Előszó

227 6 0
                                    

Helló! Az elveszett falevél és A lusta tengerész után most egy teljesen One Piece fanfictiont írok. Legyen több magyar One Piece projekt #2! A fülszövegből sejteni lehet, de ebben a könyvben Luffy lány, és bizonyos okokból tengerész. Változtattam Luffy ördöggyümölcsén, illetve Sabo, miután Ace gyors reakciójának hála túlélte a balesetét a Tenryubitoval, a Spade kalózok alkapitánya lesz, majd a Fehérszakállú kalózok második hadosztályának tagja. Imádom Marcot, szóval ez egy MarcoxLuffy könyv lesz. Egy idő után. Két idővonal van. A múltban Luffy nagyrészt tizenöt éves, két évvel korábban indul, a legénysége ugyanannyi idős, mint az animében a két éves edzés előtt. A jelenben Luffy tizenhét éves, a legénység viszont olyan, mint a két éves kihagyás után, de mindenki más ugyanannyi idős, mint az animében. Remélem, hogy ez érthető. Mint az első könyvemben, a fejezetek itt is legalább ezer szavasak lesznek, az elején mindig kiírom. Ha dőlt betűvel írok, akkor az az adott szereplő belső gondolata. Nem ígérem, hogy minden héten tudok frissíteni mert az idei évem elég zsúfolt, de legalább kéthetente teszek fel fejezetet. Most kész van már tizenöt, így párnaponta rakok majd fel. Remélem, hogy tetszeni fog. Jó olvasást!

A láthatatlan bilincsek foglya (One Piece FF)Where stories live. Discover now