Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

10.rész

Thomas pov.
- Nem tudom, de én kifaggatom Vladit, te pedig a haverodat. - mondta és megindult kifelé.
- Mi történt? - léptem Igor mellé.
- Kicsit elbénáztam azt amit nem lehet elbénázni... - sóhajtotta és megrázta fejét.
- Mit műveltél te féleszű idióta? - kérdeztem mar mérgesen mire leverte az asztalról az egyik ceruzatartót.
- Én semmit! Ő értette félre a helyzetet! - morogta - Nem jól fejeztem ki magamat és félre értette a mondani valómat!
- Igor, mit mondtál?
- Azt hogy... Azt hogy... Megcsókoltam, de véletlenül Lisat mondta helyette...
- Hogy te mekkora egy gyökér vagy! - csaptam homlokon magamat és lejjebb csúsztam a széken.
- Nem volt szándékos! - szabadkozott - Az egyik kezem a mellkasán volt és pont a szíve ritmusát éreztem. Csak úgy kicsúszott!
- Ugyanaz az eredmény! Egy barom vagy! - morogtam. Ekkor azonban kis hangokat hallottam és láttam, hogy Igor válla remeg. A földre rogyott és zokogott.
- Annyira hiányzik! Vissza akarom kapni őt! Nem bírom tovább nélküle! - mondta és fejét fogva. Jobbnak láttam ha hagyom sírni. Nem jó ez így neki. Ráadásul szegény Vladimir is beleélte magát ebbe. Fejemet rázva simogattam hátát és tanakodtam a következményeken. Csak vártam, hogy abba hagyja és csak a térdére hajtva a fejét megnyugodjon.
- Jobban vagy?
- Nem.
- Nem akarok rossz indulatúnak tűnni, de én szóltam neked előre, hogy ez nem lesz így jó.
- Csak annyira... Annyira...
- Tudom! Hiányzik! Biztos vagyok benne, hogy nem azért hagyott itt mert ő nem így érzett. Azért mert tudta, hogy nincs esélye és inkább megmentette Vladimirt.
Nem válaszolt, hanem arcát kezei közé temette. Sajnáltam őt, mert nem tudtam mit tegyek.
- Talán jobb lenne ha Vladimir nem is látna többet.
- Hát pár napig most biztos jobb lenne ha nem látna, de ne tűnj el.
- Igazad lehet... - motyogta - Haza megyek inkább.
- Menj haza, aludd ki magad és gondolkozz el a dolgokon. - mondtam mire bólintott és haza is ment. Ezután átmentem Vladimirék kórtermébe, ott Mark öccse hátát simogatta és dúdolt neki halkan.
- Kérdés? Hogy hívják a gyökér dokit?
- Hogy? - kérdeztem a vállamat vonva.
- Mindegy, úgyse állsz vele szóba! - mondta Mark szarkasztikusan.
- Nézd, nem szándékosan tette, ez borzasztóan nehéz neki.
- Aha, én meg leszarom! - morogta és betakarta Vladimir vállát, aki halkan szuszogott - Nekünk is volt nehéz időszakunk, de senkit nem érdekelt.
- Ezt mindenki máshogy dolgozza fel! Ti itt vagytok egymásnak és már sok idő eltelt. - ültem le. - Neki nincsen senkije akihez most mehetne. - mondtam mire kíváncsian nézett rám.
- De a nagybátyja és a nagynénje nem...
- Ők nem az igazi nagybátyja és nagynénje, ők a nevelőszülei, csak nem volt képes anyának és apának hívni őket.
- Értem... - motyogta és fejét vállamnak döntötte - De azért oda figyelhetne, hogy mit mond.
- Most haza ment. Pár napig nem látjuk. - mondtam mire aggódva Vladimirra nézett.
- Holnap haza engedik. Félek, hogy mi lesz ebből.
- Megadom a telefon számát, ha nagyon maga alatt lesz. - vettem elő tollat és egy jegyzet füzetet.
- Köszi. Most kapott új szívet és ezt is összetörik neki.
- Nem törte össze...  - hallatszott.
- Miért nem alszol Vladi? - nézett testvérére Mark és hajába simított.
- Nem tudtam. - ült fel. - Igor nem rossz...
- Öcsi, nézd! Ez a szemet eddig nem okozott nekünk mást csak fájdalmat. Megmentett téged és ezert hálásak vagyunk, de ez minden.
- De Lisa megkért, hogy vigyázzak rá! - válaszolta ránk nézve nagy szemekkel - Megígértem neki!
- Lisanak? - kérdeztem meglepetten.
- Azt mondja, hogy álmában találkozott vele. - mesélte Mark.
- Ez furcsa...
- Miért? - kérdezte Vladimir rám pislogva.
- Ritkán szokott előfordulni. - gondolkoztam el - Talán 100 esetből 2-nél szokott ez előfordulni ilyen, de nagyon ritka.
- Hogy lelkileg kapcsolatba kerülnek a donorral?
- Valami olyasmi. Kommunikálnak velük és látják őket.
- De én tényleg beszéltem vele! - mondta Vladimir durcásan - Nem hisztek nekem?!
- Öcsi, épphogy hiszünk neked és el vagyunk képedve tőle!
- Bocsi... - motyogta durcásan és elfordult.
- Jaj te! - rázta meg a fejét és karkötőjére nézett.
- Hagyd egy kicsit pihenni. - simítottam térdére. Kimentünk és megmutattam neki a liftet, ami a tetőre visz ki. A kollégákkal gyakran oda megyünk fel újévkor.
- Csodás a kilátás! - mondta csillogó szemekkel és fejét forgatta.
- Este még szebb.
- Igen. Biztos. Ez hihetetlen.
- Ez a kedvenc helyünk. Mindig itt cigiznek, itt beszélgetnek, kávéznak az orvosok és az ápolók.
- Megtudom érteni. - bólintott - Megnyugtató a kilátás.
- Gondoltam nekünk is jár egy kis lazítás! - mondtam és közelebb tolva a kilátáshoz elővettem két dobozos kólát a táskámból.
- Köszi. - vette el mosolyogva, majd kuncogva koccintottunk.
- Bármikor.
- Ez így nagyon romantikus.
- Valójában az volt a tervem. - ültem le és felnevettünk. Annyira szép nevetése van. Elpirulva mosolygott rám és fejét vállamra hajtotta. Megfogtam szabad kezet és azt összekulcsoltam sajátommal. Győzelem! Ez az, amit most éreztem.

Vladimir pov.
Kilestem a telefonszámot, amit Thomasnál láttam és ráírtam. Remélem Igor az.

"Szia, Vladimir vagyok. Thomastól tudom a telefonszámod. Csak azért írok, hogy tudd nem haragszom rád!"
Ennyit írtam, mert mást nem igazán tudtam volna.

Pár perc múlva jött a válasz:

"Szia, én vagyok. Én... Nagyon sajnálom ezt az egészet."

"Semmi baj, megértem. Tudom, hogy mennyire hiányzik neked. Neki is hiányzol!"

Mellkasomra simítottam és hagytam, hogy szívem hevesen verjen. Tudtam az üteméből, hogy Lisa is hiányolja őt.

"Akkor sincs semmi jogom téged hozzá hasonlítani. Te egy nagyon aranyos, menő fiú vagy és kedves is, én nem érdemellek meg."

"De a úultkor a mosdóban... Szóval..."

"Legyen szép emlék. Szerintem jobb ha arról senki sem szerez tudomást."

Teljesen elvörösödtem, ahogy vissza emlékeztem és önkéntelenül is elnéztem oldalra. Tudtam, hogy most nem lát, de ettől még szégyelltem magam. Nem tudja senki, hogy "AZT" csináltuk. Jó volt vele, de egyben éreztem is hogy neki is szokatlan volt. Hirtelen történt minden és a szívem azt súgta ne halasszam el a lehetőséget. Még szerencse, hogy nem jött be senki se.

"Akkor ennyi? Nem akarom, hogy csak ennyi legyen."

"Félek, Vladimir. Ez nem olyan egyszerű, te ráadásul csak 17 éves vagy.

"Alig vagy 23 és egy hónap múlva 18 leszek."

"Igen, ez igaz. Nem szeretnélek hitegetni és semmi ilyesmi, éppen ezért jobb ha most lezárjuk ezt."

"De..."

Nem tudtam mit írhatnék. Nem akarom, hogy ennek vége legyen. Nem ezt akarom. Letettem a telefont az asztalra és oldalamra fordulva kezdtem szipogni.
Reggelig nem hagytam abba a sírást. Mikor Mark bejött, akkor se.
- És szép volt, ahogy...  Vladi mi a baj?

- Rosszat álmodtam. - feleltem szemeimet és orromat is megtöröltem.
- Vladimir Roots! - mondta kimérten.
- Szakított velem..  - motyogtam összetörten. Átlát rajtam, szokás szerint.
- Értem, akkor én most megyek és szerzek egy szikét, megkeresem majd kiherélem! - mondta nyugodt hangon testvérem, mire Thomas próbálta megállítani.
- Mark, nyugi! Előbb hallgassuk meg mi történt!
- Jól van, jól van! Nem is olyan nagy ügy! Vladi, volt egy kis flört, de az ő szíve másé, van ez így!
- Azt csináltuk, oké? - fakadtam ki. Mark bal szeme tikkelni kezdett, majd mérgesen vette el a telefont.
- Mi csinálsz? - aggódott Thomas.
- Azt amit ilyenkor jónak lát az ember. - felelte - Felhívom, hogy hívjon egy papot és egy ügyvédet, mert én oda megyek és elteszem őt láb alól!
- Mark túl reagálod. - próbálta orvosa nyugtatni.
- Túl reagálom?! Te mit szólnál, ha egy idióta megrontana kis tesódat?!
- Nem rontott meg! Én akartam az egészet! Mellesleg szakítottunk, úgyhogy nem mindegy!? - zokogtam és magamra húzva a pulcsimat visszafeküdtem.
- Nem mindegy, mert nekem fontos nekem, hogy jól legyél. - simított a hátamra bátyám - Mindenkinek vállalnia kell a tetteiért a felelősséget.
- Van benne igazság... - motyogta Thomas.
- Csak... Csak nem akarom őt látni, oké? - szipogtam. - Csak hagyjatok most békén es ne csináljatok semmit... - szipogtam.
- Nem ígérek semmit, de megpróbálom.