The Special Slytherin girl /George Weasley ff./

-23.rész-

Sietősen rohantam le a lépcsőn, annyira boldog és izgatott vagyok. Hetek óta erre a napra várok, holnap végre elkezdődik a Roxfort 3.évem és újra találkozhatok a barátaimmal és George-al. Egészen biztos vagyok abban, hogy ebben az évben újabb kalandok várnak rám a Weasley ikrek és Harry Potter oldalán. Tudom azt is, hogy Perselus bácsinak megint rengeteg gondja lesz velem. Széles mosollyal léptem be a konyhába, ahol a keresztapám éppen a mai újságot olvasta.

-Mitől vagy ennyire izgatott?-kérdezte semlegesen rám se pillantva.

-Holnap kezdődik a 3.évem. Tudja, új kalandok és hasonlók.-ültem le az asztalhoz, pont Perselus bácsi elé ahol mindig is ülni szoktam.

-El is felejtettem, hogy veled csak a baj van.-lapozott egyet és még mindig nem nézett rám.

-Ezt dicséretnek veszem.-Perselus bácsi csak láthatóan megforgatta a szemét, de nem mondott semmit.

-Azt gondoltam, hogy délután megnézem Harry-t hogy van. Egy kicsit aggódok.-mondtam ki azt ami már napok óta a szívemet nyomja.

-Ne csinálj semmit, ha te közbe avatkozol csak mindig minden rosszabb lesz. Ráadásul, ha Potter fiú nem jönne akkor legalább ebben az évben nem kerülnél halál közeli élménybe.-kortyolt bele újra a teába és közben végig engem nézett.

-Unalmas tanév lenne.-intettem az ujjammal egyet és egy csésze tea jelent meg előttem.

-Melletted soha nem lehet unatkozni. Emlékeztetnélek, hogy tavalyi évben felrobbantottad az öltözőt.

-Valamiért nagyon megragadt önnél ez az öltöző eset.-ittam bele a teámba.

-Mai napig hallgatom a kollégák találgatásait miért nem tanácsoltalak el az iskolából. Idegesít.-tette le az újságot.

-Elég annyit mondania, hogy Kedvelem Scarlett-et és megakarom védeni, ezért nem akarom hazaküldeni az apjához aki hidegvérrel megölné.-tanácsoltam neki kedvesen.

Perselus bácsi csak undorodva elfintorodott, de nem mondott semmit. Gondoltam, hogy nem fog mondani semmit. Látni rajta, hogy még emészti azt amit az előbb mondtam.

-Már értem, nem akarja, hogy azt gondolják, hogy ön kedves.-álltam fel az asztaltól a csészémmel a kezemben.-Főzök valamit, éhes vagyok. Ön kér esetleg valamit?-váltottam témát.

-Nem kérek semmit, nekem el kell mennem a Roxfort-ba. Te pedig menj a kis Potter fiúdhoz.-állt fel ő is.

-Elengedsz?-lepődtem meg.

Hirtelen tettem le a pultra a poharamat nehogy leejtsem meglepődésem közepette. Sose hittem volna, hogy pont ő fogja ezt mondani nekem. Perselus Piton megengedte, hogy kimenekítsem Harry Potter-t abból a szörnyű házból amit lehetetlen otthonnak nevezni. Hihetetlen.

-Nem vagyok az apád. Oda mész ahova akarsz.-közölte nem törődve.-Nyáron is elmehettél volna oda ahová csak akartál, de nem mentél sehova.

-Vajon miért?-emeltem a tekintetem az ég felé.

-Oh, tényleg. Nem volt időd.-mosolyodott el gonoszul.

-Hahaha, inkább menjen.-hessegettem el.

-Ne késs és ne ölj meg senkit.-figyelmeztetett mielőtt elhopponált.

-Ne ölj meg senkit.-parodizáltam ki utána pedig elkezdtem lepakolni az asztalról.-Mintha megtudnék ölni bárkit is.

Kezembe vettem keresztapám poharát ami még félig tele volt. Összezavarodva döntöttem egy kicsit oldalra a fejemet. Simán megihatta volna még, biztos lett volna rá ideje, mekkora pazarlás. Egy apró vállvonással ittam ki a pohár tartalmát, hatalmas hiba. Undorodva húztam el a számat és kezdtem el öklendezni amint megéreztem a keserű ízt a számban, kávé. Azt hittem sikerült leszoktatnom a kávéról, de úgy látszik tévedtem. Pedig nem tesz jót neki, csak morcosabb lesz az átlagosnál. Többször cuppogtam a számmal hátha így eltűnik a szörnyű, keserű íz. De nem, még mindig undorodva raktam le az én poharam mellé, gyűlölöm a kávé ízét. A kezemet a csészék elé emeltem és egy apró kézmozdulattal már tisztán csillogott mind a kettő. Alaposan körbe néztem még egyszer, hogy minden rendben van. Egy kisebb mosollyal nyugtáztam, hogy az egész ház gyönyörűen ragyog a tisztaságtól.