Leszerelés

3.2K 227 124
                                    

Ez a nap mindenképpen életem egyik legfontosabb napja. Igaz, karöltve jár a holnapival. Az utolsó vacsorámat költöttem ma el idelent, az óceán mélyén, ahol most már több, mint egy évet töltöttünk anélkül, hogy a szárazföldre léptünk volna. Ötéves szolgálatot vállaltam a haditengerészetnél, és ebből négyet teljesítettem is. Szerettem csinálni, élveztem a kiképzést, és ugyanennyire a szolgálatban töltött időt is, de nem áltathatom magam tovább. Túlságosan hiányzik a családom. Nem lehetek tovább ennyire önző, és kergethetem a saját álmaimat, ha az elszakít tőlük. Tudom, hogy szükségük van rám, még ha soha nem is mondják. Nem akarnak bűntudatot kelteni bennem, amit értékelek, de nem megy tovább.

Harry azt mondta, támogat, de csak addig csináljam, amíg ez tényleg örömet okoz nekem. Ha meg akarom fogadni a tanácsát, akkor itt az idő, hogy hazaköltözzek hozzájuk. Ebben a négy évben egyébként is nagy eredményeket értem el, hadnagyként szerelek le, megbecsült tagja vagyok a Brit Királyi Tengerészgyalogságnak, és ezek után olyan magas nyugalmazási támogatást kapok, hogy életünk végéig nem lesz anyagi problémánk. Finanszírozni tudjuk majd Sydney magániskoláját, és Darcy is hamarosan abban a korban lesz, hogy ki kell gondolnunk, melyik suliba írassuk majd be. Nem mellesleg Harry is végre megélheti az álmait, és elvihetem őt azokra a helyekre, amikről annyit álmodozott, de sose volt rá pénzünk.

Amikor önzőnek érzem magam ezért a négy évért, mindig ezzel nyugtatom magam. Megalapoztam a családom jövőjét és boldogságát, ezért a négy évért cserébe soha többet nem kell dolgoznom, és minden pillanatban velük lehetek. Megérte, még ha le is maradtam Sydney iskolai versenyeiről, vagy Darcy... Darcy első négy évéről. Soha nem kapom már vissza azokat a pillanatokat, de adhatok neki jövőt, és ezért azzal nyugtatom magam, hogy megérte.

Hihetetlen a tudat, hogy idén harminc leszek, Harry huszonnyolc. Olyan fiatal volt, amikor ott kellett hagynom őt az akkor még csak hat éves Sydneyvel, akivel egyébként sem volt könnyű, mert egy nagyon problémás családból emelték ki őt, mielőtt örökbefogadtuk, aztán... Harrynek támadt az az őrült, vagy éppen őrülten jó ötlete, hogy vállaljunk egy gyereket béranyával is, de mindketten adjunk hozzá anyagot, így nem fogjuk tudni, melyikünké valójában. Tényleg olyan lesz, mintha közös lenne, csak a miénk, kettőnkből. Próbáltuk így felfogni, de amint megszületett, már a kórházban pontosan tudtuk, melyikünké.

- Ez így tökéletes - tartotta a kezében Harry, és Darcy hatalmas, tengerkék szemeit csodálta, meg a pontosan olyan színű, már akkor is dús haját, mint az enyém. - A kis szája is olyan, mint a tiéd. Legalább rád emlékeztet majd, ha nem leszel mellettünk.

Felajánlottam neki, hogy lemondok erről az egészről, hogy otthon maradok, hiszen két gyerekkel kellene egyedül megbirkóznia, de hallani sem akart erről. Darcy első négy hónapjában még velük voltam, és Harry tökéletes apának bizonyult. Tudtam, hogy meg tudja majd csinálni, ennek ellenére rossz érzésekkel hagytam őket egyedül.

Persze minden évben egyszer a felszínre mentünk, és eltölthettünk két hetet a családjainkkal, mielőtt újra a mélybe merültünk, de négy év alatt mindössze nyolc hetet lenni azokkal, akiket a világon mindennél jobban szeretsz... Megtépázza az embert.

- Harry még mindig nem tudja, hogy holnap leszerelsz? - néz rám Watson, a társam, akivel egy kabinon osztozkodunk, mint hadnagyok. Ő már az ötödik évét tapossa idelent. Együtt szerelünk le holnap.

- Nem, meglepetés akarok lenni nekik - mosolyodom el, ahogy magamra húzom a takarót, és lekapcsoljuk az emeletes ágyunk mellett a kabin falára szerelt kis lámpákat.

- Így akkor senki nem lesz ott a leszerelési ceremóniádon?

- Anyáék eljönnek - felelem, mert azt azért én sem akartam, hogy teljesen egyedül legyek, míg mindenkinek ott a családja. - Nekik megírtam, és kértem, hogy tartsák titokban.

EgyrészesekDonde viven las historias. Descúbrelo ahora