Why me?

24.rész (Dr. Evans)

Besétáltunk, Scott alaposan körbe nézet és felmérte a terepet. Meglátta a jó képű dokit és rá kérdezett.
- Ő fog megvizsgálni? - mutatott rá.
- Gondolom igen. - vontam meg a vállam.
- Jó napot Dr. Evans vagyok! - fogott kezet mind a kettőnkel.
- Jó napot! Én Raquel vagyok ő pedig a barátom Scott. - mutattam be.
- Üdvözlöm. - köszönt Scott.
- Úgy tudom késik önnek már több mint egy hete. Azóta sincs semmi változás?
- Sajnos nincs.
- Akkor jöjjön megvizsgálom. - mosolygott rám kedvesen.
- Én is megyek. - jött volna utánnam Scott.
- Itt várja meg. Ha lehetséges. - állította meg a doki.
- Rendben ahogy szeretné. - ült le egy székre.

A doktor úr nagyon kedves volt, és tisztelettudó. Miután végeztünk vártunk egy kicsit rá és jött is az eredményekkel.
- Raquel jöjjenek be.! - invitált be minket újra.
- Szóval terhes vagyok? - remegett a kezem és izzadt a tenyerem.
- Nyugodjanak meg. Nem terhes.
Ahogy kimondta úgy megkönnyebbültem, hogy azt elmondani nem tudom.
- Köszönjük doktor úr. - fogott vele Scott kezet.
- Raquel egy percre. - vonultunk arrébb a dokival.
- Volt valaha olyan a családban, hogy az illetőnek nem lehet gyereke?
- Nem tudok ilyesmiről. Miért kérdi?
- Jövő hónapban jöjjön vissza egy másik vizsgálatra ha lehetséges. - adott oda egy papírt.
- Rendben addig is akkor viszlát további szép napot. - köszöntöm el megszeppenve.

Ahogy jöttünk ki a kórházból azt éreztem semmi nem oké az életemben. Utánna megláttam miát. Mi a picsa gondoltam magamban.
- Raquel jól vagy? - aggódó tekintettel pillantott rám.
- Persze csak. Menjünk. - fogtam meg a kezét.
- És,hogy vagytok Jackson-al? - ment a kocsia felé.
- Együtt vagyunk csak éppen jó messze van. - húztam el a számat.
- Akkor jó,hogy nem estél teherbe. - hajtotta le a fejét.
- Nem vette volna jó néven az biztos. Főleg, hogy csak egyszeri alkalom volt.
- Elvigyelek. - váltott témát
- Igen.
Közben a gondolataim máshol cikáznak. Ez a kurva remélem nem azért járt itt, mert Austin felcsinálta.
- Köszönök mindent Scott. - szálltunk ki a kocsiból és az ajtóhoz kísért.
- Mikor jön haza? - nézett felfelé zsebre tett kézzel.
- 2 hét múlva. Szinte addigra a sulinak is vége.
- És végezni fogsz sikerül?
- Meglátjuk bízom benne maradjunk annyiban. - nevettem.
- Ha netán nem sikerülne dolgozhatsz nálam. De a túl órát nem pénzem fizetem. - hajolt közelebb.
- Megjegyzem. Nekem mennem kell telefonálni fontos lenne.
Adott egy puszit a fejem bubjára és tovább ált. Leültem a kanapéra és tárcsáztam Austin számát.
Kicsengett, csengett, csengett és végül felvette.

- Szia Raquel úgy örülök, hogy hívtál. - szólt bele az ismerős női hang.
- Szia Leyla. Hogy vagy?
- Nagyon jól élvezem a házas életet. - közölte vidáman.
- A bátyám? Ott van a közelben beszélnem kell vele.
- Nagyon rideg vagy valami baj van?
- Nincs dehogy. Csak a sulirol akarok vele beszélni.
- Éppen fürdik majd mondom neki, hogy hívjon vissza téged.
- Rendben köszönöm. Puszi.
- Puszi.
10 perc után csörögni kezdett a telefonom. Nem Austin volt.
- Szia baby! - szólt bele rekettes hangon Jackson.
- Jackson, hogy vagy? Annyira hiányzol.
- Te is hiányzol nekem. Alig várom, hogy újra szét tépjek rajtad valamit, de most az a valami a bugyid lesz.
Belepirultam ebbe a mondatba.
- Tudom, hogy rég várod már azt a pillanatot.
- Lehet az miatt megyek haza előbb. De akkor már nem menekülsz.
- Igen tudom. - fogtam a fejem.
15 perc után nagy nehezen leraktuk a telefont.
Austin pedig egy sms-t írt mivel nem ért el.
Holnap hívlak! Remélem nem valami rossz hír.