Gondolatmenet •Thiam•

N e g y e d i k

Hogy lehetek ennyire hülye?- gondolta Theo, miközben tekintetét egyszer sem levéve a farkasról, lassan próbált hátranyúlni a kilincshez- Simán ott is hagyhattam volna.. Vagy bevonszolom az erdőbe miután Deaton megvizsgálta.
A morgás felerősödött, ahogy karmait mélyen az ülés szövetébe nyomta.
- Nenenene csak a kocsit hagyd békén- ekkor a chimera kipattintotta az ajtót, és a lehető leggyorsabban, kiugrott az autóból.
Csak azután jutott eszébe, hogy ez így nem lesz jó, miután pár percig, csak csöndben nézték egymást.
Nem fog tudni kijönni. Ki kell nyitnod a hátsó ajtót is.
- NA NE MÁR!- ordította el magát Theo, miközben újra az akkor már teljes testében veszélyt sugalló farkasra nézett.- Ezt nagyon meg fogom bánni...
Egy lépéssel közelebb ment az autóhoz és rátette a kezét az ajtóra.
- Figyelj. Megmentettem az életed, oké?- kezdte el terelni a témát, ahogy az ujjai megtalálták a kilincset- Milyen dolog lenne már az, ha rám támadnál.- a kilincs lenyomódik- Szóval csak simán kinyitom az ajtót, és te elmész. Világos?- azzal kirántotta a kocsi ajtót, és hátrébb tántorodott.
Nem mintha Theo nem tudta volna könnyű szerrel elintézni az állatot, ha véletlenül az rátámad. Persze, hogy megtudta volna védeni magát. De tudta, ha ezt tenné, nagy valószínűséggel ártana neki, így inkább abban maradt, hogy megpróbálja erőszak nélkül kitessékelni őt az autójából.
A farkas egy egyszerű ugrással ki is jött a járműből, így mostmár teljes testtel állt szemben a chimerával.
A tiszta napfényben szőre mostmár inkább hasonlított vaníliára, nagy barnás szemeiben pedig mintha egy kis arany csillant volna meg. De Theo csak pár pillanat erejéig csodálhatta őt, mielőtt úgy döntött, hogy megiramodik az erdő felé, és pár pillanattal később el is tűnt az árnyékok között.
- Persze!- üvöltött utána a fiú- Szívesen megmentem máskor is az életed, elvégre olyan szépen megköszönted!
Azzal megindult vissza a kocsijához és beült az anyós ülésbe.
Talán tudok még egy kicsit pihenni, mielőtt még jönne egy járőr.
Félig-meddig kényelmes pozícióba küzdötte magát, majd még egy pillantást vetett oda ahol a farkas szinte köddé vált, és szinte egyből, el is nyomta a sötétség.

A telefonja rezgésére ébredt. A nap már magasan járt a kissé felhős égen. Kisebb vihar közeledett Beacon Hills felé.
Theo, még kissé kómásan vette ki a telefont a kesztyűtartóból, de egyből felébredt miután meglátta a képernyőjére nagy betűkkel kiírt nevet.
Scott Mccall.
Mit akarhat?

- Hello Scott.
- Szia Theo. Bocs, hogy most zavarlak, gondolom sok dolgod van- hát persze, csak úgy úszok, a tennivalókban- mindenesetre, gondoltam jobb, ha tőlem hallod, hogy Liam küldött egy üzenetet.
- Hogy tessék?- a chimera nem hitt a fülének.- Csak egy üzi? Ennyi?
- Igen. Leírta, hogy jól van, és, hogy kell neki pár hét, amíg egyedül szeretne lenni.
- És ez mégis mit akar takarni?- Theo egyre dühösebb lett.
- Megpróbáltuk bemérni a telefonját, de addigra már valószínűleg kikapcsolta szóval nem sikerült.
- És ennyi? Meg se próbáljátok máshogy megkeresni?- a fiú ekkor már a teljesen vihar felhő borította ég alatt állt.
- Azt mondta biztonságban van és, hogy egyedül szeretne lenni. Mi is aggódunk Theo, de megbízunk benne annyira, hogy ne küldjük utána az egész FBI-t. És remélem te sem gondoltad, hogy utána iramodsz és "majd te egyedül megkeresed".
- De mi van, ha elkapják? Vagy, bármi baja lesz?
- Liam ügyesebb annál. Meg tudja védeni magát.
- De--
- Ha bármi új van, hívlak.
- Oké, de--
A vonal megszakadt.

- Mostmár mindenkinek az a heppje, hogy rámbassza a telefont?!- ordította a chimera a semmibe, miközben a telefont behajította az ülések közé.
Tehetetlenül leült a hideg aszfaltra, miközben az eső elkezdett szemerkélni.
Nem tudta kiverni a fejéből azt a gondolatot, hogy Liamnek baja esik. Elvégre akármi történhet vele. Vadászok, egy másik falka, szimplán amilyen béna, beleesik egy lyukba és ott is marad...
De nem ment utána.
Tudta, hogyha azt írta egyedül akar lenni, azzal csak még messzebb taszítaná, ha utána menne megkeresni.
Így nem tette.
Helyette, úgy döntött, hogy bemegy a városba és bevásárol.
A gyomra már szinte magát emésztette, tekintve, hogy a tegnapi nap folyamán, semmit sem evett. Így amilyen gyorsan csak lehetett, visszaült a kocsijába és megindult, ahogy kint egyre jobban kezdett esni.

A Beacon Hills-i templom beütötte a hatot, mikor Theo úgy döntött, hogy mindennel végzett.
Ahogy beért a városba, megebédelt, és gyorsan körbe vezette a várost. Csak a biztonság kedvéért. Végül pedig kiválasztotta a legolcsóbbnak tűnő boltot, és bevásárolt magának pár napra elegendő kaját. Ekkor döntött úgy az ég, hogy az egyszerű esőről, átvált viharra, így dörgések és villámlások között indult vissza, a korábbi alvóhelyére. Nem mintha arra várt volna, hogy hirtelen felbukkan valaki, csak ott a fák lombjai takartak annyira, hogy ne essen oda annyi eső. Meg annyi rendőr se járt arra, így a chimera számára tökéletesnek tűnt egy újabb éjszakára.
Ám arra nem számított, hogy amikor leállítja a motort, egy fehér árny fog előtűnni a sűrűjéből.
Theo megmerevedett.
Miért jött vissza? Hozta a falkáját lakomázni, vagy mi?
De nem jött elő több farkas. Csak az az egy ismerős fehér jószág, aki mostmár ott ült a vezető felőli üléstől pár méterre, és kiskutya szemekkel nézett a chimerára.
- Ezt most nem gondolhatod komolyan.- húzta le az ablakát a fiú, hogy onnan nézze tovább az állatot- Nem várhatod el tőlem, hogy beengedjelek, ugye?
A farkas továbbra se mozdult, csak egyszerű, szinte könyörgő tekintettel nézett Theora.
- Tök vizes vagy! Meg nem mintha olyan nagyon kiskutya termeted lenne! Megint aludhatok az anyósülésen?
A chimera még néhány másodpercig figyelte a farkast, majd egy óriási sóhaj kíséretében az ülések között átnyúlva, kinyitotta az ajtót.
Az ordasnak nem kellett szólni, már szaladt is az autó felé, és beugrott a hátsó ülésekre, a szőréből kirázva az összes vizet.
- Na ezt ne! Most tiszta-ez most-ahhh- szállt vissza a fiú, miután bezárta a hátsó ajtót.
A farkas leült, miközben csorgott belőle a víz, és most nyüszítve próbált bocsánatot kérni, a padlón éktelenkedő foltért.
- Hagyd ezt abba!- fordult hozzá hátra a chimera- Mi vagy te, kislány?
Az ordas nyüszítése egy pillanat alatt váltott át morgásba, miközben idegesen csapott egyet a farkával.
- Na ugye.- mosolyodott el Theo- Úgy látszik talán érted is, hogy mit mondok.
A fiú kinézett az ablakon, ahol épp egy újabb villám cikázott át az égen. Átfutott rajta a remegés.
A doktorok óta félt?, talán inkább csak nem kedvelte a villámokat. A laborokban egy csomó fedetlen vezetéknek köszönhetően, rengetegszer rázta meg az áram, így egy mondhatni trauma folytán alakult ki ez a fajta félelme a villámoktól.
És bár való igaz, Josh erejét használva igenis kontaktusba lépett a villámlással, akkor annyira nem érdekelte, inkább az, hogy végezhessen Scottékkal.
De ez persze a múlt. És a jelenben igenis megrezzent egy-egy villámlás alkalmával.
Theo visszafordult, az addigra már megszáradt farkashoz, aki már rég kényelemben feküdt el az üléseken.
- Persze, érezd magad otthon- szólt oda szarkasztikusan a chimera- Figyu. Az ülés alatt van pár takaró. Azok kellenének és--
A villám közel hozzájuk valahova az erdőbe csapott be. A csapástól még a kocsi is megremegedt és Theo, akár beismeri akár nem szorosan lehunyt szemmel süppedt bele az ülésébe.
Ez csak egy villámlás volt. Nem vagyok nyuszi, nem félek egy kis vihartól.
Ekkor egy nedves valami ért hozzá a nyakához, amitől egyből felugrott.
A farkas kíváncsi tekintettel, a takaróval a szájában figyelte a fiút, aki időközben normalizálta a pulzusát.
- Minden oké- vette el a takarót az ordastól- Csak egy vihar. Semmi több.
De a farkas ezt máshogy látta, így fogta és egy hosszanti csíkban, az állától a szeméig végignyalta a fiú arcát.
- Fúj. Baszki, ki tudja hol jártál azzal a nyelvvel. Ilyet ne csinálj!- kapta az arcához a kezét Theo, miközben újra az állatra nézett.
Most komolyan megsértettem az érzéseit, vagy mi?- gondolta magában, ugyanis a farkas, logó orral és szomorú kutyaszemekkel bámult a mostmár halványan mosolygó chimerára.
Theo kinyújtotta a kezét, és óvatosan megsimogatta a farkas fejét, aki egyből reagált az érintésre, és szinte belebújt a fiú kezébe.
- Jól van.- nevetett fel a chimera, ahogy kint egy újabb dörgés hangzott fel.- Minél hamarabb alszunk el, annál hamarabb lesz vége annak a kinti rémálomnak.
Azzal át is mászott a másik ülésbe, és nyakig betakarozva fordult vissza, az akkor már békésen szuszogó farkashoz, majd egy újabb mosoly kíséretében aludt el ő maga is.
A vihar ellenére, Theonak nyugodt, és rémálom mentes éjszakája volt.