15. fejezet

26 1 0
                                    


A kötelező házastársi csók után az ifjú házasok végül elindultak, mint férj és feleség, a vendégek vidáman gratuláltak nekik. Emma valósággal ragyogott, arcán kellemes mosoly játszott, amint az anyakönyvi hivatal előtt állt Billel, és fogadta a barátok és a család jó kívánságát. Emma most úgy érzi, még sosem volt boldogabb, mint abban a pillanatban. Olyan elégedettség és nyugalom áradt belőle, mint korábban soha. A szertartás után mindenki a romantikus étterembe vonult, hogy tósztot mondjanak az ifjú párra, a gyönyörűen ki díszített asztalokhoz fel szolgálták a vacsorát. Mindeközben négy személyből álló zenekar játszott, a vendégek pezsgőt ittak és vörösbort fogyasztottak, langusztát, pisztrángot, kagylót, sült pulykát, sült krumplit és vörös káposztát ettek. Desszertnek karamelltortát szolgáltak fel, este 10 órakor a parti diszkóvá változott, amelyet az étteremben tartottak. A vendégek éjfélig táncoltak, Bill körültekintő terveinek és Emma néhány szakértő és tapasztalt alkalmazottjának köszönhetően az eseményt példaértékű módon titokban tartották és a média sem tudott közbe avatkozni. A fagypont alatti hőmérsékletben újságírók százai táboroztak kint, arra a hírre várva, hogy a pár megesküdött. Azonban hiába. Tucatnyi feketébe öltözött paparazzo kúszott az aljnövényzet között, hogy közelebb kerüljön az étteremhez, azonban Bella biztonsági emberei, akik finom, hőérzékelő, infravörös kamerákkal voltak felszerelve, azonnal elkapták őket. A fényképészeket úgy fogdosták el, egyiket a másik után, mintha szarvasra vadásztak volna. Az esküvő után Emma és Bill egy öt csillagos szállodában töltik a nászéjszakájukat. Emma egy spagetti pántos, combig érő, vörös hálóingben, Bill pedig félmeztelenül, egy szál nadrágban ülnek egymás mellett az ágyon, pohár pezsgővel a kezükben.

- Igyunk a közös jövőnkre és örök szerelmünkre. - mondta Bill.

- És rád, drága férjecském. - mosolygott Emma, majd Bill ezen kedvesen felvetetett.

- Köszönöm neked, hogy létezel, hogy meg ajándékoztál egy gyönyörű kislánnyal, hogy szeretsz.

- Én köszönöm neked édesem, azt hogy sohasem adtad fel, és hogy kitartottál. - fogta meg a férfi arcát Emma.

- És most is, a leges legjobb szeretők vagyunk. - nevetett Bill.

- Hát igen, ehhez aztán kétség sem fér szerelmem. - nevetett szintén Emma. - Szeretlek Bill Kaulitz, szeretlek!

- Én is szeretlek téged, mint egy őrült, reménytelenül. Jobban mondva, rendíthetetlenül szeretlek Emma Tyler. Egészségünkre! - mondta Bill, majd feleségével koccintottak és megitták a pezsgőt. Azután letették a poharakat a mellettük lévő éjjeli szekrényre, majd Bill gyengéden megérintette Emma arcát és szenvedélyes csókot váltottak.

- Szeretlek. – suttogta a lány szemébe nézve Bill, majd ismét megcsókolta.

Ám a nászúton csak két hétig lehettek, mert hogy 2020. márciusában berobbant a Covid19-pandémia járvány, így a házaspárnak hamar haza kellett utazniuk. Heidi az elmúlt napokban az influenza tüneteit tapasztalta magán, de turnéról visszatérő férje is lebetegedett. Azonban a készlethiány miatt nem volt egyből lehetősége elvégeztetni magán a koronavírustesztet, így több orvost is megjárt, mire sikerült, már az eredményre várt. Ezért Tom és Heidi kénytelenek voltak bevezetni pár nehéz, ám szükséges óvintézkedést egészségük érdekében. A biztonságuk érdekében addig sem érintkeznek egymással, amíg várják a fejleményeket. A német szépség egy Instagram-videóval demonstrálta követőinek, hogy mennyire komolyan veszik a dolgot, még megérinteni sem merik a másikat. Ahogy a felvételen is látszik, épp üvegen keresztül váltottak szerelmes csókot. Majd Emma a vírus miatt nem engedte el a kislányát az óvodába, mert attól tartott hogy elkaphatja, így házi karanténba voltak. Bella amikor el akart menni, a boltba vagy pénzügyeket intézni, mindig hordott magánál szájmaszkot és kézfertőtlenítőt. Heidi addig is gyerekei segítségével egész nap csak fertőtlenített és takarított, hogy megelőzzék az esetleges fertőzéseket. A megdöbbentő azonban az, hogy ezt férje semmibe vette, hiszen most lesifotósok kapták lencsevégre, ahogyan maszkban vásárolgat a testvérével Billel. Bár Tom viselt kesztyűt és maszkot is, az mégsem egy acélfüggöny, ami mindentől megvéd. A szupermodell azt nyilatkozta, hogy mivel mind a ketten betegnek érezték magukat, így a férje intézte a bevásárlást, míg várták a teszt eredményét.

Emma és BillWhere stories live. Discover now