XIX. fejezet

51 2 0
                                    


Írói szemszög


Az utca csöndes volt. Hideg decemberi nap volt. December 31. A hideg miatt, aki csak tehette, inkább bennmaradt a házban, viszont egyre több és több ember jelent meg a hóban.  Hogy honnan kerültek hirtelen ide, azt az utcán sétáló csendes házaspár egyáltalán nem értette, de nem is foglalkoztak vele sokat. Amit viszont már ténylegesen furcsának találtak, az az volt, hogy akárhány ember tűnt fel az úton, mind a mosdó felé igyekeztek és mintha nem is jöttek volna ki onnan... Ez már több volt mint különös... A házaspár megállt és figyelt. Egyre több ember tűnt fel hirtelen a semmiből, majd ment be a mosdóba és nem is jöttek ki. A házaspár ijedten nézett körbe, nem értették mi történik, de ekkor két köpenyes alak lépett melléjük és mielőtt megszólalhattak volna,  a köpenyesek egy-egy botot fogtak rájuk és kiáltottak valamit, amit a házaspár egyik tagja sem értett.

- Exmemoriam! - A két muglit ekkor zöld fénysugár járta körbe, majd bután elmosolyodtak és, mintha  mi se történt volna tovább sétáltak.

- Nem gondoltam volna, hogy annak a kevés muglinak, aki ilyenkor kint van, bármi is feltűnik... - mondta az egyik köpenyes.

- Én sem, de mostmár menjünk vissza a minisztériumba.

- Jó. - A két köpenyes elindult a mosdók felé, majd mind a ketten bementek egy-egy fülkébe, és eltűntek.


Körübelül egy fél óra múlva egy férfi, mellette két tizen éves lány tűnt fel a havas utcán. Mr. Abbott, Sara és Amalia. Mind a hárman megálltak a wc fülkék előtt, majd a férfi idegesen az órájára pillantott.

- Bocsássatok meg lányok, de nekem sietnem kell. Nem lenne baj, ha csak ketten várnátok meg Weasley-éket?

- Nem, apa menj csak nyugodtan, elleszünk itt! - Mondta a Sara, megölelte apját, majd visszafordult Amaliához.

- Rendben. Akkkor, sziasztok! Érezzétek jól magatokat! - Mosolyodott el Mr. Abbott, majd belépett az egyik fülkébe.

- Remélem, nem sokára itt lesznek. - Szólalt meg Amalia. - Hideg van...

- Igen. - Felelte Sara, majd legközelebb csak akkor szóltak egymáshoz, mikor Amalia meglátta Michaelt, Olivert és Mrs. Megleggent.

- Sziasztok! - Köszönt Mrs. Meglggen, maj körülnézett. - Ronék még nem érkeztek meg?

- Nem , még nem.

- Na, jó... Nekem sajnos mennem kell, úgyhogy itthagylak titeket... - Mondta Mrs. Meggleggen,  mégegyszer körbepillantott, (hátha mégis meglátja Ront) majd megfordult, a fülkék irányába.       - Sziasztok, gerekek! Szia Michael! - Köszönt el a nő, és belépett az egyik fülkébe. 

Sara, Amalia, Oliver és Michael csendben ácsorogtak az utcán, úgy látszik, ezen a hideg reggelen senki nem volt túl beszédes hangulatban. Ez így ment körübelül még fél óráig, aztán egyszercsak Ron tűnt fel az utcán.

- Sziasztok! - Köszönt vidáman. - Bocsássatok meg, de elfeletettem eljönni értetek. Tudjátok, Rose és Mione már korán reggel elmentek vásárolni mert nem volt elég kaja otthon.

- Semmi baj, Mr. Weasley. - Erőltetett mosolyt Amalia az arcára. Próbálta elfelejteni, hogy legelább háromnegyed órán keresztül fagyoskodtak az utcán. a többiek nem szóltek, csak Oliver motyogott valami olyasmit, hogy meg sem tud mozdulni mert jégcsappá fagyott, de azért semmi baj nincs...

- Akkor indulunk? - Kérdezte fázósan mosolyogva Ron.

- Fiona és Mary nem jönnek? - Kérdezte Amalia.

- Ők azt hiszem rögtön az Odúba jönnek... - Felelte elgondolkozva Mr. Weasley

- Mindegy, csak induljunk már! - Vágott közbe Michael.

- Jól, van. - Nyugtatta meg Ron a fiút.  - Mind fogjátok meg egymás kezét. Hoppanálni fogunk! - Amalia arca, erre a kijelentésre fehérré változott. Éppen elég volt, neki már az idefele út is. Sara kicsit kényelmetlenül pislogott, körbe, mintha valami másik lehetséges megoldást keresne. Oliver sem tűnt már olyan lelkesnek, az indulást illetően, elleneben Michaellel, akinek mindegy volt, hogy, de tűnjenek el innen.

Miután mind megfogták egymás kezét, Ron mégegyszer rájuk nézett, majd hoppanált. Megint jött a szokásos, szorító, forgó érzés, majd hirtelen vége lett. A kis csapat egy búzamezőn tért magához. Az, akinek sikerült állva megmaradnia, a egyedül Michael volt. Körülnézett, majd, magabiztos léptekkel indult meg az egyik irányba. A következő, aki feltápászkodott, az Ron volt. felállt, majd rászólt a földön fekvő/ülő többiekre.

-Na gyerekek, indulás! - Mondta, majd Michael nyomában ő is megindult. A többiek érdeklődve követték őket. Ron és Michael nemsokára megálltak egy ház előtt. A ház nem volt, kicsi. Valahogy úgy nézett ki, mintha lene egy rendes hát, amire ráépítettek még egy, két emeletes házat. Az ajtó fölött faragott táblán felirat: "AZ ODÚ".

- Hűűű. - Állt meg a ház előtt Amalia is, akinek utáljára sikerült összeszednie magát, mivel a gyomra nagyon rosszul viselte a hoppanálást, és még most is kicsit émelygett.

- Na gyerekek, menjetek be! - vigyorodott el Ron. Kinyitotta az ajtót, a többiek pedig sorban beléptek.

764 szó

A GRIFFENDÉLES LESTRANGEOpowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz