Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

32.rész

Igor pov.
- Vigyük be a kórházba! - léptem hozzá és átvettem a picit, hogy felöltöztessem.
- Hozom a kabátkáját. Luka maradj itthon, jó?
- De mi a baja?
- Csak maradj itthon, kicsim, jó?
- Vigyázunk rá. - fogta meg Ray kisfiúnk kezét, aki aggódva nézte szenvedő hugát.
- Köszönöm Ray. - mondtam hálásan.
- Bármikor.
Beültünk a kocsiba és meg se álltunk a kórházig. Ott azonnal a gyerekosztályra mentünk. Diana folyton sírt. Szerencsére egy ismerős orvos vette át a vizsgálatát.
- Nyugodjanak meg, nincs komolyabb baja. De...
- De mi?!
Van bármelyiküknek örökletes betegsége?
- Uram isten... - motyogta Vladimir.
- Nem, nem! Nem a maga szívbetegsége, inkább az apára lennék kíváncsi.
- Nekem? - kérdeztem vissza, de nem is inkább tőlük, hanem magamtól. Nem tudok semmilyen betegségről, hisz a saját családomat alig ismertem szinte - Ne-nem tudom...
Az orvos elvitt minket csinálni pár tesztet és meglepő dolgot tapasztaltunk. A jelek szerint a véremben egy örökletes betegség lappang.
- Az egyetlen furcsa dolog az, hogy ez a betegség csak ikreknél jelenik meg.
- Ez lehetetlen. - ráztam meg a fejemet - Nincs ikertestvérem, sem pedig Dianak.
- Mi a baja a kislányomnak? - vette karjába kedvesem gyermekünket, aki szorosan bújt hozzá. Az orvos elmagyarázta, hogy ez egyfajta idegi érzékenység, vagyis a kislányunk nagyon könnyen kap fel vírusokat.
- Dr. Frost? Biztos benne, hogy nincs ikertestvére?
- Én... - gondolkodtam el, de nem tudtam mit mondani - Nem tudom...
Diana hamarosan jobban lett, de én még mindig tétlenül ültem. Lehet, hogy van egy testvérem? Sosem volt igazi vérrokonom a gyerekek születéséig.
- Jól vagy? - fordult felém a szerelmem.
- Nem. - feleltem őszintén - Eddig azt se tudtam mi az a család, de te adtál egyet. Erre most kiderül, hogy lehet hogy van egy iker testvérem...
- Igor, ha akarod megkereshetjük őt. Pontosan tudjuk ki a megfelelő személy, hogy kérdezősködjünk. - mondta. Tudtam, hogy kire gondol.
Amint haza értünk felhívtuk videochaten a nénikémet.
- Sziasztok! Az esküvő óta nem láttalak titeket!
- Aha... Nénikém! Van nekem ikertestverem? - kérdeztem mire kiköpte az italát.
Látszott rajta, hogy hirtelen érte a kérdés és nem tudja mire vélni.
- Mi ez a csacsi kérdés drágám? - nevetett erőltetetten - Hát persze hogy nincs!
Hazudik.
- Nénikém! Kérlek! - néztem rá komolyan. - Az igazat!
- Igor drágám... - sóhajtotta szomorúan - Ez egy hosszú történet, amit soha nem akartam neked elmondani...
- Kérlek mondd el! Igaz?
- Igen, valóban van egy ikertestvéred. - úgy ereztem menten hatást dobok. Van egy testvérem.
- De... Miért nem éltünk együtt.
- Bonyolult. A Frost nevet tőlünk kaptad. Az igazi neved Igor Gregorovics. A szüleid Natasha és Vaszilij nem sokkal a születésetek után elváltak. Mind a ketten egy gyerekről gondoskodtak és te kerültél anyukádhoz. Karácsony után mentetek valahova és beleütköztetek egy oszlopba. Csak te élted túl. Aztán Paul és én befogadtunk téged.
Teljesen lesokkoltam. Nem tudtam mit mondani, a szavak torkomra fagytak. Vladimir volt az aki megtörte a csendet.
- Nem tudod véletlenül hol tartózkodnak jelenleg? - kérdezte szerelmem.
- Sajnálom kicsim, de apad mar 6 éve meghalt. Fogalmam sincs, hogy az öcséd hol van. - mondta mire sóhajtottam egyet.
- Köszönöm a segítséget. - motyogtam.
- Megpróbálok utána nézni, hogy hol laktak, de nem ígérhetek semmit.
- Köszönjük Kelly. - mondta Vladimir és leállította a chatet.
- Vladi...
- Sajnálom szívem.
Magához húzott és fejemet mellkasára tette. Halkan dúdolt nekem és közben arcomat simogatta. Ez kellett most nekem, hogy megnyugodjak. Zaklatottnak éreztem magamat és mint akit elárultak.
- Ne félj, barmi is történik én itt vagyok neked. - puszilt a hajamba. Átkaroltam a derekat. Annyira szeretem, hogy az már fáj.
- Köszönöm kedvesem!
Kicsit később átmentünk a gyerekekhez megnézni őket. Luka és Ray társasoztak, míg a két kis lány egymás mellett ülve nézték őket kíváncsi szemekkel. Édesek voltak. Thomas vett minket eszre először.
- Na? Hogy ment?
- Igaz. Van egy ikertestvérem.
- A lasagnet! - mondta mire furán néztünk rá.
- Mi van?
- Bocs, a gyerekek miatt nem káromkodok.
- Bezzeg este a szobánkban. - forgatott szemet Mark.
- Mi volt ott? - kérdezte Luka.
- Nem lényeg, tökmag. Felejtsd el! - mondta Ray.
- De tudni szeretném! - nézett rá durcásan.
- Ez felnőtt dolog Luka, majd megtudod, ha nagy leszel. - válaszolta.
- Oh, de olyan sokszor mondják ezt! Én már nagy vagyok! - durcizott.
- Gyerekek! Itt maradtok egy kicsit? - kérdezte Mark és kimentünk.
- Meséljetek. - ültünk le, mi pedig elmondtuk azt amit megtudtunk.
- Miért nem bíztok meg egy magán nyomozót? - tanácsolta Mark.
- Nekem van egy jobb ötletem. - mondta Vladimir.
- Mi az? Nem is tudjuk a nevét.
- Elfelejtettetek, hogy a lányunk keresztapja rendőr?
- Jé! Tényleg. - jutott eszébe Marknak is - Felhívom és egy úttal meg kérem, hogy jöjjön át.
Fel óra múlva George átjött. Nagyon érdekelte a dolog és a gépen mutatott is mindent.
- Lassuk csak... Natasha és Vaszilij Gregorovics. Legális vízumokkal jöttek az országba és zöld kártyát kaptak. A házasságuk negyedik évében született egy fiú ikerpárjuk. Igor és... Ivan Gregorovics.
- Írnak valamit a balesettel kapcsolatban? - érdeklődött Vladimir.
- Vagy arról, hogy apám hol lakott?? - néztem én is az adatokat.
- Nyugalom! Kérek egy kis türelmet, még nem töltött be rendesen. - morogta - A napokban furcsa mód túl lett terhelve a rendszer és bírunk rájönni az okára.
Keresett meg egy darabig. Majd megmutatta a képet, amin mintha én néztem volna vissza magamra.
- Ivan Gregorovics.
- Heh, ez vicces! - nevetett fel Thomas, de amikor látta hogy rajta kívül más nem nevet be fogta - Már mint... Ki gondolta volna, hogy van valaki aki úgy néz ki, mint te.
- Te jó ég...
- Ezt skubizd meg! Agysebész! Van egy férje, egy 4 éves kislánya és egy két hónapos kisfia. Mint te egy másik univerzumban. - mondta John.
- Asszem én most leülök! - motyogtam és éppen helyet foglaltam volna széken, de mellé ültem - Au...
A gondolataim zavarosak lettek és nem tudtam hol áll a fejem. Soha nem voltam még ennyire bizonytalan a létezésemben.
- Jól vagy? - kérdezte barátom mire megráztam a fejemet. De mint ha csak rosszabb lett volna.
- Édesem, jól vagy? Nem szédülsz? - kérdezte Vladimir.
- Jól vagyok, csak ez nagyon sok.
- Pihenj le egy kicsit. - vezetett el a kanapéig és lefektetett rá - Ígyni. Pihenj egy kicsit, addig beszélek a többiekkel.
- Rendben. - motyogtam, de még az ajtóban utána szóltam - Vladimir! Szeretlek!
- Ahogy én is téged. - mosolygott vissza.

💄