JK7-Élj Emberként! |Szünetel..|

4. Rész

Már vagy öt nap telt el Jungkook és az apja között folytatott beszélgetésük után. Én még is nap hosszat azon törtem magam, hogy még is mi folyik itt?! Miért gondolja azt a fiú, hogy én bármikor is egy szörnyetegnek tartanám? Nem tudom, hogy mi lehet az oka ennek, de azzal tisztába vagyok, hogy valami itt bűzlik. Már akkor furcsa volt itt a cégen belül minden amikor már fel vettek és neki álltam dolgozni. Pár staffos lány vagy alkalmazottak kivételével, itt mindenki különösen viselkedik, kezdve a fiúkkal, meg Seji menedzserükkel. Noha, az Igazgatóval még nem volt szerencsém találkozni, de kíváncsi vagyok, hogy ő vajon tudja azt, hogy mi folyik itt. És az egészben az a legérdekesebb, hogy az a titok, vagy bármi is legyen az, a legfiatalabb tagot lengi körbe. Mert nem hiszem, hogy itt csak annyiról lenne szó, hogy a fiúk mennyire utálják Jungkook-ot.

-Noona! -szólított meg hangosan az imént említett. Számomra ez még is úgy hangzott, mintha méterekkel arrébb szólt volna. -Hallasz? -tette fel a kérdést miután észlelte, hogy nem feleltem a meg szólításra. Össze szedtem magamat és a gondolataimat, majd bárgyú tekintettel meredtem a mellettem állóra. - Min gondolkodtál el annyira, hogy még azt se hallod ha szólok? -Kérdezte meg tőlem miközben szemeivel próbált az enyéimből kiolvasni valamit, amitől én kissé zavarba jöttem. Hiszen nem zavartatta magát ahogyan feltűnően vizslatta az arcomat üveges tekintetével.

-Semmin! -hazudtam neki egy kicsit megkésve. Jungkook ezután össze szűkítette szemeit és tekerte a fejét, majd úgy nézett rám mint akit rajta kaptak titkolózni. Pedig itt inkább ő volt az aki titkolózott előttem a leginkább. Igaz, nem mintha rám tartozna. És nem mintha már ezer éves barátok lettünk volna akik már minden létező sötét kis titkot tudnak a másikról. Én még is úgy éreztem, hogy ez amit eltitkol ezt igen is tudnom kell, csak, hogy jobban meg ismerjem, csak, hogy még jobban közelebb kerüljek hozzá. Hiszen olyan nehéz olvasni belőle, mert szinte mindig ugyan az van. Egyszerűen közömbösen áll a dolgokhoz, miközben néha elmereng az üres tekintetével a büdös nagy semmibe.

-Bang Si-hyuk látni szeretne téged! -közölte velem Jungkook miután újra a gondolataimba révedtem, ez pedig hideg zuhanyként ért. Még is mit akarhat maga az igazgató egy egyszerű kis alkalmazottól, főleg egy újonctól?!

-Nem mondta, hogy mit akar? -kérdeztem a fiútól kicsit megszeppenve, hiszen tartottam ettől a személyes kis találkozótól.

-Nem. -vágta rá a szűk szavú választ.

-Rendben van, már is megyek. -mosolyogtam rá Jungkook-ra mint egy retardált miközben az arcomon ott bujkált a félelem, a szívem pedig olyan tempóban vert, hogy azt hittem önálló életre kell.

-Mi a baj lázas vagy?-kérdezte közönyösen.

-Nem, még is miért lennék? -néztem rá kérdően. Majd se szó se beszéd a fiú lehajolt hozzám, hogy egy magasságba legyünk, de ezzel annyira közel hajolt az arcomhoz, hogy a szemeim öntudatlan állapotba kezdtek el tágulni, miközben az orcám égni kezdett. És biztos voltam benne, hogy a színe legalább annyira piros mint a csili paprika színe.

-Igazán? -suttogta kettőnk közé, lehelete pedig csiklandozta a számat. Ezzel egy időben pedig tenyerét finoman rá simította a homlokomra, engem ezzel még inkább zavarba hozva. - Igen, nincs lázad. -állapította meg magának, bólintva egyet. Majd folytatta. Nekem pedig minden egyes szó a torkomon akadt. Még arra se tudtam megkérni, hogy tartsa be a tisztes távolságot közöttünk. De még csak el lökni sem voltam képes, mert szinte gúzsba voltak kötve a végtagjaim, mintha le lennék bilincselve. - Viszont hőemelkedésed biztosan van, mert kissé meleg a homlokod. A pulzusod pedig érzem, hogy milyen gyors. - mondta halkan még mindig fogva tartva engem, az üresen mély de még is igézően titokzatos tekintetével. Majd ő volt az ki a tenyerét elvéve szüntette meg kötözünk ezt a kellemesen forró hangulatot azzal, hogy legalább három lépést hátrált tőlem. Én meg mint aki ekkor világosodott meg, kezdtem el villámokat szórni rá a tekintetemmel.