4. fejezett

47 2 0
                                    


Két nappal később, Bill az Emmával való békülése óta, sokkal jobb lett a viszonya a lány édesanyjával, Bellával. Együtt mentek el egy bevásárlóközpontba vásárolni.

- Még most is szereted a lányomat, ugye? - kérdezte kedvesen -Bella.

- Persze, természetesen, őrülten szeretem. - válaszolt Bill.

Bella évek óta Billtől akarja hallani, a három évvel ezelőtti félreértésről, mivel sejti hogy a férfit csőbe húzták. Ezért a nő kihasználja a helyzetet, hogy pontot tegyenek az ügy végén.

- Bill, nézz a szemembe és mondd el az igazat. Három éve tényleg megcsaltad a lányomat, és ezért szakított veled? - kérdezte komoly tekintettel Bella.

- Dehogy is, engem aznap este csőbe húztak. - felelte Bill. - Figyelj Bella, én nagyon szeretem Emmát. Mindennél jobban szeretem, ezt te is jól tudod. Én túlságosan szeretem ahhoz, hogy ezt megtegyem vele. Hogy hiheted ezt? Annyi minden volt, amin Emmával keresztül mentünk. Én soha nem tudnám így elárulni őt, én a lányodról sose mondanék le. Csak annyit mondj meg nekem, hogy miért akarnék most hátat fordítani Emmának Bella? Miért csalnám meg?

- Jól van, hiszek neked drágám. - mondta Bella, majd eszébe jutott a cikk Billről és Gina-ról. - Akkor az sem volt igaz az a hír, hogy elveszed azt a Gina nevű olcsó cafkát?

- Természetesen nem, ez is Gina újabb aljas játéka. Gina-val csak két hétig jártunk együtt, mert ő folyton erőszakoskodott. Amíg ki nem derült, hogy az elejétől kezdve átvert engem. Én meg mekkora barom voltam, hogy bedőltem.

- Nyugodj meg Bill, ne gyötrődj ezen. Inkább váltsunk témát, most hogy újra egymásra találtatok Emmával, mit fogtok tervezni a jövőben?

- Azt terveztem, hogy megkérem a lányod kezét. - válaszolt Bill, majd váratlanul Gina szakítja félbe a beszélgetést.

- Hogy mit csinálsz? - kérdezte döbbenten Gina.

- Jól hallottad, megkérem a kezét. Amúgy meg mi közöd hozzá? - válaszolt kedvesen Bill.

- Hülye vagy? Csak most dobtál engem, és már megkéred valakinek a kezét, aki férjes asszony? - kérdezte dühösen Gina.

- Egyébként ha nem tudnád, a lányom már váló félben van a férjével. - mondta Bella. - Milan is válni akar, ez nem csak Emma döntése volt.

- Jobb lesz ha belenyugszol, mert Emma lesz az életem párja. És még ha száz szívem lenne, akkor sem adnék neked egy esélyt! - mondta gúnyosan Bill. Én Emmát szeretem, a lányom anyját! Nekem ők az életem értelmei!

- Ne mondd ki még egyszer a nevét! - mondta dühösen Gina.

- Hogy őszinte legyek,én nagyon örülök hogy kiderült, hogy te milyen hazug kígyó vagy! - felelte Bill. - Én soha nem tudnék szeretni egy olyan nőt, mint te!

- Ezért még nagyon meg fogod bánni, hogy így beszéltél velem! - mondta Gina fenyegetve.

- Én csak is azt bánom, hogy valaha is ismertelek! - mondta Bill.

- Te nem szeretheted azt a szőke libát, engem kell szeretned! Bill szeretlek! - felelte sírva Gina.

- De én téged nem szeretlek! Hogy lehettem együtt veled egy percig is te szemét k***a? - dühöngött Bill.

- Felejtsd el Billt Gina, veled ellentétben a lányom tisztességes, őszinte, és nem olyan hazug, min te! - mondta gúnyosan Bella. -

- Egyébként meg mit ártott neked Emma, hogy így gyűlölöd? Mi? - kérdezte Bill.

Emma és BillHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin