Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

27.rész

Igor pov.
Sírt, de a sírása most többet ért mindennél. Másnap Thomas behozta Lukat.
- Anyu! - bújt szipogva Vladimirhoz, szerelmem pedig hajába puszilt.
- Szia kicsim! - szorította magához.
- Jól vagy? Ugye nincs bajod? - nézett fel rá bogár szemekkel.
- Shh! Nincs, de halkan! Nézd csak! - suttogta és az inkubátorra mutatott.
- Az micsoda? - döntötte oldalra buksiját, mire mellé álltam.
- Ez egy olyan készülék, amibe a babákat teszik. - borzoltam hajába - Ő pedig a hugocskád, Diana.
- Miért teszik őket bele.
- Mert te talán mar nem emlékszel, de anyukád pocakjában jó meleg volt. Ez a készülék pontosan ugyanolyan finom meleg. - magyarázta Thomas.
- Diana? - nyomta az orrát az üveghez.
- Igen. - kuncogtuk, mert így nagyon aranyos volt. Luka kíváncsian nézte a picit, majd ránk nézett.
- Meg szabad simogatni őt?
- Egyenlőre nem! Csak a szülők érintkezhetnek az újszülöttel. - mondta szigorúan a nővér.
- Umm... - vetette be a kandúr szemeket kisfiúnk, mire Thomas eltakarta sajátjait, hogy ne essen csábításba.
- Ügyes! Elismerem cuki, de ez a kishúgod érdeke! Egy hét múlva mar te is foghatod őt, de most meg nem szabad. - mondta mosolyogva. Gyermekünk szomorúan hajtotta le a fejét és inkább hozzam bújt duzzogva. Fejemet rázva kuncogtam és öleltem magamhoz őt.
- Csak egy hét, kicsim. Addig is.. Beszélhetsz hozzá, de halkan. - mondta mire a kicsi szeme felragyogott és odaszaladt a géphez.
- Szia Dia! - kezdett bele halkan, de hallani lehetett a hangján, hogy izgatott - Én vagyok a bátyód Luka! Mindig vigyázni fogok rád és majd együtt fogunk játszani Dexivel!
Ilyesmiket kezdett neki mondani és mi csak mosolyogva néztük.
- Hol van George? - kérdezte Vladimir.
- Otthon Lilyvel. Vladimir, én vagyok Diana apja.
- Té-tényleg?! - kérdezte boldogan, mire bólintottam ő pedig a nyakamba ugrott - Istenem! Köszönöm!
- Felkértem Georgot, hogy legyen ő a kicsi keresztapja. Csak ha nem baj.
- Nem. Azt hiszem ennyi jár neki. Hisz pár napig tényleg azt hitte, hogy Dia az ő lánya.
- Aztán a Grincs ellopta az összes karácsonyfa díszt és meg a pulykákat is... - mesélte Luka a Grincset Dianak, aki nyugodtan cumizva hallgatta és pár perc múlva el is aludt.
- Lassan ideje menni. - sóhajtotta Thomas a picit nézve. Fájt látni a szomorúságot látni rajta.
- Csak még öt percet! - kérlelte Luka.
- Jól van. - adta meg magát.
- Aztán meghallotta ahogy Kifalva lakói együtt énekelnek... - folytatta, holott a kis Dia mar melyen aludt.
Mosolyogva hallgattuk, ahogy elmeséli a történetet, majd csak csend figyeli őt. Lassan az ő szemei is le-le csukódtak, míg végül ő is elszundított.
- Jézusom. - motyogta Thomas nevetve és felkapva a kisfiunk elköszönt, majd kiment.
- Ne aggódj miatta. - simított kezemre párom, mert látta rajtam az aggódást - Nem sokára minden helyre jön!
- Remélem. - motyogtam.
Egy hónap telt el mióta a kis Diana felsírt. Immár otthon pihenhet velünk és Luka el se mozdul mellőle.
- Pici orra van. - mutatta a kicsi arcán, aki épp a karomban pihent.
- Neked is az van még. - érintettem meg pisze orrát, mire nevetve megfogta kezemet.
- Nem is! Dia orra cukibb! - nézte hugát, aki csak laposakat pislogott.
- Szerintem mar csak egy bátyó féle mese kell neki és elalszik. Gyere! - mondtam miközben felvittük a kicsit. Mikor letettem nyűgös volt, de aztán Luka mesélni kezdett neki és hamarosan mar óvatosan szuszogott. Szívem csordultig telt a boldogságtól, hogy két szemem fényét együtt láttam. Vladimir éppen a vacsorát főzte, apósom aludt mivel nem rég ért haza a munkájából. Markék pedig egy ellenörző vizsgálaton vettek éppen részt. Mostanában sokkal feszültebb a hangulat közöttük, de nem hajlandóak elmondani nekünk.
- És akkor a jetik mind megmentették a királynőt, aki a nagy hópalotában lakott. - mesélte suttogva.
- Aranyosak. - hallatszott mögülem. Thomas volt az.
- Oh, megjöttetek?
- Meg. - felelte Mark semlegesen és megölelte öccsét, aki meglepetten ölelte őt vissza. Összenéztünk Vladimirral, majd kérdően a barna bőrű sógoromra.
- Az orvos szerint még mindig nem változik az eredményem. Mark egyre türelmetlenebb. - sóhajtotta.
Elhúztam számat, majd óvatosan Mark hátára simítottam. Gondolkodni kezdtem valami jó ötleten, de semmi nem jutott hirtelen az eszembe. Ekkor hirtelen Dexter bukkant fel és halkan vakkantva húzta maga után pálmafás rágókáját. Ekkor jutott eszembe valami.
- Thomas, mi lenne ha elmennétek nyaralni? - kérdeztem - Tudom, hogy nem tudtatok elmenni a wellness hétvégére, mert összegyűlt sok munka. Szerintem menjetek el most valahova.
- Oh, ezt nem...
- Ne szabadkozz! Rátok fér! Mi elvagyunk a kicsikkel és nektek ez kell. - tettem a vállára a kezem.
- Rendben. - sóhajtotta és átvette Markot, aki szipogva bújt hozzá.
- Oké. Akkor indulás csomagolni, mert holnap indultok!
- Mi.... Ööö... Oké! - motyogta és elmentek csomagolni. Mi ekkor vettük eszre, hogy mar mind a két pici alszik.
- Kis szundi manók. - mosolygott Valdimir és megpuszilta a piciket, majd betakartuk őket.
- Igen azok.
Felvettük Lukat és átvittük a saját szobájába. Eleinte ragaszkodott hozza, hogy a kicsi és ő egy szobában legyenek, de ezt elvetettük. Diana nehezen alszik éjjelente és van, hogy fel is riad. Éppen ezért van a mi szobánkban és figyelünk rá sas szemekkel. Luka meséi segítenek neki elaludni és láthatóan élvezi a gondoskodását. Már most jó testvér, remélem a későbbiekben is az lesz majd Diaval.