17.rész

635 42 1
                                    

Igor pov.
Sóhajtva láttam neki a munkámnak, de akaratlanul is mindig Vladimirra gondoltam. Vajon Luka jól van? Ugye sikerült megnyugodnia? Vajon nagyon haragszik ránk? Remélem az a bájgúnár nem nyúl a kedvesemhez, mert akkor nem állok jót magamért.
Felhívtam Thomast. Beszelnem kell Lukaval. Vladimir szerintem már nincs otthon.
- Igen? - szólt bele a telefonba.
- Szia Thomas, Igor vagyok.
- Hat te?
- Szeretnek beszélni Lukaval. Ha lehet. - hallom, hogy a telefonhoz hívja a kicsit, mire valaki a füléhez emeli.
- Apu?
- Szia kicsi! Én vagyok az! - mosolyogtam.
- Apu! - felelte vidáman - Miért keresel? A mami nincs itthon! Elment találkozni Lily apukájával!
- Tudom pici, nem ez miatt hívtalak! Hogy érzed magad? Jobban vagy?
- Igen. Elfáradtam, pedig Dexter játszani akart még. - motyogta szomorúan.
- Akkor majd holnap még többet játszatok.
- Mami is ezt mondta. - válaszolta álmos hangon.
- Örülök, hogy jól vagy kicsim. - mosolyogtam továbbra is magam elé - Menj szépen lefeküdni, jó? Holnap óvoda és nem szeretném, ha fáradt lennél.
- Olvasol nekem mesét? - kérdezte halkan mire a szívem dobbant egy nagyot. A váróteremből előkerestem egy mesekönyvet és megvártam amíg befekszik az ágyba. Felolvastam neki "A kis herceget", amit boldogan és nagy örömmel hallgatott. Mikor a vége felé értem halk szuszogást hallottam a háttérben.
- Elaludt. - suttogta a telefonba Mark.
- Rendben. - suttogtam. Bar ott lehettem volna most személyesen. Ez az apaság nem könnyű dolog, de minden pénzt megér.
- Köszi, hogy elaltattad. - mondta Mark és hallottam az ajtó csukódását - Szegény nem tudott elaludni, mert Vladimir késésben volt.
- Örömmel tettem. Remélem egyszer az agya mellett ülve is megtehetem ezt.
- Igyekezz! George jóképű férfi és ráadásul ő is apuka.
- Megpróbálok. ‐ válaszoltam és mosolyogva képzeltem el magam elé, ahogy Luka édesen szuszogva ölel magához egy plüss állatot.

Vladimir pov.
Másnap arra keltem, hogy valaki ölel hátulról. Mi a fene volt tegnap? Elmentünk vacsorázni és ideges voltam. Hany pohár bort ihattam? Nagyot nyögve fordultam meg és ott szembesültem George kisimult arcával. Arról nem is beszélve, hogy egyikünkön sem volt póló.
- Basszus...
- Hm? Oh, jó reggelt! - kelt ki az agyból. Meztelen volt.
- Ööö...
- Nem vettem eszre, hogy fent vagy. Kérsz egy kávét?
- Igen és egy magyarázatot. - húztam feljebb a takarót magamon.
- Oh, nem emlékszel? - kérdezte kissé csalódottan.
- Mi akkor, csináltuk?! - kérdeztem ijedten.
- Ööö... Igen. Ennyire rossz volt?
- Igen! Vagyis nem! Akarom mondani nem tudom... - motyogtam hajamba túrva.
- Vladimir, sajnálom. Részeg voltál és bele nyúltál a nadrágomba azt hittem te is akarod.. - szabadkozott aggódva. Semmi nyoma sincs rajtam, hogy ellenkeztem volna, szóval ez az én hibám is.
- Ezt majd később megbeszéljük. - sóhajtottam és a ruháimat kezdtem keresgélni, majd felöltöztem. A bűnbánó arcát látva viszont vissza fordultam és nyomtam egy puszit az arcára - George, semmit se tettel rosszul. Meg vagyok lepődve, de nem tettél semmi rosszat.
- Reméltem. - ölelt magához és mosolyogva nézett szemeimbe - Én nem bántam és te? - simogatta arcomat.
- Sok gondolat kavarog a fejemben. Most nem tudok még dönteni.
- Mit szólnál egy második randihoz a gyerekek kiselőadásán jövő héten?
- Randi a gyerekeink előadásán?
- Igen. - bólintott - Engem nem zavar, hogy a gyerekeink vannak. Igaz a randizás kicsit bonyolultabb lenne, de megoldható közös programokkal is.
- Úgy érted vonjuk be őket is ebbe? - pislogtam nagyokat.
- Valami olyasmi.
- Hát...
- Nem hagyom ki a lányomat semmiből. Tudja, hogy itt aludtál tegnap?
- Tudja?!
- Persze, de ő meg alszik.
- Bocsi.
- Akkor benne vagy?
- Meggondolom. Csábító az ajánlat. - indultam kifele és elővettem a telefonom, hogy felhívjam Markot mikor megláttam a telómon egy cetlit, rajta egy telefonszámmal. Visszanéztem Georgera, aki a kezével mutatta, hogy hívjam fel. Elvörösödve intettem neki és hívtam fel testvéremet, aki nem volt éppen nyugodt hangulatban.
- Hol vagy?! - tért a lényegre.
- Nyugi! Hazafelé tartok?
- Hol voltál?
- Georgenal.
- Nála aludtál?
- Igen.
- Az ágyában?
- Igen.
- Vele?
- Igen.
- Volt rajtatok ruha?
- Nem.
Itt egy sor csend következett, amit pedig egy sor "Ezt nem hiszem el." követett. Asszem, ha haza érek kapok a fejemre. Rendesen kaptam is.
- Ezt mégis hogy képzelted? Mi kész ha Igor megtudja?
- Nem vagyok vele hivatalosan együtt! Egyikükkel sem! Felnőtt ember vagyok, azt csinálok, amit akarok!
Bátyám megrázta fejét és nagyot sóhajtva leült.
- Nem elég a magam baja, még veled is küzdenem kell! - mondta szipogva.
- Mi a baj? - kérdeztem a vállára téve a kezem, de erre elcsapta a kezem és felment az emeletre. Bementem a nappaliba, ahol Thomas a kanapén ült.
- Mi a baj? - kérdeztem.
- Negatív lett a terhességi tesztje. Ez volt a héten a harmadik.
- Babát szeretnétek? - kérdeztem meghökkenve - Nem is mondtátok!
- Meglepetésnek szántuk volna a baba hírt, de mivel eddig semmi...
- Csalódott.
- Igen. Mindent megpróbáltunk, de lehet, hogy ő hiába hermafrodita mint te... Lehet, hogy nem tud teherbe esni.
- Nem tudtam. - ültem le mellé - Miért nem szóltatok?
- Akkortájt neked is megvolt a magad problémája, most itt a miénk is. Az igazság az, hogy Mark azért mérges most rad mert féltékeny.
- Mi?! Mert nekem mar van gyerekem?
- Is. Meg mert neked elég volt egy futó alkalom ahhoz, hogy teherbe ess.
- Jaj Mark... - ráztam meg szomorúan a fejemet - Egyet elfelejt. Hogy nekem ti voltatok a legnagyobb támaszom, amikor várandós voltam! De én is féltékeny voltam, amiért ti együtt vagytok.
- Tudjuk.
- Tudjatok?
- Igen. Mark sejtette, de betudtuk annak, hogy a terhességi hormonok miatt duzzogsz.
- Ohh... - hajtottam le a fejemet elvörösödve - Bocsánat!
- Semmi baj! Megértjük! - borzolt hajamba - Most pedig mars fel Lukához! Már nagyon hiányolt reggel.
Bólintva felmentem, de amikor beleptem minden cuccom kiesett a kezemből. Luka az agyon feküdt, a fejet Igor ölébe hajtva, aki az agynak dőlve olvasott neki.
- Sandari hercegnő tovább követte az istent az alvilágba, miközben könyörgött, hogy engedje szabadon Radzsim lelkét. Kisfiam csillogó szemekkel nézett fel rá és Dexter is nyugodtan ült lábánál.
- Mi... - alig bírtam megszólalni, de a kicsikém meghallotta a hangomat.
- Anyu!
Felpattanva rohant hozzám és lábamba csimpaszkodott.
- Szia! - nézett rám Igor érzelemmentes arccal. Ijesztő volt.
- Anyu! Apu reggel átjött! Ett velem pirítóst és most olvasott nekem!
- Tessék? - néztem gyermekemre elhülve - A-apu?
- Igen! - felelte mosolyogva és Igort karjánál fogva hozzám húzta.
- Így hív egy ideje. Imádja ha olvasok neki!
- Dexter is szereti! - mutatta a vidám kiskutyát.
- Ez igaz. - vakargatta meg a kutya fülét, aki egyből ölébe ugrott.
- Luka! Megnézed Mark bácsit? Szerintem ráférne egy ölelés. - mondtam mire a kicsim bólintott és magához hívva a kiskutyát elszaladt. Igorra néztem és a szemeiben bánat és harag keserű keverékét láttam.
- Miért?
- Mit miért? - kérdeztem vissza játszva a tudatlant. Nem akartam neki fájdalmat okozni az igazsággal.
- Tudod jól!
Folyni kezdtek a könnyeim.
- Sajnálom... Részeg voltam és egyszer csak megtörtént!
- Nem mondok inkább semmit, mert még megbánnám később! - lépett el mellettem, de közben szemeimbe nézett.
- Igor! - ragadtam meg a karját. - Igor, sajnálom!
- Vladimir... Gyáván megfutamodtam és ezt elismerem, de amit most te tettél... Miért kellett ezt ennyire túlbonyolítani?! - fordult vissza kiabálva.
- Én... én... - néztem rá könnyes szemekkel.
- Te mi?! - nézett rám mérgesen, majd kirántotta kezét enyémből - Megyek megnézem Markot és Lukat!
Ezzel elment, én pedig összeomlottam. Miért vagyok ekkora ökör? Miért nem lehet minden olyan mint 5 évvel ezelőtt?Nagyokat hüppögve ültem kisfiam ágyára és könnyes szemmel néztem körbe. Nem akartam, hogy ez legyen a vége... Régen voltam együtt utoljára valakivel és annyira csak Lukara összpontosítottam, hogy magamra még annyi időm sem volt.
- Anyu? - hallatszott mire felkaptam a fejem. Luka az ajtóban állt és Dexter volt mögötte. Most nem bírtam ki és zokogni kezdtem - Anyu! - rohant oda hozzám.
- Kicsikém! - öleltem magamhoz szorosan és könnyeimet el engedve sírtam tovább.
- Anyu, mi a baj? - kérdezte aggódva. Csak magamhoz öleltem és zokogtam. Most darabokra törtem, de csak ő tud egyben tartani.
- Nem lényeges kicsim, csak maradjunk még így egy kicsit... - suttogtam megtörten és arcon csókoltam.

💄

Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)Where stories live. Discover now