JK7-Élj Emberként! |Szünetel..|

9. Rész

Jungkook habár megkérdezte, hogy elszökünk-e a mai napra mindenki szeme elől, még sem hagyott választási lehetőséget. Ujjait össze fűzte az enyémmel és úgy húzott maga után. Majd be vágott a járműbe amivel utánam jött, ezután ő is beszállt beindítva az autót, a gázba pedig beletaposott.

Annak ellenére, hogy elégé gyorsan hajtott, én mégsem féltem. Sőt, elégé biztonságba éreztem magamat mellette, mintha nem történhetne velem semmi baj amig mellette vagyok. Ellenben ő ellégé nyugtalan volt mind addig míg el nem hagytuk Seoult. A kormányt annyira görcsösen fogta, hogy láttam amint az ujjai bele vörösödnek, még csoda, hogy nem törtek el. Most láttam először ilyen feszültnek. Mindig meg tud lepni egy egy újabb kibontakozó érzelmével. Jungkook olyannak tűnik a szememben ahogy így most mellettem ülve elnéztem, mint aki harcol a benne dúló érzelmeivel. Látom, ahogyan küszködik azzal, hogy ő felszínre hozza őket, de valami még is meggátolja ebben. Hiszen most látom a szemeiben a megbújó félelmet, mint egy árnyék, ott lapul a tekintetében. Menekül valami elől, vagy inkább valaki elől, azért nyugtalan, és azért vezetett az autó pályán kétszáz kilométer per órás sebességgel egészen addig míg el nem hagytuk Seoult. Majd ekkor fényt pillantottam meg a szemeiben a már megszokott sötét üreség helyet. A kéz fejemet pedig ami a combomon helyezkedett el, enyhén megszorította, mint, hogy ha engem akarna ezzel nyugtatni maga helyet.

-Voltál itt valaha a tengernél? –kérdezte mosollyal az arcán, tekintetét le sem véve az útról. Éles hangja pedig úgy belém hasított, hogy ettől észhez térve jöttem rá, hogy egy ideje őt bámulom. És már ki tudja mióta.

-Nem! –vágtam rá nagy sebességgel a választ a tekintetemet elszakítva róla.

-Nem? –kérdezett vissza meglepetten. - Mióta is vagy itt Koreában?

-Több mint egy éve.

-Több mint egy éve, és még csak egyszer sem láttad a tengert? –faggatózott tovább.

-De! –adtam tömör választ újra felé tekintve.

-De? –fordult felém egy pillanatra döbbenten. - Most akkor láttad vagy nem?

-Képes lapon igen. –vigyorogtam rá, mire ő felsóhajtva a fejét ingadta meg.

-Akkor most meg nézed élőben is!–felelte ellent mondás nem tűrőm hangon, mire én össze ráncoltam mindkét szemöldökömet.

-Ezt te sem gondolhatod komolyan?–hangzott inkább kérdésnek a számból, amit ezután kuncogás követett.

-De. Haláli komolyan gondoltam. –pillantott újra felém immár a kisfiús vigyorával amely oly sokszor okozott már nekem majdnem szív rohamot. A mellkasom ezután pedig egyre jobban emelkedett a lüktető szervem miatt, és a tüdöm miatt mely kevesellte az oxigént annak ellenére, hogy Jungkook felől félig le volt húzva az ablak.

-Mi van ha fel ismernek? –kérdeztem össze zavarodva. Szerintem még az arcom is piros színt vett fel, amit hála égnek a fiú nem láthat, így, hogy már újból az útnak szegezte a figyelmét.

-A tengernek olyan partjára megyünk ahol nincsen nyüzsgés.

-És ha bekap egy hatalmas cápa? –kezdtem kétségbe esni.

-Nem, nem fog. Nem megyünk bele a tengerbe, csak a partján leszünk. –beszélt nyugtató hangon.

-De ha kiúszik a partra? –néztem rá eltátott ajkakkal és nagy szemekkel. - Vagy még rosszabb, ha fogja magát és kisétál jó izmosan, utána fel fal? - emeltem meg jobban a kétségbe esett hangom. Mire Jungkookból kitört a nevetés. És esküdni mernék, hogy életemben először most halottam őszintén nevetni. Ez pedig engem is nagy mosolyra késztetett, tekintettemet pedig ha akartam volna se tudtam volna elszakítani róla, amilyen angyalian nevetett.