4.

125 13 0
                                    

– Tudnád kevésbé feltűnően bámulni? – horkant fel váratlanul Morgan, mire felé fordulok.
Nem sokkal mögöttem áll, a többieket pedig sehol sem látom már, gondolom mindenki ment a dolgára.

– Tessék?

– Elég gáz, hogy már az első találkozáskor tisztán látszik rajtad, hogy bejön.

Érzem, ahogy a gombóc a torkomban egyre nagyobbra nő, ahogy a nyomás is a tüdőmön, mintha egy nehéz követ raktak volna rá.

– Mégis miről beszélsz?!

Ekkor a lány komoly arca váratlanul változik meg, ahogy kiszakad belőle a nevetés.
Ahogy leesik, mi történt, megforgatom a szemeimet.

– Lhátnod khellett volna a fhejed!! – hahotázik hangosan, mire mérgesen nézek rá, de egy enyhe mosoly az én számon is megjelenik.

– Ez nem volt szép!

– Szerintem egészen vicces volt. – Arca lassacskán vált át egy komolyabb képére. – Bár úgy elfehéredtél, mint aki valami szellemet látott.

Mikor nem tudok mit mondani erre neki, egyik kezével gyengén megüti vállamat.

– Egyébként sincs azzal sem baj, ha helyesnek tartod. Nem vagy egyedül vele.

Nagyon furcsának, és kellemetlennek tartom az egész beszélgetést, szóval azt teszem, amit minden ehhez hasonló helyzetben teszek.

– Nem tudom miről beszéélsz?!
Most felmegyek kipakolni, mert még nem vagyok kész vele. Heló! – Azzal már ott sem vagyok.

Ahogy a lépcsőn sétálok felfelé, fejben elkezdem ütögetni saját magam. Hogy mondhattam ilyen hülyeséget?
Mi volt ez az egész?
Lehet hogy az lenne a legjobb, ha elfelejtenénk. Csak meg akart viccelni az újdonsült csapattársam. Ennyi az egész.
Nekem viszont szokásomhoz híven, el kellett rontanom a jó mulatságot.






















A toronyban rengeteg iroda, különböző terem van, amiknek nagy része edzésre lett kitalálva. Ezt már sikerült kiderítenem, aztán azt is, hogy ezek közül melyik az én szobámhoz legközelebb eső.
Így a kínos kis beszélgetés után, amit Morgannel sikerült lebonyolítanom, úgy döntöttem, rám fér a gyakorlás.

Az elmúlt időben eléggé elhanyagoltam magam, na meg persze azt is figyelembe kell vennem, hogy mindenki más jobb formában lesz a holnapi próbán, mint én.
Ezt már ránézésre is meg tudtam állapítani attól a pillanattól kezdve, ahogy betettem a lábamat a toronyba.

Sőt, látnom sem kellett őket ahhoz hogy tudjam, le vagyok maradva.

Ahogy benyitok az ajtón, aminek elejére nagy betűkkel ki van írva hogy 'edzőterem1', körbevezetem a tekintetem. Az első ami feltűnik, hogy nagyon sok különböző masina van, meg jópár tükör is.
Egy kis padra lerakom a kulacsomat, aztán húzok egyet az ígyis szoros copfomon.
Bemelegítésnek úgy döntök, megfelel a futópad, így néhány nyújtógyakorlat után el is indítom a gépet.

Először ráérősen kocogok, nyugodtan.
A fülhallgatómból hangosan szól a Radioactive az Imagine Dragonstól, megadja a hangulatot az edzésemhez.

Ekkor valaki váratlanul megkocogtatja a vállamat, amitől annyira megijedek, hogy majdnem elesek. Kiveszem az egyik fülest a fülemből, aztán magam mellé pillantok, ahol a már ismerős szőke hajkoronát látom.

– Nem akartalak megijeszteni, bocsi.

– Semmi baj – ejtek felé egy enyhe mosolyt, ám nem állok meg. Kicsit azért lentebb veszem a gyorsaságot.

– Láttam amikor a szobádból ide jöttél, és arra gondoltam, nekem sem ártana a mozgás. – Érzem hogy még nem végzett monológjával, szóval csöndben hallgatom. – Mi még úgysem ismerjük egymást.

– Miért, a többieket már igen?

– Hát, Alexandert, az unokabátyámat igen. És vele sem a legjobb a kapcsolatom, maradjunk ennyiben.

– Ó. – A reakcióm pedig ennyiben ki is merül. A fiú egy futópadra lép, aztán elkezd elég gyors tempóban szaladni rajta.

– Jó, nem csak ezért jöttem be hozzád. Hallottam, ahogy Morgan meg Alex rajtad nevetgélnek. – Kis szünetet tart, amiben már el is kezdek aggódni. – Vagyis csak azt hallottam, ahogy az a pöcsfej kimondta a nevedet ilyen hitetlenkedve, Morgan meg azt ismételgette, hogy 'ugyeee?' meg hogy 'én meg sem lepődtem'.

Meg sem tudok szólalni, csak azon agyalok, mit csinálhattam abban a fél órában, amíg ők is láthattak. Tudtomon kívül fikát szedtem ki az orromból? Vagy bepisiltem?

– Minden oké? – szakítja meg gondolataimat Lucas, amire csak bizonytalanul bólintok egyet. – Figyu, biztos semmi nagy dolog, ők már csak ilyenek, közösen szeretnek piszkálódni és-

– Én lettem a következő céltábla. Értem én – vágok bele szavaiba, aztán már érzem, hogy az idegesség veszi át testemen az irányítást. Gyorsabbra állítom a futópadot, próbálok a jobb fülemben hallatszódó zenére figyelni.

– De nem szabad hagynod, hogy ez lehúzzon! Beszélek majd velük, biztos nem gondolták komolyan vagy ilyesmi.

– Úgy legyen Lucas – szólalok meg végül, már egyáltalán nem figyelve rá. A másik fülest is bedugom fülembe, hagyom, hogy az érzelmeim irányítsanak.
Egy ideig így edzünk egymás mellett, csöndben.
Én pedig hiába próbálom elterelni a gondolataimat a mozgással, a zenével, bármivel.
Egyszerűen nem megy.
Így elég hamar feladom a dolgom, lassan leállítom a gépet és a levegőt kapkodva a kulacsomért nyúlok. Nagyokat kortyolok belőle, felgyorsult szívverésemet hallgatva.

– Sajnálom, én nem akartam hogy ez rosszul essen neked!

Kérdések százai jelennek meg a fejemben, aztán érzem, hogy valami marni kezdi a szemeimet.
De nem engedem, hogy könnyek homályosítsák el a látásom, nagyot nyelve visszatartom a belőlem kitörni készülő érzelmeim.
Mások előtt nem fogok sírni.

– Nem a te hibád – küldök felé egy enyhe mosolyt, majd elindulok az ajtó felé, hogy lezuhanyozhassak és kicsit elfelejthessek mindent.

– Mondhattam volna valamit attól még. Lehet tudtam volna segíteni.

– Tényleg jól esik hogy ezt mondod, de kötve hiszem hogy lehetne változtatni a véleményükön. – Elég elkeseredett hangon beszélek, ahogy visszafordulok a srác felé.

– Azt sem értem hogy ha alig ismeritek még egymást, miről tudnak már most röhögcsélni? – teszi fel a logikus kérdést, az én gyomrom pedig egyre jobban görcsöl a sok gondolattól.

– Bármiről – vonom meg a vállaimat esetlenül, érezve, hogy lassan kipirosodik az arcom.
Lehet, hogy rólam és Peterről pletykáltak. Pontosabban arról, hogy mennyire beégtem Morgan előtt, mikor ő egyszerűen poénkodott.
Hogy ne legyen feltűnő furcsa viselkedésem, gyorsan a kilincs felé nyúlok. – További jó sportolást! És köszönöm, hogy elmondtad mindezt.

– Nem kell megköszönnöd. Ha legközelebb hallom őket piszkálódni, biztos nem hagyom reakció nélkül. – A srác bíztató mosolyt küld felém, amit viszonzok neki, aztán végleg kilépek a helyiségből.

Teen avengers - Amelia RogersWhere stories live. Discover now