JK7-Élj Emberként! |Szünetel..|

3. Rész

-Oké emberek végeztünk! –kiáltotta a rendező, hogy mindenki meghallja.

Ma sikeresen felvették a fiúk végre az új videó klipjüket annak ellenére, hogy Jungkook ma több mint egy órát késett. A banda tagokon kívül mások ezt tök természetes dolognak tartották, hogy az ember akár órákat is késhet ilyen fontos eseményről ami az ő javát is szolgálja. A csapat persze már másképp gondolkodott. Többször illeték csúnya megjegyzéssel a fiatalabbat a késése miatt. És többször megjegyezték, hogy ezt is csak Jungkook teheti meg, persze ha ők késnének akkor megütnék a bokájukat is. Amibe igazuk is volt és nem is. Nyilván igazuk volt abban, hogy azért nem illendő ennyit késni minden honnan állandóan, mert ezzel akadályozza a többi srácot. De abban nincs igazuk, hogy ez miatt az ő szolgájukká kell váljon, mert nem tudhatják, hogy a férfi miért késik minden nap, miért szalad be az utolsó pillanatba, mert lehet, hogy oka van neki és lehet, hogy nem is kicsi az az ok.

-Hahó, Noona figyelsz rám? –lengette meg az említett a kezét előttem, ezzel kiszakítva a gondolat menetemből.

-Ne haragudj. –kértem elnézést tőle miközben figyelmemet már neki szenteltem. - Mit is mondtál? –kérdeztem vissza.

-Arról beszéltem neked, hogy az embereknek miért van ennyi bajuk, és miért fáj nekik ennyi minden fizikálisan? –gondolkodott el rajta, legalábbis úgy vettem észre mintha azt tenné.

-Guk! –szólítottam meg felsóhajtva, majd folyattam volna tovább ha a fiú nem vág közbe.

-Minek neveztél? –illetődött meg, amilyen reakciót szintén most látok rajta először. Ahogyan rá kérdezett erre, úgy csapott fejbe a felismerés, hogy hogyan is neveztem meg őt, ezért zavartan elfordultam tőle.

-Ne fordulj el! –kapott az állam után amit finoman vissza fordított magával szemben. Sötéten üres szemei, de még is izgatottan rejtélyes tekintette tartott satuban ahogyan olvasni akart belőlem. Ebben a pillanatban pedig azért könyörögtem, hogy csak ne nézzen rám, mert ha így fojtatja talán már holnap vagy ha nem ma, egy őrült rajongóval találja szembe magát, aki pillanatok alatt beleszeret ebbe a feneketlen ürességbe is, még ha semmit sem tudok még róla. Létezhet vajon ilyen? Szerelem? Pillanatok töredéke után?

-Úgy csinálod mintha te nem lennél ember. –ráztam vissza magamat a valóságba azzal, hogy meg válaszoltam az előbbi kérdését.

-Igaz. –mosolyodott el kisfiúsan. - Ember. –ízlelgette a szót. -Én is az lennék. –mondta ki nehezen, a hangja pedig most először volt izgatott. Olyan volt mint ha vágyna valamire, de azt meg nem tudtam volna mondani, hogy mi lenne az. - Amúgy... –kezdet bele. Ekkor tűnt fel, hogy az arcunk most már vészesen közel van a másikéhoz. -Köszönöm. –suttogta kettőnk közé.

-Még is mit? –adtam hangot a kérdő tekintetemnek.

-Itt már annyi nevet adtak nekem, mindenki másképp szólít, kinek hogyan tetszik. Azokban pedig mindig azt éreztem, hogy kötelességből mondják, hogy nem tartanak itt engem semminek. De te.. –mondta ki az utolsó szót olyan lágy hang lejtéssel, hogy most már féltenem kell a szívemet ha nem akarom, hogy életre kelljen. - Te vagy az egyetlen aki őszintén adott nekem egy újabb nevet, és aki úgy bánik velem mint egy emberrel. Ez pedig tetszik. –villantotta ki a fogait nekem. - Úgy, hogy köszönöm. –vigyorgott továbbra is, majd az orromat megpöckölve magamra hagyott.

Jungkook kifejezetten különös egyéniség, és roppant nehéz megfejteni. Nem tudom miért mondta ezt nekem, mikor én csak szimplán a nevén neveztem csak úgy mint mások. Igaz, hogy talán ez még is másképp hangozhatott az én számból, sokkal kedvesebben mint az itt körülütünk levők jó néhányából. És az, hogy én emberként viselkedek vele azt még is, hogyan értette? Talán azt akarta volna mondani, hogy emberségesebben? Nem értem, hogy miért teszi le magát. Még ő se tartja magát embernek akkor így mások hogyan tartanák annak. Tény, hogy egyszer kiállt magáért de az nem jelenti azt, hogy ez mindig így is marad.