A prima vista || HP ff

●8●

•••
FIGYELEM!
Ezen fejezetben felbukkanhat olyan tartalom, ami érzékenyen hathat másokra. (Lásd: öngyilkosság gondolata...)
•••

Remus magányosan ült a viharvert lakásának alig pár négyzetméternyi nappalijában. Sosem szerette ezt a helyet, de nem tudott többet megengedni magának. A falakról már régen lekopott a festék, az ablakok erősen huzatosak voltak és a fűtéssel is akadtak gondok időnként, de legalább nem érte az eső és tudott mit enni. Remus nem szerette, de jobb volt, mint a semmi.

Eredetileg úgy lett volna, hogy Siriussal fog lakni, de a férfi letartóztatása után minden megváltozott. Természetesen nem mehetett oda a házához, hogy akkor ő most beváltja az ígéretét, így keresett magának egy vállalható lakást, s ott maradt, magányosan az emlékeivel. Sokszor eszébe jutott, hogy mennyivel más lenne minden, ha Lily és James nem haltak volna meg, ha Sirius nem öli meg Petert és azokat az ártatlan muglikat és, ha Harry nem kerül Lily nővéréhez. Talán most mindannyian boldogan élnének, terveznének és várnák a pillanatot, amikor az apró Harry végre elkezd varázsolni és kesőbb felvételt nyer a Roxfort ódon falai közé.

Azonban a világ nem volt ilyen szép és tökéletes. A legjobb barátai meghaltak és Sirius volt az, aki elárulta őket. Remus nem akart ebben hinni, de minden bizonyíték erre mutatott, így az évek során beletörődött és elfogadta a tényeket. Egyszer sem látogatta meg Siriust, holott minden vágy az volt, hogy láthassa a férfit, az egyetlen életben maradt barátját. Azonban képtelen volt arra, hogy a közelébe menjen, nem akarta újra és újra látni a régi emlékeit.

Elmenekült a világ elől, elbújt és láthatatlanná vált. Senki sem vette észre rajta, hogy nincs jól. Senki sem látta, hogy a lelkét szép lassan szétmarcangoló démonok egyre erősebbek lettek. Nem látták, ha sírt. Nem hallották, ha kiáltozott álmában, vagy az átváltozás okozta fájdalom miatt. Nem volt ott senki, mikor a folyó felett állt, nem állt mellé senki, mikor le akart ugrani.

Nem tette, de mégis... soha nem volt ott senki vele...

Remus egyedül ült tehát a kopott lakásának nappalijában és várta, hogy valaki végre megtörje a csendet. Csak történjen valami végre! Akármi... Tényleg bármi, ami elzavarta volna a némaságot és megküzd a démonokkal.

Mikor Remus már szinte menthetetlenül maga alatt volt, a parányi helyiség közepén egy kékes derengés jelent meg, majd szépen lassan formálódni kezdett és végül felvette egy őzsuta alakját, amely aztán Perselus hangján szólalt meg:

– Kérlek gyere el hozzám minél hamarabb. Híreim vannak Siriusról, amik biztosan érdekelnének téged is!

•••

Perselus épp a házimanóinak adta le, hogy mit szeretnének reggelire, mikor a bejárat felől érkező kopogtatás zaja zavarta meg a teendőiben. Sóhajtva indult meg az ajtó felén, hiszen azt hitte, hogy csak Remus megint. Tudta, hogy nehéz neki egyedül, de Harry még nem feltétlen áll készen arra, hogy új emberekkel találkozzon. Azonban a küszöb másik oldalán nem Remus Lupin állt.

– Lucius?

Perselus nem tudta elsőre, hogy mit tegyen. Lucius Malfoy nem volt egy közkedvelt figura, s nagyon sokáig állt Voldemort oldalán, de aztán a sötét varázsló halála – amiben Perselus legalább annyira nem hitt, mint Dumbledore professzor – előtt úgymond megtért, s Perselus mellett kémként dolgozott tovább. Nem feltétlen azért tette, mert annyira jót szeretett volna cselekedni, hanem mag akarta védeni a családját, s ennek csak ez volt az egyetlen módja.

– Jó reggelt, Perselus! – biccentett Lucius, majd várakozva nézett befelé. – Bemehetek?

A fiatal bájitalmester továbbra sem mozdult, dermedten állt az ajtóban. Nem tudta, miként reagáljon erre a váratlan látogatásra.

– Híreket hoztam – sóhajtott fel a szőke hajú férfi. – Potterék haláláról – tette hozzá, hátha ezzel kicsal valamilyen reakciót a néhai maradekárosból. Jól sejtette, ugyanis Perselus azonnal felkapta a fejét, majd még kissé hezitálva ugyan, de beengedte Luciust az ajtón.

– Mi olyat tudsz, amit mi még nem?

– Nekem is csak nemrég jutott ez az egész a tudomásomra, amikor pár bújdosó halálfaló beszélgetését véletlenül meghallottam.

– Igen? – kérdezte türelmetlenül Perselus.

– Nem Sirius Black volt a titokgazda.

– Tessék?!

Ki másban bíztak volna meg, ha nem a legjobb barátjukban? Ki volt az, aki elárulta őket? Ha nem Sirius, akkor a mágus mégis miért ölt meg tizenhárom ártatlant azon az éjjelen?

– Peter Pettigrew volt az, ő árulta el a barátaidat – felelte csendesen Lucius. Nem feltétlen szimpatizált a családdal, de Voldemort miatt árván maradt egy gyermek és ártatlanok haltak meg, akiknek semmi közük nem volt egy őrült férfi "világmegváltó" terveihez. Bármi áron megvédte volna a csaladját, s nem akarta, hogy a fia is hasonló helyzetbe kerüljön, így meghozott egy döntést.

– Peter árulta el őket? Ő mindennek az oka? – kérdezte halkan Perselus. Igaz lenne? Tény, hogy a fiú mindig is furcsa volt, de mindvégig áruló lett volna? Soha nem is érzett semmit?

– Ez még nem minden – rázta meg a fejét a szőke. – Sirius Black ártatlan, ugyanis nem ő, hanem Peter ölte meg a muglikat és Pettigrew elmenkült, nem halt meg.

– A Minisztérium pedig mindenféle kihallgatás nélkül bezáratta Blacket – folytatta Perselus. – De hiszen ez mindent megváltoztat! Akkor Harry továbbra is veszélyben van, Sirius Black pedig ártatlanul senyved az Azkabanban.

Perselus nehezen tudta csak feldolgozni ezt az egészet. Még akkor is ezen járt az esze, mikor Lucius elment, s ő maga pedig elküldte a patrónusát Remushoz egy rövid üzenettel.

Ez tényleg igaz lenne?

•••

Hey hey!

Igen, még élek. Bocsánat, csak minden tanár most jött rá, hogy nincs jegyünk, de közben meg tételeket kéne kidolgoznom és még egy-két videót is forgatunk, de élek és itt vagyok. Kissé zavaros aláírom, de lesz ez még jobb is.

Remélem ^^