A prima vista || HP ff

●5●

Harry Potter egy számára ismeretlen helyen ébredt fel. Egy üres szobában, ami sokkal nagyobb volt, mint az apró gardrób, ahol eddig élt lényegében. Azonban nem ez volt az egyetlen furcsaság az új tereppel kapcsolatban. Nem hallotta Petunia néni rikácsolását, sem pedig Vernon bácsi kiabálást, de még Dudley sem hisztizett a háttérben. Csend és béke volt. Madárcsicsergés szállt be a nyitott ablakon, virágillat lengte be a szobát és egy fekete ruhás férfi ült az ágya végében.

Harry amint felfogta, hogy mit is lát maga előtt, azonnal átkapcsolt a védelmj üzemmódba, s amennyire a fáradt teste engedte, elhúzódott a számára idegen elől, ami ugyan bántotta Perselust – mert bizony ő szobrozott a szobában –, de meg tudta érteni a gyermek reakcióját. Harry félt. Nem akarta, hogy Vernon bácsi és Petunia néni mellé még egy harmadik személy is beszálljon. Nem akart több verést, szidást vagy gúnyos szót. Pihenni akart, játszani, barátkozni és szimplán csak gyereknek lenni. Megismerni a világot, a természetet. Reggeltől-estig barangolni a fák között, pillangókat kergetni a réten és virágokat szagolgatni a kertben. Átlagos dolgokat szeretett volna csinálni, amiktől mostanáig meg volt fosztva.

– Ne félj, Harry! – szólalt meg Perselus halkan. – Nem foglak bántani téged, megígérem.

Harry azonban nem engedett a szép szóra. Hányszor, hányszor ígértek már meg neki dolgokat, miket aztán senki sem tartott be. A fiú nem mert hinni senkinek és semmiben, nehogy csak újra csalódjon. Gyakran meg is fogadta, hogy ezentúl így fog tenni, de a gyermeki elme bizony könnyen csábul, és Harry naivan újra és újra ugyanabban a csapdában találta magát. Hiába rettegett, az egyik fele nagyon kíváncsi volt. Valahol szinte már ismerősnek látszott a férfi, de nem tudta, hogy honnan. Ráadásul elhozta a rokonaitól, ami azért valami jót is jelenthetett. De mégis, Harry nem mert kérdezni. Petunia néni ezt elsőként tiltotta meg neki.

– Tudom, hogy félsz tőlem, de meg kell bizonyosodnom arról, hogy jól vagy, rendben? – állt fel óvatosan Perselus az ágy széléről. Bár lassan csinált mindent, Harry akaratlanul, de összerezzent és még jobban az ágya támlájának simult. A fiatal bájitalmester csak halkan felsóhajtott, majd közelebb lépett a gyermekhez, aki továbbra is félt tőle, de egyelőre maradt a helyén. Egyáltalán nem bízott Perselusban, de amíg semmiféle fenyegető mozdulatot nem tesz, addig hagyja, hogy a közelében legyen. Harry nem akart egyedül maradni megint.

Perselus fokozatosan kezdte megvizsgálni a gyermeket. A tenyerét a homlokára téve felfedezte, hogy Harry láza lement, így a vizes kendőt elvette a fiú fejéről, s beletette az ágy mellett árválkodó tálba. Ezután megnézte a sebeket és zúzódásokat, de szerencséjére egyik sem volt elfertőződve, s mindegyik szépen gyógyult. Ugyan varázslattal is megtudhatta volna ezeket, de nem szerette volna megijeszteni Harryt, így a hagyományos módon járt el.

– Köszönöm – biccentett Perselus, mikor végzett mindennel. – Éhes vagy? Hozhatok neked valamit, ha szeretnéd.

Harry várakozva tekintett fel Perselusra. Nem tudta, hogy ez egy csapda-e vagy sem. Félt, hogy csak játszanak vele és nem fog kapni semmit. Éhes volt, nagyon is. De olyan sokszor verte már át Petunia néni, hogy egyszerűen képtelen volt hinni abban, hogy most másképp történhetnének a dolgok. De hátha ez a férfi nem akarja bántani őt. Hátha most minden jobb lesz és végre egy békes, nyugodt és biztonságos helyen élhet...
Harry megszólalni ugyan nem mert, de óvatosan bólintott egyet, mire Perselus felállt az ágy mellől.

– Rendben. Egyébként az én nevem Perselus – felete a bájitalmester, majd lehajolt a vízben úszó tálért, s lassan kiindult a szobából.

•••

A konyhába meghagyta a házimanóknak, hogy csináljanak egy kis palacsintát – azt minden gyermek szereti –, majd elrakta a tálat, a rongyokat pedig egy gyors pálcamozdulattal megszárította. Éppen a helyükre küldte őket, mikor valaki kopogott az ősi, mégis otthonos kúria ajtaján.

– Gyere beljebb, Lupin – nyitott ajtót Perselus, mire a fáradt Remus lassan átlépett a küszöb felett és becsukta maga után az ajtót.

– Bocsáss meg a korai zavarásért, Perselus – szabadkozott Remus halkan, hiszen nem tudta, hogy Harry már javában fent van. – Csak szerettem volna tudni, hogy jobban van-e már Harry.

– Már fent van, épp a reggelijét várja.

– Igazán? Merlinre, ez aztán remek hír! – sóhajtott fel megnyugodva a fiatal férfi. Perselus úgy látta, hogy Remus egyszerre vagy száz évet öregedett és mintha a világ összes súlya az ő vállán nehezedett volna. Nem is csoda. Lily és James halála, illetve Sirius bebörtönzése óta Remus nem aludt rendesen, gyakran kereste fel Perselust egy-egy hatásos bájitalért. Bár jelenleg Harry volt a prioritása, a volt kém pontosan tudta, hogy Remus sem fok sokáig talpon maradni, ha nem alszik újra rendesen, legalább azokon a napokon, mikor nincs telihold.

– Mondanám, hogy vidd fel te neki a reggelit, de nem tudom, hogy Harry hogyan reagálna egy számára újabb idegenre – mondta végül Perselus. – Jelenleg tőlem is fél, bár azt megengedte, hogy megvizsgáljam a sebeit.

– Persze, megértem – biccentett Remus, de a szemeiben azért felcsillant a fájdalom. – Időt kell hagynunk neki arra, hogy feldolgozzon mindent. Nem szeretném még jobban terhelni, még akkor sem, ha legfőbb vágyam, hogy újra megölelhessem, mint régen.

Valahányszor felemlegették a múltat, Remus mindig elérzékenyült, a hangja pedig folyton elcsuklott. Lily és James olyan barátok voltak számára, akik nem csak befogadták őt, de el is fogadták minden egyes apró provblémájával együtt. Az ő haláluk, illetve Sirius árulása psuztító hatással volt Remus érzékeny lelkére. Mégis, Perselus úgy vélte, hogy nincs nála erősebb mágus a világon, hiszen Remus kitartott minden baj ellenére is.

– Amint Harry képes lesz rá, te leszel az első, aki tudni fogja, ezt megígérem – sóhajtott fel Perselus. – Csak türelmesnek kell lennünk, semmi több.

– Csak türelem – biccentett Remus, majd a kezeibe temette az arcát.

•••

Hey hey!

Újra itt egy rész, hurrá! Én nekem holnap kezdődik a suli, vár rám még egy osztályozóvizsga, valamint az előrehozott érettségi, szóval nem vagyok benne biztos, mikor és hogy tudok részt hozni, de heti egyet biztos szeretnék.

Aztán ki tudja, lehet többre is lesz energiám! ^^

Kissé szomorúbb rész talán, illetve Perselus sem az az igazi Perselus Piton, de ehh... a racionális énem szabadságra ment és Remus megérdemel egy hatalmas nagy ölelest!!! *-*

Lehet Wolfstar lesz a sztori... passz.

/|\••/|\

(El kéne nevezni ezt a pókot...)