Egy szívdobbanásnyi idő (BEFEJEZETT)

4.rész

Vladimir pov.
Elkezdtem ritmust tapsolni és dúdolgatni.
- Make belive I'm everywhere... Giving in the light.. - dúdolgattam.
Észre se vettem, hogy időközben lett közönségem is. Dr. Frost személyében. Kicsit ijedten néztem rá, majd mint egy zavarban lévő kis gyerek a takaróm alá bújtam.
- Jó ritmus. - hallatszott.
- Tényleg? - dugtam ki a fejem búbját.
- Igen. - bólintott - Bár szerintem a végén lehetne gyorsabb, a szöveg miatt.
- Óh, ez jó.. - mondtam mosolyogva. Igaza van, de miért lett most ilyen kedves? Felültem és néztem, ahogy kicseréli az infúziómat.
Nem szólt be és semmi rosszindulatú dolgot nem tett, csak megcsinálta a kötelező dolgokat.
- Latom bevetted a vitaminokat. - erre csak bólintottam - Helyes. Most megvizsgállak, hogy a tegnapi eset után nem-e lett valami. Vedd le a felsődet, hogy meghallgassam a tüdőd, majd a... - itt meg akadt egy kicsit.
- ...A szívem? - fejeztem be helyette
- Igen... - motyogta. Mindent tettem, ahogy kér és ügyesen megcsináltam mindent. Viszont mikor a szívemet hallgatta megfagyott. Olyan szomorú volt.
- Mi a baj? - kérdeztem félve.
- Lisa... - motyogta és látszott, hogy a határán van.
- Dr. Frost? - nem válaszolt, csak a szívem heves dobogását hallgatta és a mellkasomon lévő rózsaszín heget simogatta, ami már kezdett zavarba hozni - Doki!
- Lisa... - remegett a hangja és folyni kezdtek a könnyei. Mar nagyon megijedtem, hogy mi történik mert semmit se értettem.
- Mi történik? - jelent meg Dr. Stone.
Fejemet rázva néztem rá és a nyakamba bújó síró orvosom hátát simogattam. Az ajtóban álló orvos nagyot sóhajtott, majd segített leszedni rólam Dr. Frostot.
Leültette és csak megveregette a vállát.
- Idő kérdése volt, hogy megtörik.
- Mi történt? - jelent meg a bátyám, mögötte Dr. Foxal.
- Eddig bírtad Igor? - sóhajtotta Mark orvosa, majd megkerülve őt leült dokim mellé - Szedd össze magad haver!
- Thomas... - nézett fel rá szipogva, mire a néger orvos szorosan megölelte.
- Tudom, hogy nehéz... - paskolgatta meg a hátát. Szegény doki hangosan zokogott.
Testvéremmel értetlenül néztünk össze.
- Kérhetnénk egy kis felvilágosítást, vagy mi itt ketten lebegjünk a tudatlanság éterében? - kérdezte Mark mellőlem.
- Azt hiszem elmondhatjuk. - mondta Dr. Fox. Dr. Stone nagyot sóhajtott, majd felénk fordult.
- Vladimir donorja Lisa Morgan volt, ő volt Dr. Frost menyasszonya. - mondta mire leesett az állunk.
- Akkor ezért viselkedett úgy mint egy görény! - csapott a fejéhez Mark.
- Mark! - szólt rá mérgesem Dr. Fox, mire tesóm behúzta nyakát - Több tiszteletet!
- A menyasszonya szíve van bennem? - simítottam mellkasomra és eszembe jutott a nő álmomból, mire szemem könnyes lett.
- Vladi... - gurult mellém Mark. Ki akartam tépni magamból a szervet, hogy vissza adhassam Dr. Frostnak, de egyszerűen képtelen voltam rá. Fivérem lefogta kezeimet és magához húzva próbált nyugtatni.
- Fox, vigye ki Frostot. - szólalt meg Dr. Stone, mire az említett csak bólintott és kitámogatta az orvosomat.
Percekig csak sírtam. Nem akartam elvenni a feleségét. Csak énekelni akartam és eljutni a színpadra, hogy elénekelhessem a dalomat.
Amíg nem figyeltem, Dr. Stone beadott egy nyugtatót amitől teljesen kidőltem. Nem akartam elvenni valaki más életét, hogy én élhessek. Eddig azt hittem, hogy akitől a donor van az egy idős ember. Most pedig kiderül, hogy az orvosom halott menyasszonya az.
Amikor felébredtem végre megnyugodtam. Mark még mellettem volt és a kezemet fogta.
- Jól vagy?
- Nem. Én elvettem az életét...
- Nem tetted. A nő autó balesetet szenvedett. - mondta mire döbbenten meredtem rá.
- Tessék?
- Dr. Fox nekem elmondott mindent.
Érdeklődve hallgattam ahogy elmeséli a történteket.
- Ez szörnyű...
- Dr. Stone mondta a nőnek, hogy te sürgős műtétre szorulsz és ő egyezik.
- Angyali nő. Az is volt. Kívül - belül!
- Igen. - bólintottam és eldőltem az ágyban - Meddig voltam kiütve?
- Nem sokat. - legyintett Mark - Csak úgy négy-öt órát szunyáltál.
- Mennyit?! - ültem fel.
- Mi vagy te? Hatos lottó? Kiütöttek! Persze, hogy ennyit szunyáltál!
- Csak meglepett... - motyogtam.
- Ne aggódj nem csak téged. - sóhajtott - Amíg alukáltál bent volt apa és utána a dokid is.
- Mi? Miket mondtak apának? - kérdeztem riadtan.
- Mindent. Apa kérdezgette mire bevallotta, hogy két nappal ezelőtt rohamod volt. - nézett rám szúrós szemekkel.
- Elakartam mondani...
- Igen és mégis mikor?
- Egyszer... - erre elkezdett csapkodni, mint gyerekkorunkban, amikor valamit nem mondtam el neki.
- Te átkozott kis... Rohamod volt és nem mondtad el?
- Apa miatt tettem! Nem akartam, hogy ennél is jobban aggódjon!
- Mert most nem azt teszem? - jelent meg apa az ajtóban.
- Szia apa... - motyogtam, amikor leült hozzánk.
- Miért nem szóltál? - kérdezte és arcomra simított - Miért nem mondtad el, hogy baj volt?
- Annyira aggódtál értem. Nem akartam, hogy meg jobban stresszeld magad.
- Hogy aztán a halál híredről értesüljek? - kiabálta.
- Bocsánat.
- Hé, nyugodj meg apa! - fogta meg kezét Mark bíztatólag - Én sem szeretem, ha miattam aggódsz. Tudom, hogy nehéz volt anya elvesztése után talpra állni és minket felnevelni, de mit látsz ha ránk nézel?
- Őt. Száz százalékig. - mondta szipogva, de mosolygott.
- Pontosan és ez mit jelent?
- Hogy ugyanolyan zabolatlanok vagytok mint ő.
- Ez igaz. - felnevettünk hangosan és megöleltük egymást.
- Büszke vagyok rátok! Ezt ne feledjétek!
- Mi is rád apa! - mosolygott Mark - Erre enni kell! Megyek hozok valamit a büféből!
- Én még nem ehetek semmi zsírosat és ilyeneket. Úgy hogy nekem elég egy palack víz is. - mondtam.
- Okké! - fordult meg székével rutinosan és az ajtóhoz indult.
- Ne segítsek? - kérdezte apa felállva.
- Megoldom! - hallatszott kintről. Apa nevetve utána ment, én pedig ismét a karkötőmet piszkáltam.
- Hello! - hallatszott az ajtóból. Dr. Frost volt az. A szemei még vörösek voltak.
- Hello... - intettem.
- Hogy vagy? - jött beljebb, de a tisztességes távolságot megtartotta.
- Jól vagyok, de ezt inkább nekem kellene kérdeznem.
- Én jól vagyok. - mondta és leült a székbe a sarokban.
- Nem tudtam. - mondtam mire rám nézett.
- Mit?
- Hogy a menyasszonyod szívét kaptam.
- Akkor már mindent tudsz... - sóhajtotta hajába túrva - Lisa utolsó kívánsága az volt, hogy te megkaphasd a szívét. Súlyosan megsérült és már nem tudtak rajta segíteni...
- Kedves nő volt... - mondtam mire csak bólintott.
- Igen, de kérlek áruld el... Honnan tudtad a nevét?
- Álmomban láttam őt.
- Tényleg? - pislogott nagyokat csodálkozva és beletúrt hajába újra.
- Igen, nagyon furcsa volt. Teljesen átéreztem az egészet.
- Ez normális. Szívátültetés során a betegek úgy érzik kapcsolatba kerülnek a donorral.
- "A szív nem csak egy szerv, hanem maga a lelkünk érzéseinek világa." - mondtam vissza emlékezve  az álmomra. Láttam Dr. Froston hogy meg fagy, majd sokkosan nézett fel rám.
- Mi a baj? - kérdeztem félve.
- Ezt kitől hallottad? - kérdezett vissza zaklatottan - Ki mesélte neked ezt?!
- Li-lisa mondta á-álmomban... - válaszoltam odébb húzódva.
- De... De ez nem lehet... Ez... - motyogta és elővett valamit a tárcájából.
- Valami rosszat mondtam?
Megrázta fejét, majd hirtelen felállva felém közeledett. Én pedig reflexszerűen eltakartam arcomat, mert azt hittem megakar ütni.
Megtorpant és hezitálva a fejemre tette a kezét. Ez furcsa volt.
Óvatosan felpillantottam rá és egy szomorú mosollyal nézett rám.
- Dr. Fro-
- Hívj Igornak! Kérlek.
- I... Igor... - motyogtam. Nagyon zavarba ejtő volt ez az egész. Azt hiszem elpirultam.
- Én mondtam még ezt Lisanak, amikor megismerkedtünk. - utalt a nem rég mondott idézetre.
- Tényleg?
- Igen, akkor még nagyon a kapcsolatunk elején voltunk.
- Mi történt?
- Ezt mondtam neki, mire ő azt mondta, hogy nekem adja a szívét.
- Ohh... - mondtam szomorúan, de egyben meghatottan.
Bámultuk egymást, valahogy most nem láttam azt a szokásos szikrát a szemében.
- Hahó! - hallatszott. Mark és Dr. Fox voltak azok.

Vajon mi lesz a továbbiakban a főhőseinkkel?
Kiderül, ha velünk maradtok!
Köszi, hogy elolvastátok!
Ha tetszett nyomjatok egy csillagot, illetve komment formájában jelezzétek véleményeiteket vagy észrevételeiteket!
💄