Gondolatmenet •Thiam•

P r o l ó g u s

Rutin.
Vagy inkább monotonitás?
Vajon unalmassá válhat egy élet, ha napról napra, tudod, hogy mi fog veled történni?
Minden nap ugyanarra ébredni és minden éjjel ugyanazokra a gondolatokra elaludni. Ha egyáltalán el tudsz aludni.
Elviselni a tekinteteket, amiket olyan emberektől kapsz, akiket nem is ismersz, de tudni, hogy ők már biztosan hallottak rólad.
Tudni, hogy nem tartozol ide, de mégis maradni.
Szenvedni a tudattól, hogy mindezt megérdemled.
Rájönni, hogy akármerre nézel, a múltad, köszön vissza.
Ezek után természetesen ott marad a kérdés: Akkor meg miért akarok még mindig maradni?

Theo is feltette magának már nagyon sokszor ezt a kérdést, és mindannyiszor ugyanazok a válaszok ugrottak be neki:
Először is, ha tényleg mindenki annyira utálja őt, miért adná meg nekik azt a boldogságot, hogy elmegy?
Másodszor; lehet, hogy tényleg mindenki utálja őt, de az ő szemében van akiért a világ végére is elmenne, ha Ő itt van, ő is marad.
És harmadszor; jobb Beacon Hillsben hajléktalannak lenni, mint egy teljesen idegen és ismeretlen új városban.

Akárhányszor Theo úgy döntött, még mindig megtudja válaszolni a kérdést, tudat alatt, a monotonitás, a magány, és a nem kis mértékű depresszió mellett döntött.
Tudta, hogy nincs jó helye itt. Hogy, ha megpróbálná, valahol máshol, talán még jobb élete is lehetne.
De inkább maradt a megszokottnál.

Egy bizonyos napig, amikoris egy késő délutánon, egy új parkolóhely keresése, közben, rá nem talált egy ájult, fáradt, koszos, de ugyanakkor gyönyörű, fehérszőrű farkasra.