Black Friday | 𝘣𝘦𝘧𝘦𝘫𝘦𝘻𝘦𝘵𝘵

15.

A házban olyan alakokat láttam, akiket ezelőtt még sosem. A sok részeg között szlalomoztam el a konyháig, mert vizet kellett vinnem Kate-nek. Nos, Kate megint nem hazudtolta meg magát. Jó barátnő lévén berúgott Megannel együtt, aki elmesélte neki is a Carterrel való kapcsolatát. Kate viszont többet ivott, mint kellett volna, mert már az asztal tetején táncolt, mielőtt Lewis leszedte volna.

A konyhában már kupacokban állt a papír pohár, amiktől teljesen rosszul lettem. Egy szemeteszsákba kezdtem el pakolgatni és megbíztam Cartert, hogy vigye el Kate-nek a pohár vizet. Azt hiszem, nem csak Kate volt már totálisan kikészülve, mert Carternek körülbelül 1 méter után kiesett a kezéből a pohár. A plafonra emeltem a tekintetem és átkoztam magam, hogy miért nem húztam le magam a vécén.

A teli zsákot kivittem a ház elé, azonban egy újabb csapat fiatal érkezett a nyaralónkba. Az ismeretlen arcok között csak két ismerős jött velem szemben. Jim és Todd érkezett meg, mindkettőjük kezében teli szatyor alkohol díszelgett.

— Ashley — ölelt át Jim. — Régen láttalak.

— Neked is szia, Jim — viszonoztam az ölelését nevetve.

Todd is egy gyors öleléssel köszöntött, viszont nem láttam sehol sem Wayne-t. Nyújtogattam a nyakamat, hátha meglátom az embertömegben, de sehol se láttam. Fogalmam nincs miért esett rosszul, hogy Wayne nem jött el. Számíthattam volna rá. A helyében én sem cselekedtem volna másképp.

— Később jön — suttogta a fülembe Jim, majd halványan elmosolyodott.

Nem tudtam semmi észszerűt se erre kinyögni, csak kínosan elnevettem magam, amiért ennyire nyilvánvaló voltam. A hajamba túrva követtem a fiúkat, akik utat törtek nekem a tömegben.

Már rosszul voltam a tömegtől, a zajtól és a cigaretta büdös füstjétől. A konyhában támaszkodva nézegettem percenként hol a telefonomat, hol pedig a tömeget. Wayne-t kerestem, de nem találtam. Már 2 órája érkeztek a fiúk, de Wayne semerre sem volt. Csalódottan néztem magam elé és kedvem lett volna sírva kirohanni a világból.

— Ashleeeeey — botorkált felém Carter totálisan szétcsapva. — Miért szomorkodsz itt? — nézett rám kábán.

— Nem szomorkodok — mosolyogtam rá, de elég nehéz produkció volt.

— Persze. Na idd ezt meg szépen — nyomott a kezembe egy üveg vodkát, aminek a fele már hiányzott. Gyanítom, hogy Carter ettől állt be teljesen.

— Nem iszok — toltam el az üveget, de Carter nem hagyott békén.

— Ne legyél már nyugger! — kiabált az arcomba vigyorogva, pedig ott álltam előtte. Azonnal megcsapott az alkohol szédítő aromája, amitől felfordult a gyomrom.

— Carter, nem szeretnék most inkább — utasítottam vissza kedvesen, azonban nem tágított.

— Addig nem megyek el... — tette fel a mutatóujját, majd az üvegre mutatott. — Amíg ezt meg nem iszod.

— Carter... — sóhajtottam fel.

— Hajrá — tolta az orrom elé és azonnal megcsapott a semmihez sem hasonlítható szag. Először az üvegre, aztán Carterre néztem, majd belekortyoltam "minden mindegy" alapon. Az alkohol égetni kezdte a torkomat, de egyáltalán nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet.

Egy fél órával később már túl voltam jó pár kortyon és kezdett minden megszépülni. Még észen voltam, azonban minden nagyon viccesnek tűnt. Éppen egy számomra ismeretlen fiúval nevettem valamin, mikor feltűnt az ismerős arc. A gyomrom borsó méretűre zsugorodott, a tenyerem izzadni kezdett. A fiú tekintete vadul járt az emberek között, nyakát nyújtogatva üdvözölte a többieket. Teljesen leblokkoltam, nem tudtam megmozdulni, a földbe gyökerezett a lábam. Néztem a fiút kábán és akkor jöttem rá csak igazán, hogy mennyire hiányzott. A barna fürtjei, a melegséggel teli tekintete, a tökéletes ívű ajka és a minden porcikámat felperzselő érintései.