Teen avengers - Amelia Rogers

16.

Elvesztettem az időérzékem.

Mióta először magamhoz tértem, és rájöttem, hogy Lucas elárult, biztosan eltelt már pár nap minimum. Egy örökkévalóságnak tűnt, amíg ott fetrengtem, saját véremet nyelve, összetörten. Aztán visszajött az az erős akctentusos pasi, és tovább kínzott.

Aztán ő is eltűnt, és felváltotta őt a nagy, ijesztőbb pasas, aki Vezérnek nevezte magát. Nem tudom, milyen ereje lehet, de természetfeletti, mert éreztem, ahogy belülről hasít szét valami.
Azóta az emlékeim is elhalványultak.

És mindig, ahogy lehunyom a szemeimet, a fehér folyosón vagyok. Semmi mást nem látok, csak azt.

Peter mosolyára gondolok. Hogy mennyit nevettem vele.
Ava jut eszembe, a bíztató szavai.
Apára gondolok a legtöbbet. Apa nem hagyja el a gondolataimat egy percre sem, elkezdtem a szoba sötét sarkában látni a hulláját.

Tényleg meg fogok őrülni.

Váratlanul nyílik az ajtó, aminek még a közelébe sem sikerült jutnom egyszer sem, annyira erőtlen lettem.

– Azt hittem, alszol. – Lucas szőke fürtjei jelennek meg, kezében tányérral. – Gondoltam, megéheztél.

Rá sem nézek.
Nem bírok, különben elhánynám magam.

– Tudom, még mindig morcos vagy velem, de muszáj enned valamit, különben éhen fogsz halni. Számításaim szerint minimum három napja nem került a szervezetedbe semmi.

– Meg... fognak... találni... engem...

– Kik? Ugyan kik keresnének? – Őszinte érdeklődéssel figyel, már nincs erőm tovább sírni. – Ó! El is felejtettem mondani. Mikor elviharzottál és elraboltak, írtunk a nevedben egy búcsúzó levelet, hogy világgá mész. És senki, ismétlem, SENKI nem szeret annyira, hogy ne higyjen a levélnek!

– Téged. Téged... kereshetnek.

– Amy, én vissza szoktam menni napközben, ott vagyok. Mindenről tudok. Amit terveznek, illetve amit nem terveznek.

Már meg sem tudok őszintén lepődni szavain, elkeseredettségem végső hátbaszúrása ez, érzem.

– Hazudsz.

– Mindenki azt hiszi, hogy hisztirohamod volt, és gyakorlatoznak tovább ugyanúgy.

– Menj... a faszba!

– Tehát, miután megetted a kaját, amit hoztam neked, össze kell szedned magad. – Vajon igazat mond? Mi van, ha igen?

Meg fogok halni, és még csak nem is sejtik otthon.

A péksütit nézem a tányéron, amit elém rak le. Feltápászkodok fekvő helyzetemből, a tányérért nyúlok. Elkezdem megenni az ételt, véremmel keveredik az íz számban.

Aztán legurítom azt a pár korty vizet is, amit egy pohárban ad oda, egy szót sem szólok.

Bármennyire is gyűlölöm teljes szívemből, egy picit tényleg jobban lettem. Ki gondolná, hogy ha nem eszel napokig, legyengülsz.

– Még... meddig fogtok kínozni, mire rájöttök... hogy nem tudok semmit?

– Elárulok egy titkot – hajol kicsit közelebb hozzám, kisimítva egyik koszos tincsemet arcomból. – Kísérletezni akarnak rajtad. Mert, félő, hogy azért nem tudsz semmit, mert te lehetsz az omega. Elég durva, nem?

Értetlenül nézek rá, összeszedem minden maradék erőmet annyira, hogy a képébe röhöghessek.

– Nincs nekem... semmilyen erőm. A legnagyobb hülyék vagytok... ha azt hiszitek, természetfeletti erőim... lehetnek.

Mosolyogva érint meg, kezével végigsimít karomon.

– Tényleg hülyék, de most nem mondtak hülyeséget. A toronyban senki más nem érdemelne meg ekkora pusztító energiát! Csak te lehetsz a válasz.

Lucas egyértelműen megőrült, ezt már ezelőtt is tudtam. Csak azt nem gondoltam volna, hogy a gonoszak oldalán harcolók is ilyen elvetemültek.

Egyáltalán...

– Mi... mi az az... omega?

– Pontosan én sem tudom. Szerintem senki sem. Ilyen tipikus okos szövegelés, ősrégi könyvekben. – Szünetet tart, végignéz rajtam. – Hogy valaki megörökölhette, egy véletlennek köszönhetően.

A hideg is kiráz nézésétől, legszívesebben arcon köpném.
Viszont inkább tartalékolom a nyálam. Túl kevés a folyadék a szervezetemben ahhoz, hogy ilyenekre pazaroljam.

Nem szólok többet. Nincs értelme.
Csak végignézem, ahogy elsétál, és újból egyedül maradok a gondolataimmal.

Miért? Mit tettem, hogy ezt érdemlem?
Nem hiszem, hogy ekkora bűnt elkövettem valaha is, hogy ez legyen most érte a fizettségem.

Vajon mi van most apával? Peterrel?
El tudták fogadni, hogy egy levélben elbúcsúztam tőlük? Elhiszik?

A fehér folyosón vagyok. Már magamnál vagyok annyira, hogy tudjam, ez csak egy álom. Egy hamis kép, amit az agyam végső reményként vetít ki nekem, hátha életben tud tartani.

Lerogyok a vérrel összekent padlóra, sírni kezdek.
Legalább, amíg itt vagyok, nem eshet bajom.
Egészen megszerettem ezt a helyet.

– Meg fogok halni, ugye? – Nem tudom, kinek beszélek, de furcsán nyugtató hatással van rám, hogy kimondhatom a gondolataimat. Tudatosan álmodnék?

– Nem fogsz. – Idegen hang fogad. Olyan mély, olyan embertelen, hogy összerezzenek. Felkapom a fejemet nesz hangjára, egy egészen furcsa lényt látok, felém közeledni.

– Mégis honnan tudjam, hogy igazat mond?

– Azt hittem, már sikerült megfejtened.

– Miről beszél? – Valahol, mélyen megijeszt ez az idegen, de, mintha a tudatom biztos lenne benne, hogy nem fog kárt okozni nekem. Alaposan végigmérem. Nem is egy férfi, hanem egy nőszerű alak, szakadt ruhák vannak rajta. Egy nagyon furcsa, leírhatatlan energia lengi körül.

Szemei lilán világítanak, egy gyönyörű árnyalatú lilában. Nem is két, hanem három helyen is! A harmadik homloka közepén van, és mikor már előttem áll, véginéz rajtam.

– Ha még nem tudod, nem árulhatom el. Ez a szabály. De rá fogsz jönni. Mindig is okos kislány voltál, Ames.

Soha nem szólított így senki, csak egy ember.

– Utoljára kérdezem meg – emelem meg a hangom, ami az üres folyosón visszhangzik. – Ki vagy te? És miért álmodok mindig erről a helyről?

– Vissza kell menned, a többiek már várnak téged. Csak tudd, hogyha segítségre van szükséged... Én itt vagyok. Érezni fogod magadban. Mindig is érezted, csak elnyomtad. Többre vagy hivatott, mint gondolnád.

Még annyi mindent mondanék, de elkezdem kinyitogatni a szemeimet, és alig hiszek a füleimnek, amikor valahol, a nagyon távoli végtelenségben, robbanás hangját hallom. A falak is beleremegnek, ijedten húzom összébb magamat a hideg sarokban.

Aztán lassan nyílni kezd az ajtó.
Megint a Vezér, vagy a csicskása jönnek kínozni. Már nem tudom, meddig fogom kibírni...

Írói megj.:
Anyu
Anyu ez most jó lesz😁😁
Vagyhát, értitek...izgi lesz!!!!
na de no spoiler nyilván
Kinek hogy telnek a napjai?