Meleg vagyok, nem pedofil!

Ne hagyjatok magamra!

Hosszas gondolkodásba került, hogy fel merjem tenni a kezemet.

– Igen? – mutatott rám a felvilágosító tanár. Senkinek nem tudta a nevét, így engem is csak a lassacskán megszokott kézmozdulattal különböztetett meg.

– Az lenne a kérdésem, tanárnő, hogy az normális–e, ha valaki intim kapcsolatot nem szeretne. És, hogy a szerelemtől is irtózik?

A mondandómat éppen sikerült befejeznem, mielőtt megszólalt a csengő. Hatalmas levegőt kellett vennem, hogy ne sírva rohanjak ki a teremből, amiért ismételten sikerült annyit haboznom, hogy az én kérdésem végül megválaszolatlan maradjon. Annyira tipikusnak tartottam részemről.

A tanárnő fújtatott, úgy tűnt, össze kell szednie a gondolatait, mielőtt válaszolna. Ha tényleg válaszolni akart. Az osztálytársaim mind a helyükön maradtak, mindenkit érdekelt a válasz.
Feszültség járta át a termet, némi izgalommal és meglepettséggel fűszerezve. Tudtam, hogy ez lesz életem legmegalázóbb pillanata.

– Ha jól tudom – kezdte a tanár – az érzést, amit körül írtál, aszexualitásnak, illetve aromantikának nevezik. Pontosan azt jelentik ezek a kifejezések, amit megneveztél. Amondója vagyok, teljesen természetes, ha valaki így érez. – Egy pillanatra elhallgatott, azon gondolkozhatott, mi mondanivalója lehet még?
Az osztályfőnökünk vette át tőle a szót.

– Szerintem leginkább úgy tudnátok elképzelni, hogy... tegyük fel, szakítottatok a barátotokkal vagy barátnőtökkel. Sokunknál van egy olyasfajta átmeneti állapot, amikor úgy érezzük, úgy gondoljuk, hogy soha többet nem akarunk senkihez olyan módon közel kerülni, mint az exünkhöz. Ezt, ha állandósítva el tudjátok képzelni, akkor az eredmény pontosan az lesz, amit fejtegetünk. Persze, az aszexuális emberek nem emiatt lesznek aszexuálisak... legalábbis gondolom. De körülbelül így lehet értelmezni.

A tanárokat, miközben beszéltek, senki nem merte félbeszakítani. Viszonylagos csend uralkodott a teremben. A feszültség kezdett alábbhagyni, aminek felettébb örültem.
Eleinte nem szerettem volna kijönni az egész osztály előtt. Pláne nem így. De végül a kíváncsiság nyert. Tudni akartam, mit tud erről mondani egy olyan ember, aki a velünk való – akár szexuális témájú – beszélgetésekre szakosodott. Így megtettem, amiről azt gondoltam, hogy kellett.

– Nincs több kérdés? – kérdezte a nő, aki a tanárunk mellett állt. Látszott rajta, hogy már szabadulna.

Mi, diákok, csak megráztuk a fejünket, ő pedig elköszönt tőlünk, és kilibegett a teremből.

A társaim úgyszintén elindultak a jól kiérdemelt, péntek délutáni pihenésükre, mivel ez volt az utolsó óránk. Értem csak valamelyest később tudtak eljönni a szüleim, ezért én a helyemen maradtam, és előkaptam a könyvet, ami akkor aktualitást élvezett nálam. Fantasy, ha már nem jött be a romantika.

Észre sem vettem, hogy az osztályfőnök lekuporodik az előttem lévő pad tetejére, és megvárja, hogy mindenki kimenjen a teremből.

Kellemetlenül megköszörülte a torkát, hogy felfigyeljek rá. Felkaptam a fejemet, és elpirulva néztem végig a fiatal férfin. Nem tudtam eldönteni, mit szeretett volna.

– Beszélhetnénk? – kérdezte.
Félénken bólintottam.

– Nézd, nem szeretnék rámenősnek tűnni, vagy kellemetlen pillanatokat okozni, s a többi. De a kérdésed alapján... szóval, úgy gondolom, hogy van oka annak, hogy feltetted azt a kérdést, tehát ha valaha szeretnél róla beszélni bárkinek, én szívesen meghallgatlak.

Először se nem tudtam, se nem mertem mit mondani. Amióta rájöttem, hogy milyen érzések is kavarognak bennem pontosan, mindenkit veszélyforrásnak tekintettem. Pontosan emiatt féltem attól, hogy a tanárom miért ajánlott fel ilyet. Ezzel szemben örültem, hogy nem tett epés megjegyzéseket, nem bántott, nem ítélt el... csak felajánlotta, hogy beszélhetek vele. Nem gondoltam volna, hogy ilyen korrekt lesz velem.

– Nem kell tőlem félned, Tina. Nem tudom, az előző of milyen volt, de triplázd meg az empátiáját, és az vagyok én. – Az órájára pillantott, majd hozzáfűzte: – Azt hiszem, most már ideje mennem. További jó olvasást!

– Köszönöm, tanárúr.

Egy aprót biccentettem, majd végignéztem, ahogy a tanár elhagyja a termet. Lepillantottam a könyvemre. Túl sok gondolat kavargott a fejemben ahhoz, hogy folytatni tudjam a történetet, legyen akármilyen lebilincselő.

A könyv közepébe nyomtam a könyvjelzőt, majd összecsuktam azt. Az órát bámultam, miközben hagytam, hogy elnyeljenek a gondolataim.

Bízhatok én ebben az emberben?