Dreams About Kpop Idols

Vakrandiból mégis mi lehet? -Bts

Ahhoz képest, hogy még Dél-Koreában is fiatalnak számítottam a családom javasolta, ahogy ők nevezték a kényszerítést, hogy menjek el vakrandizni emberekkel. Abban igazuk lehetett, hogy nem mondhattam szociálisnak magam és szerelemről szó sem volt.
Ők pedig szívesen láttak volna menyasszonyként és sírtak volna a nagy napon. Jól hangzott volna, de extra magas elvárásokkal rendelkeztem mindig is, nem véletlen nem kedvelte családom, hogy mennyire szerettem országunk hírességeit.
Most is éppen a megbeszélt helyen, egy eléggé eldugott, de annál szebb kávézóban vártam arra a partnerre. Nem sokat tudtam róla, egyszerűen csak a nővérem szerint el kellett ide jönnöm, mert neki szimpatikusan hangzott az angol Bunny név, amit az illető megadott. Azzal indokolta, hogy egy nyuszi pont illene hozzám.
-Elnézést, te, vagy Yoon Hayoon? - jött asztalomhoz valaki, akinek azonnal ismerősen csengett hangja, éppen ittam a rendelt limonádémat míg vártam és ahogy a férfira néztem kiköptem az italt. Felismertem, hogy kit rejt ez a titokzatos Bunny álnév, mégha maszkkal és sapkával is rejtette személyét.
-Minden rendben ? - kérdezte aggódva, ahogy köhögtem, mert közben valamennyit félre is nyeltem.
-Ühüm. - ittam egy kortyot, hogy jobb legyen. - Bunnynak kellene szólítsalak, hogy ne ismerjenek fel téged, igaz?
-Mi? - most ő rá esett a sor a meglepődésben. - Tudod ki vagyok?
-Valószínű, hogy igen.
-Ilyen gyorsan? Akkor Army vagy?
-Mondhatni. A hangod és a szemed elárult.
-Meglep, hogy ilyen gyorsan felismertél. Mondhatni, ez mit jelent?
-Régen inkább voltam, mint most, több okból is. Hallgatni néha hallgatlak titeket.
-Ah... Értem. Pedig azt hittem, hogy valaki olyannal fogok találkozni, aki nem ismer.
-Sajnálom, hogy el kellett szomorítsalak. Bár ismerni nem ismerlek, csak tudom, hogy ki vagy.
-Igaz, de tudod, hogy hogy értettem.
-Igen. Még így is folytatni akarod ezt a randit?
-Azért jöttem, minden vakrandit nem kéne lemondani emiatt, nem ?
-Van benne valami. De elég meglepő, hogy, te, vagy itt. Nem tudom, hogy kire számítottam, de rád biztosan nem.
-Megértem.
-És miért akartál vakrandizni, csak, hogy tisztázzuk a dolgokat? Esetleg csak kalandot keresel vagy valami komolyabbat?
-Komoly kapcsolatban gondolkodtam. Úgy érzem, hogy jó lenne, ha lenne valaki mellettem a hajtás közepette. Na és te?
-A családom unszolására. - vallottam be. - Azt akarják, hogy találjak valakit és férjhez menjek. Persze, nem most, de szerintük minél előbb annál jobb.
-És te? Mit akarsz? - pillantott rám kíváncsian.
-Nem tudom. - sóhajtottam. - Jó lenne megtalálni a nagy őt, de nem tudok hinni benne, hogy megtalálom. Túl magas elvárásaim vannak, pedig nem vagyok elég mások ekkora elvárásainak.
-Mit jelent a magas elvárás?
-Szerinted megfelelnél neki vagy mi?
-Miért is ne?
-Az, hogy annyian kedvelnek nem azt jelenti, hogy tökéletes vagy. Először is, szeretném, ha tudna főzni, takarítani. Ha kedves, vicces, helyes lenne. Ha meg tudná érteni minden bajom, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok és úgy szeret.
-Nem vagyok tökéletes. Lehet nem látszik, de én is szoktam kapni szitkozódásokat. - sértődött meg egy kissé. - Tényleg vannak elvárásaid.
-Gondolom, csak kellemetlen, hogy mindenki istenít téged, míg a többi tagot alig veszik észre. Amikor jobban benne voltam ezekben, akkor emiatt nem tudtalak kedvelni úgy, ahogy a többi tagot. - néztem rá komolyan. - Fura volt ezt kimondani, de jó érzés volt. Mielőtt félreértenéd, nem utáltalak, csak barátzóna szerűbe kerültél, ahonnan nem tudlak kiszedni.
-Én nem akartam az összes figyelmet, az összes hyungom megérdemli , hogy szeressék őket. De a rajongók kiismerhetetlenek.
-Azok vagyunk. Azt tényleg sajnálom, ha esetleg megbántottalak, csak őszinte akartam lenni.
-És meg akarsz ismerni?
-Talán...
-Miért talán?
-Tudod, ahogy magam ismerem lehet, hogy beléd szeretnék, ha megismernélek, de a nyilvánosságot nem hiszem, hogy el tudnám viselni. Azt sem tudom, hogy a gimnáziumot hogy bírtam, ott pedig nem volt annyi ember, mint amennyien kedvelnek téged. Azt hiszem, hogy csak félek.
-Szerintem senki sem mondta volna ezt, amit most te. Valahogy az az érzésem van, hogy mások kaptak volna a lehetőségen, hogy megismerjenek és remélték volna, hogy lesz valami. Aztán, ha lenne valami, akkor pedig nem tudom mi lenne... Hidd el, magam sem szeretném a magánéletem kiteregetni, de nemcsak rajtam múlik ez.
-Lehet csak azért vagyok más, mert régebben sem a kedvenceim között voltál, lehet, hogyha más lenne itt, akkor azonnal el is jegyeztetném magam.
-Miért hangzik ez úgy, mintha féltékenynek kéne lennem , ha lenne valami?
-Mert rajongó vagyok, ha nem is annyira, mint régen. De, te, nem rendelsz magadnak semmit?
-De kéne, megszomjaztam.-nevetett. - Fura, nem?
-Mi? Hogy megszomjaztál? Az nem, hiszen sokat beszéltünk most is.
-Épp ez az, hogy mennyit beszéltünk már és, hogy jól érzem magam.
-Biztos vagy, te, ebben? Szerintem nem sok ember érzi jól magát velem, főleg nem azonnal. Amúgy is, észrevetted, hogy mennyire leszóltalak.
-Biztos. Tetszett, hogy nem rajongtál és, hogy nem hazudtál. Olyan őszinte vagy.
-Nem vagyok az, mindig nem mondok igazat. Persze, hogy nem rajongtam, hiszen nem vagy a biasom, bár azért kicsit izgalmas, hogy veled találkoztam.
-Azt hiszem, hogy szívesen megismernélek.
-Megleptél. És a neved sose mondjam?
-Nem kéne.
-Bunny.-nevettem.-Ennél átlátszóbb nevet.
-Nemcsak engem neveznek nyúlnak.-védte a maga igazát.
-Tudom. Wonho, Doyoung, Lee Know, Keonhee, Nayeon... Sokan vannak. De nem lehet tagadni , hogy, te, vagy a legnépszerűbb.
-Tényleg rajongó vagy.
-Mondtam. Még mindig szoktam nézni az újdonságokat és videókat. Mintha valahol láttam volna, hogy nem akarsz Armyval lenni, ez igaz?
-Igen. Azt akarom, hogy magamért szeressen meg valaki, ne a pénzért vagy hírességért. Mert a rajongás nem valószínű, hogy tényleges szeretet.
-Érthető. Lehet emiatt kellene keresned valaki mást. Nekem előítéleteim vannak veled szemben.
-Nem baj. Az esélyt meg kell adni, nem? Maximum kiderül, hogy nem lennénk jó páros.
-Azon a vakrandis appon akarod tartani a kapcsolatot, már, ha akarod?
-Akarom. Megadom a kakaotalkom. Ott írhatsz majd. - küldte el nevét.
-Jó. - egyeztem bele.
-Miért nem eszünk valamit itt? Szinte semmi sem fogyott el.
-Tényleg éhes lettem. - fogtam meg már hangokat kiadó pocakom. - Te, mit eszel majd?
-Jó kérdés...Valami szendvicset azt hiszem.
-Ez nem is egy rossz ötlet. - gondolkodtam el rajta én is. Szóval mindketten kértünk egyet és megettük, közben folytatva a beszélgetést.
-Egyébként hány éves vagy? - érdeklődött.
-Huszonkettő.
-Egyetemista vagy vagy dolgozol?
-Egyetemista vagyok. Most éppen szerkesztőnek tanulok. Ez lett volna a következő kérdésed, nem?
-Igen. - nevetett. - Szóval újságnál akarsz dolgozni?
-Inkább kiadónál, ahol a könyveket szerkeszthetem és írókkal dolgozhatok.
-Érdekesen hangzik.
-Az is. Csak úgy érdekel, de ti már nem éltek dormban együtt?
-Nem. Még szoktunk összejárni és a próbákon is mindig találkozunk, de most nagyobb magánterünk van.
-Egyedül élni nem hangzik rosszul.
-Miért? A családoddal élsz?
-Igen. Néha az a magánszféra hiányzik. Persze, jó, hogy itt vannak, de akkor is.
-Meddig tervezel velük maradni?
-Amíg nincs annyi saját pénzem, hogy legyen egy lakásom. Nem akarok albérletet, az csak drágább lesz, ha összesítjük.
-Szóval szabad akarsz lenni.
-Igen - sóhajtottam. - Remélem sikerülni fog.
-Biztosan.
-Legalább, te, tudod. - nevettem.
-Szerintem megismételhetnénk még ezt. - jegyezte meg mosolyogva.
Reméltem, hogy elég jól rejtőzködött és senki sem vette észre, mert nem szerettem volna a címlapon lenni. Senkinek sem tett volna jót, de én is jól éreztem magam ma vele.
-Ha lesz időd és hely, ahol nem ismernek.
-Megoldom.
-És engedtek randizni téged?
-Azért már minimum nyolc éve vagyok ott és sok mindent letettünk az asztalra. Most már csak óvatosságra intenek.
-De közben meg elég nagy port kavarna, ha valaki ezt megmutatná a nagy világnak.
-Ezért kell óvatosnak lennem. De annyira nem volt rossz, hogy mennyi ember jelentette be a házasságot és a gyermeket.
-Az én felfogásom szerint jó, hogy megtalálták a tökéletest és, hogy boldogok. Nem mindenki boldog, de nem kellene ebbe beleszólni.
-Miért, biztos, hogy más lenne, ha hírességgel lenne, nem?
-Igen. A lányt gyűlölnék nagyon valószínűleg, mint mindig. Kai és Jenni kapcsolata is olyan. Ahogy szegény IU is, mert az ideálod. Ha tetszik, ha nem akkor is inkább megtartom magamnak ezeket a dolgokat. Így is nehéz mindenkinek. De egy Han Sooheet sosem támogatnék.
-Wonho miatt ?
-Nemcsak miatta, mindenki miatt.
-Szerinted mit tennél, ha itt lenne valaki, akit tényleg kedvelsz?
-Attól függ. Hogy ki az és, hogy ki iránt mit érzek. Valószínűleg boldog lennék, hogy láthatom élőben, de nem tudom... Szerintem mindenkinél elvágnám az esélyem, ha nem tudnám visszafogni magam.
-Ha szeretnél valakit, akkor elhagynád egy kedvelt idolért?
-Ha szeretne és érezném, hogy ezt teszi, akkor nem, maximum barátja akarnék lenni. Ha nem szeretne, akkor nem maradnék vele, ha van valaki más. De miért érdekel?
-Csak úgy. De azt hiszem, hogy mennem kell. - nézte meg telefonját. - Megbeszélés lesz.
-Rendben. Akkor jó munkát, azt hiszem!
-Köszi.-mosolygott és visszarakta maszkját.
Hamarosan pedig távozott is a kis kávézóból. Én egy darabig még ültem és gondolkodtam. Biztos, hogy most nem álmodtam?
Az előítéleteim vele kapcsolatban kevésbé tűntek erőteljesnek,mint mikor megjött. Viszont... Nem akartam, hogy belészeressek. Az bonyolult és fájdalmas lenne.
Elég gondolkodás után fizetni akartam, de a pincér azt mondta, hogy ki van fizetve minden.
Pedig nem akartam, hogy ő fizessen, de nem tehettem mást. Elfogadtam.
Viszont már most éreztem, hogy még ezt az alkalmat is annyira nehéz lesz titokban tartani. Tudtam, hogy barátaim érdekelni fogja, hogy hogyan sikerült a mai nap. Mondjam azt, hogy nem élveztem vagy, hogy tetszett, de nem mondhatom el, hogy ki az?
Ezeken és ehhez hasonlókon gondolkoztam a haza úton. Nem tudtam eldönteni, hogy mi lenne a helyes.
Ezért írtam rá, ha már megadta a kakaotalkját.
Me: Szia. Nem akarlak zavarni, de nem tudom, hogy mit kéne mondanom az embereknek a találkozásunkról, mert nem akarok rosszat csinálni.
Bunny: Szia.
Bunny: Jó gyorsan írtál. Mondhatod, hogy milyen volt, de azt nem kéne, hogy ki is vagyok.
Me: Rendben. Köszönöm. Nem is zavarlak tovább. Szia.
Bunny :Nem zavartál. Szia.
Nem tévedtem, már otthon is erről kérdezett anyukám.
-Milyen volt a randid? - kérdezte izgatottan.
-Neked is szia.
-Szia, édesem. De válaszolj! Már tűkön ülök!
-Azt észrevettem. - nevettem. - Egész jó volt.
-Nem tudtad meg a nevét? Vagy valamit? Mit tudsz róla?
-Ő csak... Bunny. Nagyjából két - három évvel idősebb és dolgozik.
-Fogsz még vele találkozni?
-Elvileg, ha lesz ideje, akkor igen. Viszont ne is akard, hogy megmutassam! Egyelőre. Még nem akar semmi ilyet.
-Értettem.-tette maga elé kezét. - Remélem, hogy megtaláltad vele azt, akivel boldog lehetsz.
-Ez még sok mindentől függ... - sóhajtottam. - Meglátjuk.
Amikor ráért, akkor írt ezek után. Élveztem, hogy egy kis izgalom költözött ezzel az életembe. Mindennap vártam, hogy írjon, főleg, mikor kicsit rosszabb hangulatban éreztem magam.
A telefonom gyakori hangja ismét megszólalt.
Bunny: Ha valahol a városban vagy, akkor nem láttál egy kutyát?
Me: ELSZÖKÖTT A KUTYÁD?!
Bunny: Valami olyasmi... Jobb lenne, ha, te, találnád meg, mert akkor nem kéne aggódnom.
Me: Merre voltatok?
Ahogy megkérdeztem, azonnal valami nekem jött és elestem. Felettem pedig egy nagy kutya diadalmaskodott és arcom kezdte nyalogatni, mikor felültem láttam meg, hogy őt kereste.
-Szóval... Bam, igaz? - kérdeztem a kutyától, aki csak farokcsóválva vakkantott. - A gazdád örülni fog neked. - simogattam meg. - Nyugodtabban aranyosabb vagy. - nevettem.
A pórázt megfogtam erősen és írtam, hogy a kutya megtalált engem. Majd arra sétáltam vele, ahol találkozni akart velem Bunny.
-Úristen... Most annyira megkönnyebbültem! - mondta boldogan és az örömében megölelt. - Bocsi, csak örülök.
-Semmi baj. Aranyos kutyus, főleg élőben.-nevettem.
-Nem mindig.-sóhajtott.-Most megmentettél. Ha már itt vagy, akkor nem sétálunk hármasban?
-Ha nem ismernek fel téged... Akkor persze.
-Maszk, napszemüveg, sapka és nem rám jellemző ruha vagyis nem olyan, mint a szokásos, hanem csak egyszerű.
-Azt hiszem jó lesz. Bár annyiszor maszkot viselni... Nem lehet jó.
-Megszoktam. Új frizura? - kérdezte, mikor rám nézett.
-Igen. Kicsit beújítottam a frufruval, nehéz megszokni.
-Jól áll. Illik hozzád.
-Köszönöm.
-Mit meséltél rólam egyébként, hmmm? - érdeklődött.
-Hogy nem sokkal vagy idősebb és dolgozol. És hogy Bunny a neved. Most találkoztunk másodjára, úgyhogy nem is mondhattam volna sokat.
-Igaz. Legalább nem hazudtál.
-Pontosan. Te... Valakinek mondtad, hogy voltál randin?
-Igen, a tagoknak, de én sem mondtam sokat rólad. Nem akartam, hogy bármit is gondoljanak. Egyébként szerintük rám férne, ha lenne valakim.
-Tényleg olyanok lehettek, mint egy család. - kuncogtam.
-Valami olyasmi.
-Tudsz főzni ?
-Gyors témaváltás. Rament. Instantot.
-Azt hiszem ez nem az erősséged.
-Nem, nem. Na és te?
-Nem sok mindent, de valamennyire tudok.
-Egyszer hozhatnál valamit nekem is.
-Például mit?
-Azokat a bentokat nagyon szeretem...
-Az aranyosakat?
-Igen.
-Nem vagyok a legügyesebb, de majd ha időben szólsz, akkor megpróbálom, de nem biztos, hogy ízleni is fog.
-Meg fogom kóstolni.
-Mindig ilyen barátságos?
-Bam? Nem mindig, a tagokat is időbe telt míg megkedvelte. Ezt akartad hallani?
-Csak az igazat. Nem hinném, hogy különleges lennék.
-Nem így értettem. Ennyire nem volt gyors senkivel sem. - nevetett.-Ugye nem bántottalak meg? Mindenki különleges.
-Hát... Nem volt a legkevesebb, bár én sem mondtam előzőleg szép dolgokat. Mégis itt vagy. Azt tudom, hogy, ti, nagyon ezt akarjátok üzenni, de nehezebb elhinni, mint gondolod. Az is igaz, hogy sajnos nem vagyok olyan szorgalmas, szóval ezért lehet rám nem érthető.
-Jobb, mintha felszínt figyelve csak jót mondasz. Én azért sajnálom. Te, is sajnáltad előzőleg. Nem a szorgalom, hanem a személy különleges. Mindenki másmilyen és ezért szép a világ.
-Ha szép lenne. Szépnek lehet nevezni egy világot, ahol sokan szenvednek és sokan bűnöket követnek el?
-Azt a világot lehetne szépnek nevezni, ahol boldog vagy és néha az sem sokkal könnyebb, hogy az legyél, mint a szenvedést megszüntetni.
-Érdekes, hogy igazad van...
-Nehéz beismerni, hogy nincs teljesen igazad?
-Sosem mondtam, hogy egyszerű lennék.
-Nem baj. Kevesen azok.
Most is jól éreztem magam, a jelenléte megnyugtatónak és kellemesnek hatott. Szerettem ezt az érzést.
Ahogy az idő egyre telt, úgy többet találkoztunk, ami még nem kevert nagy port. Csak bennem. Túlságosan élveztem a társaságát, rájöttem, hogy amitől tartottam bekövetkezett. Belészerettem.
Sajnos vagy nem, de úgy tűnt, hogy ő örült, hogy barátjának hívhatott. Sem többnek, sem kevesebbnek.
Bárcsak nemet mondtam volna az elején. Lehet, hogy nekem is ugyanúgy kellett volna rám gondolnia.
-Szia. - mosolygott rám egy fiú az egyetemről.
-Szia. - lepődtem meg.
-Van kedved randizni?
-Igen.
-Tényleg ?-vidult fel még jobban. - Ma ráérsz? - kérdezte izgatottan.
-Igen.
Ezzel is csak érzéseim akartam elnyomni, de nem sok sikerrel. Főleg, hogy odavitt a srác, ahol vele is először találkoztam, ami nem sokat segített.
Éppen valamit mesélt, ami nem kötött le és a rendelt italom kortyolgattam.
-Elnézést, te, vagy Yoon Hayoon? - kérdezte a már rég ismerős hang, mint először és ugyanúgy kiköptem az italt.
-Mit akar? - kérdezte a srác.
-Beszélni a hölggyel.
-Miért?
-Kérlek.-néztem a randi partneremre. - Sajnálom...
-Akkor fizess, te! - mondta sértetten és elment.
-Mit csinálsz itt? - kérdezte furcsa hangon.
-Ezt tőled is kérdezhetném.
-Erre jártam.
-Csak elmentem erre a randira.
-És milyen volt?
-Ahogy megjöttél jobb. - sóhajtottam.
-Tényleg? - lepődött meg.
-Igen. Vele valahogy nem volt jó.
-Volt akivel jó volt? - kezdett ugyanaz a hang visszajönni.
-Volt.
-Kivel?
-Olyannal, aki barátként tekint rám. - sóhajtottam újra. - Kifizetem a számlát. - álltam fel.
-Még ne menj... - ültetett vissza. - Ki az a valaki?
-Miért szeretnéd tudni?
-Hogy beszéljek vele...
-Akkor, ha itt hagylak, pont beszélhetsz vele.
-Én?!
-Miért? Mondtam, hogy ismerem magam... Csak túl gyorsan jött. Mindegy, ha nem akarsz semmit nem baj, csak akkor ne legyen semmi.
-Várj, egy kicsit! - fogta meg asztalon pihenő kezeimet. - Ki mondta, hogy barátként tekintek rád?
-Úgy tűnt. Miért? Nem annak tartasz?
-Annak is, de... Nemcsak, te, vagy az egyetlen, aki szerelmes lett. Én is. Beléd, mielőtt kérdezed. - simogatta finoman kezem. - Örülök, hogy megismerhettelek, nagyon.
-Mi? - néztem rá kikerekedett szemekkel. - Tényleg?
-Igen. Bár azt is tudom, hogy ez nem lesz egy könnyű menet. Viszont, ha te is akarod, akkor megpróbálhatnánk.
-Igen. - mondtam kissé túl izgatottan, ami miatt kuncogott.
-Aranyos vagy. - mosolygott és egy tincset eltűrt fülem mögé. - Viszont jó lenne egy hely, ahol nem kell félnünk.
-Tudom... Így maximum egymás kezét foghatjuk míg, te, úgy bebugyolálod magad, hogy a saját anyukád se ismerjen fel.
-Meddig szárnyalltak gondolataid?-kérdezte miközben közel hajolt a fülemhez, ami miatt libabőrös lettem és kezdtem zavarban lenni.
-Khhhmm... - próbáltam valamit kinyögni.
-Úgy néz ki jó sokáig. - somolygott.
-Miért ? Neked?
-Mondjuk azt, hogy a horoszkópom ellentéte...
Erre nyeltem egy nagyot, mert nagyon jól tudtam, hogy mire gondolt.
-De lehet először nem ezzel kéne kezdeni, nem? - nevetett.
-Hanem mivel?
-Van ötletem rá. Csak nem itt...
-Azt hiszem most összezavarodtam...
-Piszkos a fantáziád...-mosolyodott el pimaszul, mikor levette maszkját. Majd beljebb tessékelt a padon, hogy beférjen mellém és derekam izmos, tetovált karjával átölelte. - De itt ez nem lenne túl... Etikus. Most nem is arra gondoltam. - húzott közelebb magához és mivel hátulról nem ismerték volna fel, ablak az asztalnál nem állt, ezért magabiztosan hajolt ajkaimra, hogy táncra hívja őket. Ezelőtt sosem tudtam volna elképzelni, hogy mégis hogy csókol, de most már tudtam, hogy nemcsak a színpadon jó.
Esküszöm, úgy vártam már erre, hogy ilyen hosszú percekig váltsunk csókot, azonnal viszonoztam, mert nem tudtam ellenállni.
-Jól csókolsz.. - nézett szemembe, ami miatt teljesen elpirultam. - Remélem, hogy sok alkalmunk lesz rá még. - mosolygott.-Jól áll a piros.
-Köszi... Azt hiszem... Én is...
-Annyira nem szívesen hagylak itt, pont most, de csak erre sétáltam és nem késhetek annyit. Úgy sajnálom.
-Tudom, hogy igazad van, de ezt tényleg nehezen fogom megszokni. Akkor mi tényleg...?
-Igen, a barátnőm vagy. - mosolygott és arcomra adott egy puszit. - Amint lehet írok és találkozunk. Rendben?
-Rendben. - mosolyogtam. - Ne feledd a maszkodat!
-Nem fogom. A számlával pedig ne foglalkozz!
-Mi? Miért? Megint fizetni akarod?
-Ahogy láttam az a srác többet evett és ivott, mint te. Nem kéne neked fizetned, nem is dolgozol.
-De...
-Ne aggódj, emiatt, nem fogok eladósodni. - nevetett.
-De ez akkor sem lenne jó.
-Ne törődj ezzel!
-Jó...
-Szia.
-Szia.
Egyszerre éreztem magam a legboldogabbnak és legszomorúbbnak, mert azzal lehettem, akit szerettem, de mégsem lehettem vele. Ő most még távolibb és közelíbb, mint eddig.
A kávézóból haza mentem, ahol a boldogságom látványossága miatt anyukám ismét kérdezett, hogy mi történt.
-Hayoon, mi jó történt ma? Csak nem a titokzatos Bunny az oka?
-Igazából... De. - mosolyogtam.
-Miért?
-Hát... Összejöttünk... De nem tudom bemutatni neked. Még nem lehet...
-De annyira kíváncsi vagyok, hogy ki vette el az eszed. - mosolygott. - Jó boldognak látni.
-Majd... Egyszer bemutatom szerintem, ha ő is akarja és minden úgy megy.
-Mondj valamit róla azért!
-Van egy kutyája. Bam. Van tetkója.
-Jó, hagyjuk. De ne örökké titkold!
-Elvileg nem fogom.
Nem tévedtem, tényleg hihetetlenül nehezen egyeztettünk össze mindent. A legtöbb idő, amit decemberig együtt töltöttünk az talán egy óra lehetett, ami nehezítette a dolgokat. Persze, írtunk és beszélgetettünk is, de nem sokat segített, hogy mennyi dolga akadt és nem szerettem látni, ahogy olyan közel állt a gyönyörű nőkhöz, akikkel találkozott. Nem szóltam, mert csak magam állítottam volna be rossznak. Úgyhogy tűrtem.
Decemberben pedig az a lehetőség adódott, hogy a szüleim üzleti útra indultak, szóval a ház csak az enyém lehetett. Ide már jöhetett ő is, egy kicsit több időt tölthettünk együtt és valamivel többet is tehettünk, mint csókok. Főleg, hogy valamennyi szünetet kapott, konkrétan a hónapot. Még jobban belészerettem, ahogy együtt töltöttük az időt.
Viszont, mikor karácsony napján megláttam egy pletykát, miszerint van neki valakije és a képen biztos, hogy más szerepelt, mint én, akkor csak egyedül akartam lenni.
Otthon mégis ott találtam őt.
-Mit csinálsz itt? - kérdeztem színtelen hangon.
-Mi a baj?
-Kivel voltál?
-Miért?
- Az egész internet tele van vele, hogy láttak téged valakivel, aki nem én voltam.
-Nem lehet más?
-Mint én? Vagy mint te?
-Mutasd a képet!
-Itt van. - mutattam fel telefonom. - Te vagy az?
-Igen. De a lány az unokanővérem.
-Biztos?
-Igen.
-Akkor... Bebizonyítanád ?
-Csak téged szeretlek. Hogyan akarod, hogy bizonyítsam?
-Azt akarom, hogy az enyém legyél és én a tiéd... Mindenhogy...
-Tényleg ezt akarod?
-Igen... Nagyon... Érezni akarom, hogy igazad van...
Nem akartam kimondani, hogy mire gondoltam pontosan, de nem kellett sokat találgatnia és úgy tűnt neki is tetszett az ötlet.
Ahogy levettem kabátom és minden más feleslegesen meleg dolgot, amiket hordtam, úgy ő felemelt és ajkaimra tapadt, miközben szobámba haladtunk, ahol óvatosan az ágyamra fektetett.
-Biztos ezt akarod? - akart megbizonyosodni újra, ami édesnek hatott.
-Igen... - csókoltam meg én úgy, ahogy tudtam és közben hagytam, hogy minden más ruhám is lekerüljön, hiszen erre vágytam és, hogy ő is magával ezt tegye, bár segítettem neki benne.
Az elején kezei végig barangolták a testem egészét és ajkai enyémektől elszakadtak, de találgatott, hogy merre is van az a bizonyos érzékenypont, gyorsan megtalálta és szívni kezdte ott, ami miatt hangok hagyták el ajkam.
-Lehet előbb kellett volna már... - mondta már vággyal telt hanggal a fülembe suttogva.
Valahonnan egy óvszert is elővett, amit felhúzott, ha jól láttam, bár egyszerűen csak arra tudtam gondolni, hogy akarom.
-Ez lesz az első? - kérdezte gyengéden.
-Ühüm... - bólogattam.
-Akkor most egy kicsit fájni fog... - hatolt be és ahogy sikoly csúszott ki a számon úgy kezdett el mozogni, ami az elején nagyon fájt. Mégis idővel egyre közelebb kerülve a gyönyörhöz kezdett élvezetté válni. Ahogy odaértem úgy testem megfeszült az élvezettől és úgy éreztem, hogy most az enyém. Tényleg. Én pedig nem is akartam másé lenni.
Miután ő is átlendült utána nem sokkal kihúzódott belőlem, az óvszert eldobta és karjaiba zárt.
-Nagyon fájt? - kérdezte lágy hangon.
-Az elején... De a végére már sokkal jobb lett.
-Nem bántad meg?
-Nem. - ráztam fejem kissé álmosan.-Annyira örülök, hogy itt vagy...
-Én is. Tényleg az enyém vagy. - cirógatta hátam. - Remélem, hogy el bírod viselni a sok problémát.
-Amíg az enyém vagy nem kell aggódnom. - kuncogtam.
-Fáradt vagy?
-Kicsit...
-Aludnunk kellene, nem?
-Ühüm...
-Jó éjt, Hayoon, szeretlek... - suttogta és puszilta meg ajkaim.
-Én is szeretlek, Jeon Jeongguk. - bújtam hozzá szorosan.
Mindketten megfogadtuk magunkban, hogy minden akadályt együtt győzünk le, hogy a végsőkig egymás mellett állunk, ebben most már tudtam hinni. Hittem abban, hogy a jövő még szebb képeket hoz magával.