak azt nem tudta, hogy még is, hogyan. Nem jól programozta volna be a fiú agyát a professzor, vagy valami hiba lépet volna fel, hogy vissza tértek a lányról való emlékei. Már csak ha ezekre gondolt még jobban felhúzta magát.

Fogat csikorgatva fordult Roberto felé. A férfi félelmében hangosan nyelt egyet hiszen a füle mellett hallotta ahogyan az elnök minden egyes levegőjét úgy engedi ki magából mint egy felbőszült bika. Majd több sem kellett neki, azonnal nyúlt a professzor nyakáért, hogy egy kicsit megszorongassa amiért ilyen figyelmetlen volt. Csak azzal nem számolt a tömzsi férfi, hogy a fia is a helyszínen volt. Amilyen gyorsan elkapta David apja nyakát az Hybe elnöke, ugyan annyira gyorsan kapta el a fiú a csuklóját a fojtogató férfinak. Majd ő meg is szorította azt. A szemüveges tömzsi ember vissza hőkölt egy pillanatra, ezt követően az enyhe fájdalom miatt melyet a szorítástól érzet végül pufogva de elengedte az apát.

-Magyarázatott követelek! - utasította a két jó madarat maga előtt, mire Roberto a karcos éles hang miatt össze rezzent, majd dadogva, de bele kezdett.

-Fo.. fo.. fogalmam si.. sincs uram. -közölte félve a tényeket. Mikor látta, hogy a férfi zsebre dugott kezekkel és az egyik lábával a padlón dobolva várja még mindig türelmetlenül a választ, ezért hát nem volt választása mint erőt venni és kihúzni magát, hogy folytathassa nyugodtan.