Maradj még velem🖤

Fájdalmas emlék

☆ﾟ.*Marinette szemszöge☆ﾟ.*

Az idő már éjfél tájt járt mikor ismét visszatértem a szobámba és belehuppantam az ágyamba. Nagyon fárasztó volt az elmúlt pár hónapunk macskával. Halálfej szinte mindennap akumákkal látott el minket, így sokszor volt hogy csak késő este értem haza.
Fáradtan vetettem egy pillantást pöttyös kis barátomra aki már félig álomba szenderülve pihent meg a fejem mellett. Nem akartam zargatni és a szüleimet sem akartam felébreszteni, így halkan lementem a fürdőbe és elvégeztem az esti rutinomat.
Amikor végeztem, nekiálltam megírni a leckéimet, mert sajnos erre sem volt még időm. Nagyjából hajnali fél kettőre járhatott az idő amikor befejeztem és elmentem végre aludni, de nem sok sikerrel. A fejem tele volt gondolatokkal, nem bírtam kiverni az aznap látottakat a fejemből. Magamra kaptam egy pokrócot és kimentem az erkélyre kiszellőztetni a fejem. Néztem a kivilágított várost, a csillagok fényében gazdag eget, a szerelmes párokat akik egymás kezét fogva sétálgattak a szerelem városában. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de a fájdalom és a bűntudat nem szűnt meg. Egyfolytában ugyan az a kép ugrott be.
Macska a földön hever, az egész talaj a vérétől tocsog. Nehezen lélegezve a hasát szorítja és könnyeitől csillog smaragdzöld szeme. Odarohanok és óvatosan a karjaimba veszem őt. Könnyeimmel áztatott tincsei szanaszét állnak. Fájdalmasan felnéz rám, elmosolyodva csak ennyit súg a fülembe: "Bízom benned bogaram. A végén úgyis visszahozol...„ , s ezzel a mondattal lezárva szemét, megszűnik ismét szívének egyenletes dobogása.
Fájdalmamban csak szorosan magamhoz szorítom és egy üvöltést engedek ki, miközben egyre jobban marja a szememet a sírás. A mellkasomban ezernyi kis kést érezve mozdulni sem tudok a sebesült kiscicám mellől. A harag, a félelem, a fájdalom, a bizonytalanság jár át egyszerre.
Visszahoztam. Újra, de minden alkalommal ugyanaz a három kérdés kínoz. Mikor leszek kevés ahhoz, hogy ismét visszahozzam? Mikor tudom én megvédeni? Meddig kell még holtan látnom azt az embert akit tényleg szeretek?
Észre sem vettem, hogy ismét elkezdtem sírni. Az arcomon hatalmas cseppekben hulltak le a könnyeim. Nem is töröltem már le őket, csak hagytam, hogy végigfolyjon az arcomon.

☆ﾟ.*･｡Adrien szemszöge☆ﾟ.*･｡

Fáradtan ugrottam be a nyitott ablakomon. Megetettem a kis sajtpusztító kwamimat, majd leültem az ágyam szélére. Plagg már készült volna ismételten piszkálni valamivel, de az első pár szó után abba is hagyta lecsorgó könnyeim láttán.
- Kölyök, tudom hogy felkavart a mai nap is, de - fejezte volna be a mondandóját, mire én csak ugyanolyan mozdulatlanul maradva ennyit bírtam kinyögni.
- Megint elrontottam. - sóhajtottam könnyes szemekkel rá se hederítve aggódó barátomra.
- De megint megmentetted az életét, ő meg a tiédet és ez a lényeg Adrien! - próbált ismét nyugtatni sikertelenül.
- Nem láttad az arcát... Mindig kiteszem ennek a fájdalomnak. Megvédem, de végül neki kell megmentenie engem. Egyszerűen csak nem vagyok képes végignézni, hogy az én hibámból sérül meg. - mondtam, miközben a tenyerembe temetett arcomról még mindig potyogtak a könnyek.
- Te egy nagyon rendes srác vagy Adrien, de gondolj bele mit érez ilyenkor Katica. Ugyan úgy ostromolja magát amikor te sérülsz meg. Muszáj lesz óvatosabbnak lenned, ha nem akarsz végleg végezni magaddal. Katica... Nagyon erős. Megtudja védeni magát, de persze nem azt mondom, hogy egyáltalán nem mentheted ki ha tényleg bajban van, csak... - itt megállt és a térdemre leülve folytatta.
- Én csak azt mondom, hogy legyél észnél, ha nem akarsz mindig fájdalmat okozni neki.
Lenéztem rá és a kezembe vettem őt.
- Igazad van Plagg. Tényleg jobban oda kell figyelnem, de attól még ugyan úgy viccelődni fogok ha nem harcolunk. - mosolyogtam rá, majd adtam neki még egy sajtot. - Köszönöm, hogy megvígasztaltál, de muszáj lesz kimozdulnom újra. - erre már nem is mondott semmit, csak gyorsan befalta a sajtot és készen állt, hogy kimondjam a varázsszót.
A háztetőkön ugrálva menedéket akartam keresni, ahol kicsit elgondolkodhatok, de nagy meglepetésemre egy ismerős erkélyen még égett a világítás. Marinette állt egy pokróccal a hátán, szorosan szorította kezeit a szívéhez. Az arckifejezése kétségbeesett volt, mintha valami szörnyen aggasztaná. Csendben leugrottam mögé és rosszkedvemet leplezve köszöntem neki.
- Nem túl késő ilyenkor a város szépségében gyönyörködni hercegnő? - mosolyogtam rá.
Amikor megfordult, a szívem összeszorult. A gyönyörű tengerkék szemei, most nem a vidámságtól ragyogtak a holdfényben, hanem az arcán lecsorgó könnyektől. Nem volt ideje megtörölnie, hiába is tette volna, újból eleredne. Mire észbekapott, hogy ki is vagyok, az arca megkönnyebbülésről árulkodott.
- Megijesztettél Macska... Mit keresel itt? Újabb akuma riasztás van? - kérdezte a normálisnál kicsit feszültebben.
- Jaj nem, dehogy, én csak... Tudod mit? Az én történetem ráér, na de veled mi történt? - kérdeztem aggodalmasan.
A lány elkezdett kacagni a megkönnyebbüléstől miközben az arcáról törölgette könnyeit.
- Semmi én csak, meghatódtam egy... Filmen! I-igen képzeld el megnéztem a-azt az új filmet amiben... - mélyen a szemébe néztem és aggodalmasan fürkésztem vörösödő arcát.
- Sok mindent nagyon jól csinálsz, de hazudni még mindig nem tudsz hercegnő. - nevettem el magam, miközben a lány leszegte tekintetét a földre.
Felemeltem az állánál fogva a fejét, hogy a szemembe nézzen, majd láttam, hogy a lány szemei ismét megtelnek fájdalommal.
- Ez már nem vicces Mari. Ki bántott? Megint az a Lila nevezetű lány? Esküszöm ha meglátom én... - A lány halvány mosolyt vetve rám, megtörölte szemeit, majd egy mély sóhajtás után újra rám szegte tekintetét.
- Nem... Nem bántott senki. Én csak... - a szívverése felgyorsult, nehezebben vette a levegőt, amitől nehezen tudta folytatni a beszédet.
- Tudod... Van egy személy aki szörnyen fontos a számomra. Ma majdnem elveszítettem. - fejezte be a mondata végét könnyeivel küszködve. - Nagyon félek, hogy egyszer nem fogom már tudni megmenteni... - hátatfordult nekem, míg arcát a kezébe temette.
Gyengéden megsimogattam a hátát, majd megöleltem és csak ennyit súgtam a fülébe:
- Előlem nem kell eltitkold az érzéseidet.

POSZTOLÁSSAL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK
Sziasztok! Szóval ez az első része a miraculous sorozatomnak. Nem fogok minden rész végén kommentálni, viszont közölni akartam, hogy ez az első nyilvános fanfictionom, lehet néhol összeszedetlen, ezért elnézést kérek. Ha esetleg valaki, akár csak egy ember elolvasná és tetszene neki, érte is folytatnám ezt a sorozatot. Amennyiben valakinek tetszik, szombatonként fognak érkezni az új hosszú részek, de lehet, hogy egy héten kétszer fogok két rövidebbet posztolni, ahogyan nektek jobban tetszik. Építő jellegű kritikát nagyon szívesen fogadok!
Ennyi lenne. Puszii🤍