A tűz, melyet elindítottál bennem | dnf fanfiction

•Hópihék•

•••
Dream még mindig a pár nappal ezelőtti eseményeket boncolgatta, és nem bírta épp ésszel felfogni, hogy körülbelül másfél nap múlva már a világ másik felén lesz, a világ másik felén élő legjobb barátjával.
Komótosan szétterült franciaágyán, kinyújtóztatta végtagjait, majd telefonja után nyúlt éjjeliszekrényére. Végiggörgette Twitter feed-jét, majd állt volna fel, hogy valami reggelit dobjon össze, mikor üzenete érkezett.

George: Reggelt, idióta :)

Clay elmosolyodott, majd gyorsan pötyögni kezdett, hogy választ küldjön.

Dream: Estét <3

Hosszadalmas repülőútjához kiválasztott egy fekete kényelmes pulóvert, melyhez egy szintén kényelmes szürke melegítőnadrág társult. Lassan kikecmergett szobájából, majd a konyha felé vette az irányt.
Nick még tegnap elutazott szüleihez Texasba, így szokatlan módon teljes csend uralkodott a házban.
A szőkeség kivett a hűtőből 4 tojást, majd nekiállt rántottája elkészítéséhez, állítólag ez volt az egyetlen étel, melyet normálisan el tudott készíteni. Elmosogatta tányérját, majd bőröndjeit maga után húzva zárta be kulcsra házának ajtaját.
A repülőtér körülbelül negyed órára volt otthonától, így a tömegközlekedést választotta vezetés helyett.

Becsekkolt, iratait leellenőrizték, majd mivel repülője indulásáig még sok idő volt, így egy -repülőtéri- kávézóban töltötte maradék idejét.

George: Mi a terv mára? Esetleg streamelhetnénk később :)

Dream-nek óriásit dobbant a szíve, hiszen utált hazudni legjobb barátainak és nem gondolta volna, hogy George tervez mára valamit, így nem tudott előállni megfelelő indokkal, hiszen feleslegesnek tartotta.
Az amerikai fiú elég sok ideig hagyhatta leláttamozva barátját, így a britt társa telefonhívása fogadta.
Clay kicsit hezitált, majd rányomott a zöld fogadás gombra.

-Clay, minden rendben?
-Uh- persze, mi lenne, George?
-Várj.. te hol vagy?

Ez volt az a pillanat, mikor Dream úgy érezte, hogy vége, lebukott.

-Hogy érted, hogy hol?
-Hát nemtudom, mintha valami publikus helyen lennél, a háttérzajokból megítélve. Nem szokásod.
-Ja, csak vásárolni jöttem el.
-Nem Sapnap szokott elmenni bevásárolni?
-De, de most mennem kell.

Hadarta el, majd rácsapta szegény barátjára a kagylót.

"Ha csak tudnád, mennyire nehéz neked hazudnom."

9 órás útja legfőképp zenehallgatással és alvással telt el, ugyanis éjszaka nem igazán tudta álomra hajtani fejét, izgatottsága végett.
Következő dolog, amire feleszmélt az a pilóta hangja volt, ki a hangosbemondón jelentette be a tudnivalókat.

"-Kedves utasaink! Anglia felett repülünk, 15 perc múlva megkezdjük a leereszkedést. Londoni idő szerint reggel 7:52 van, a maximum hőmérséklet ma 4 fok lesz, hóesésre lehet számítani. Kérem kapcsolják be biztonsági öveiket, további szép napot kívánok, köszönjük, hogy légitársaságunkat választották!"

Dream szíve mintha egész testében kalapált volna, torkában gombóc keletkezett, gyomrát pillangók lepték el. Agya egyre csak azt az egy mondatot ismételgette, hogy "kevesebb mint egy óra, és látod Őt".
De miért izgult ennyire? Más is ennyire izgatott, mikor a legjobb barátjával találkozik? Másnak is vér szökik arcába, ha rá gondol?

Clay átvette bőröndjét, majd a legközelebbi taxi felé vette az irányt. Kiérve a friss levegőre, megcsapta arcát a hűvös londoni levegő. A hó lassan szálingózott, amit Dream tátott szájjal vizslatott hiszen igaz, hogy látott már havat, de az körülbelül 15 éve volt, és csak egy amerikai, meleg kontinensről érkező fiúról beszélünk. A sofőr berakta a fiú bőröndjeit a csomagtartóba, majd helyet foglalva vezetői ülésen, hátrapillantott.

-Hova legyen az út?

Na igen. Mit is gondolt Clay? Majd azt mondja, hogy "GeorgeNotFound házához", és el is viszik oda?
Idejött Angliába úgy, hogy még George lakcímét se tudja.
Pánikjában elővette telefonját, majd az első embert hívta, akit bajban szokott. Háromszor csengett ki, mielőtt az illető felvette.

-Sapnap!
-Csá Clay, milyen a nagy Egyesült Királyság? Találkoztál már a Királynővel?
-Van egy baj. Nemtudom hol lakik George!

Dream kijelentésére csend telepedett a hívásra, hallani lehetett a texasi karácsonyi zenét, hangos mulatást, majd először halk szuszogás hallatszott, amit azt követően átváltott hangos kuncogás.

-Tehát azt mondod nekem, hogy utaztál tízezer kilómétert egy országba, úgy, hogy nem tudod hova kell menni és ha Én nem lennék, ott csövelnél valamelyik utca sarkán és ott halnál éhen?
-Nick, csak feledékeny vagyok, nem analfabéta.
-Néha nekem nem úgy tűnik.-csapta rá a kagylót, majd életmentőként küldte el a Davidson-fiú lakcímét, melyet még évekkel ezelőtt jegyzett meg, mikor csomagot küldtek neki szülinapjára.

Dream megmutatta az immáron idegesen várakozó taxisofőrnek a címet, majd az autó megindult.
A fiú idegesebb volt, mint valaha. Gondolatai ide-oda cikáztak, legfőképpen az aggasztotta, hogy mi lesz George reakciója, illetve az, hogy mit fog szólni a kinézetéről-egyáltán felismeri-e.
A taxis érzékelhette, hogy feszült a hangulat, így benyomta a rádió gombját, melyből felcsendült a "Can't Pretend" Tom Odell-től.

A szőke -immáron- stílusosan kócos hajú fiú beleélve magát a zenébe, bambult ki az autó ablakán, majd figyelte, ahogy a több ezer különféle hópihe rátapad az ablakra majd lassan vízzé olvadnak.
A sárga autó még pár percig cikázott a zsúfolt, forgalmas londoni utcákon, majd mikor a dal az utolsó sorához ért, a kocsi lefékezett egy tipikus angol ház előtt, mely szürke-fehér színekben játszott, bár a hó kissé nehézzé tette az elemzést.

"I guess that's love
I can't pretend
I can't pretend, oh, oh, oh."

Csendült fel az utolsó sor, majd Clay nagyot sóhajtva kiszállt az autóból, kivette bőröndjét, majd intett a sofőrnek, ki gyorsan elindulva folytatta tovább az angliai rohanó életét.