5Seconds of Summer OneShots [BEFEJEZETT]

Altató | Calum Hood

(Calum and Sarah oneshots #3)

2019. június 7.

Keserves sírás ütötte meg Sarah fülét, ahogy a nyugodtan horkoló férje mellett felébredt. Mióta Leon megszületett, alig aludtak valamit - legalábbis ő, Sarah nem, Calum általában meg sem hallotta, ha a fia ordított a szomszéd szobában -. A kisfiú teljesen felforgatta az életüket, mint ahogyan azt várni lehetett, Sarah azonban arra nem számított, hogy a barátai nem vicceltek, mikor figyelmeztették, hogy az alvásideje erősen csökkenni fog az eddigiekhez képest. Kár volt semmibe vennie őket, ez kétségtelen.

– Szivi – bökte meg az ujjaival Sarah Calum karját. –, te vagy a soros.

A basszusgitáros hümmögött valamit, de ezt is félálmában tette.

– Cal! – Az újabb próbálkozás sem járt sikerrel, így Sarah csavart még egy kicsit felfelé a hangerőn. – Calum!

– Nem én voltam! Ha mégis, nem tudod bizonyítani! – riadt fel a férfi. Ha Sarah nem látott volna mindenből kettőt a fáradtságtól, biztosan megmosolyogta volna ezt a reakciót. Amint eljutott a basszusgitáros agyáig, hogy miért is zavarták meg az álmát - nagyon szép álom volt egyébként, tele nutellás palacsintákkal, sörrel teli rekeszekkel, és bikini modellekkel -, nagy nehezen feltápászkodott a franciaágyról, és miután magára öltötte a köntösét, komótosan átsétált a babaszobába. A kisfia kiválóan funkcionálna ébresztőóraként is, ugyanis hangosabban sírt, mint ahogyan egy normális ember üvöltött, torkaszakadtából. Calum megközelítette a kiságyat, és még megtörölte álmos szemeit, mielőtt felemelte a babát, és csitítgatni kezdte.

– Mi ez a világvége, kishaver? Rosszat álmodtál?

Leon továbbra is úgy viselkedett, mintha Calum fel sem vette volna: rugdalózott és kapálózott, akárcsak az ágyban tette. Úgy tűnt, a kedves szavak és a ringatás nem vált be, így a friss apuka alternatív megoldásokhoz akart folyamodni, csakhogy az agya még nem funkcionált eléggé ahhoz, hogy eszébe jusson valami használható. Kétségbeesetten csitítgatta tovább a kisbabát, aki egy cseppnyit sem akart változtatni a jelenlegi helyzeten.

Akárcsak Leon, Sarah is nyugtalanul forgolódott. Ő sosem tudott úgy elaludni, ha közben hallotta, ahogyan az egyetlen kisbabája, akiért annyit kellett küzdeniük, keservesen sír a szomszéd szobában. Nem is nagyon értette, hogy Calum hogyan képes erre. Számára ez olyan volt, mintha kitépnék a szívét. Mikor a sírás percekkel később sem csillapodott, Sarah elhatározta, hogy - mivel képtelen tovább hallgatni ezt az egészet akárcsak egyetlenmásodperccel is - a kezébe veszi az irányítást. Bár a barátnőitől, akik már mind, egytől-egyig anyaként töltötték a mindennapjaikat - és jóval több ideje, mint ő, Sarah -, azt a tanácsot kapta legelőször, hogy ne hagyja, hogy Leon egyikükhöz túlságosan ragaszkodjon, hacsak a másikkal is pont ugyanígy nemérez, mert akkor kínszenvedéssel fog felérni az első néhány  év, most mintha elpárolgott volna minden tanító célzatú szó, amit valaha befogadott. Egyébként sem abból a fából faragták, hogy becsületesen kövesse a szabályokat, vagy akár a tanácsokat. Szeretett a saját fejére hallgatni, vagy jelen esetben a szívére, ami most azt sugallta, hogy azonnal vessen véget ennek az ordításnak, vagy egyikük sem lesz képes aludni egy percet sem ezen az éjszakán.
Igaz, a két szobát mindössze néhány lépésnyi távolság választotta el egymástól - éppen azért, hogy minden ilyen, és ehhez hasonló incidens alkalmával a szülők át tudjanak csörtetni a gyerekszobába -, Sarah végig agyalta ezt a néhány másodpercet. Miért ilyen nehéz egy kisbabával? Talán elhamarkodták az egészet? Dehogyis! Hiszen Leon már így is később született, mint ahogy azt tervezték. Huszonhét és huszonöt éves, felnőtt emberek voltak. Lehet, hogy csak egy kis idő kell. Emily is állandóan ezt emlegette, és ez öntött némi lelket Sarah-ba minden alkalommal, mikor egy másodpercre sem hunyta le a szemeit az éjszaka folyamán. Mégis, ami sokkal jobban aggasztotta, az az újdonsült férje volt. Egy perccel sem töltött kevesebb időt Leonnal, de akkor miért nem jön ki vele annyira, mint ő, Sarah? Vagy csak már túl sok mindent képzel bele a helyzetbe?

Alig futott végig ez a gondolat az agyán, hirtelen csend telepedett a házra. Csend. Méghozzá túlságosan is kellemes, és hosszas ideig tartó csend. Sarah először azt hitte, hogy hallucinál, hogy olyan fáradt volt, hogy már a fülei is azt szeretnék, hogy mindenki befogja körülötte, de ez nem így történt. Leon elhallgatott. Annyira váratlanul, hogy Sarah megtorpant a hálószobája küszöbén.

– Mi a franc? – kérdezte magától, értetlenül összevont szemöldökökkel.

Összeszedte magát, és - ezúttal már sietősebb léptekkel - megközelítette a gyerekszobát. Nagyon nézelődnie sem kellett, hogy rájöjjön, mitől lett ekkora csend. Calum Hood, az egykori szoknyapecér, a nagymenő, piszkosul jóképű rocksztár, a kiságy melletti hintaszékben ülve, halkan dúdolt a kisfiának. Leon sem aludt, hanem legalább olyan megigézve figyelte az édesapját, mint ahogyan azt Sarah is tette. A lány nekidőlt az ajtófélfának, miközben széles mosoly terült el az arcán. A férje végre megérett az apaságra. Valakin ez már a terhesség alatt kijön, van, akin a születés pillanatában, és van Calum Hood, akin két alvásmentes hónap után.

Sarah még néhány percig gyönyörködött a családjában, aztán Leon sem bírta tovább ébren, és elaludt az apja karjaiban. Sarah azonnal odalépdelt a hintaszékhez, és először nyomott egy puszit a férje homlokára, majd a fiáéra is.

– Nem is tudtam, hogy ennyire fasza dolog ez az apaság – suttogta Calum, folyamatosan az alvó kisfiát figyelve.

– Hát, látod, néha nem árt felkelni, akkor is, ha az éjszaka közepe van – mosolygott Sarah. – Köszönöm, Cal.

– Mégis mit? Hogy két hónap után hajlandó voltam átvenni tőled az éjjeli műszakot?

– Is – felelte a fiatal nő. –, de leginkább azt, hogy felnőttél ehhez a feladathoz.

Calum elmosolyodott, majd ő is nyomott egy puszit a fia homlokára.

– Ideje volt már – vallotta be magának, és a feleségének is. Néhány másodperc néma csend után, ismét Sarah szólalt meg.

– Én elteszem magam holnapra, vagyis – nézett a Leon pelenkázójára letett digitális órára – mára. Jössz?

Calum megrázta a fejét.

– Nem, itt maradok vele. Végtére is, két hónapot kell bepótolnunk.

Sarah mosolyogva vette tudomásul a férje döntését, majd intett neki, mielőtt visszasétált a szobájába. Mindössze egy altató kellett ahhoz, hogy Calum és Leon közelebb kerüljenek egymáshoz. Valójában nem is értette, miért lepődött meg ennyire azon, hogy pont ez volt a kulcs - tekintettel léve arra, hogy Calum Hood egy zenész -, de ezekben a pillanatokban csak mosolyogni tudott. Így is aludt el tudván, hogy a fia éppen a férje karjaiban alszik, és akármennyire is félt eddig az apaságtól, végre megtapasztalt valami olyat, amitől ez a félelem semmissé válhatott.

Written by: Jason H.