You✔︎𝘁𝗮𝗲𝗴𝗴𝘂𝗸 (Befejezett)

11.rész

Látom az aggodalmat szemeiben és érzem is.

- Miért? Valami furcsát érzel? Nem vagy jól?- teszi fel sorjában a kérdéseket.

- Jól vagyok.- karolom át nyakát.- De szeretném ha megvizsgálnál, hogy biztos legyek a dolgokban.

- Rendben.- bólint és kezébe veszi a telefont.- Kérlek Elena, várassd meg az embereket, mert Taehyungot megvizsgálom.- rakja le. - Na gyere.- kell fel velem együtt és az ágyhoz visz.

Lerak, én pedig pirulva figyelem, mert nagyon régen voltam ilyen vizsgálaton és más dolgok is eszembe jutnak. A lényeg, hogy ez kórházi ágy, már nem szűz.

- Vedd le a nadrágodat, a felsőt elég csak felhúznod.- adja is az utasítást.

Leszállok az ágyról és alul meztelenre vetkőzőm, ő közben kesztyűt húz és előkészít mindent. Vissza fekszem az ágyra, persze összerakva két lábamat.

Az alfa leül a székére és várakozóan néz rám, persze jót szórakozik rajtam. Megadóan teszem szét a lábaimat, és fogok piros fejemre. Egyáltalán nem vagyok ehhez szokva, egyáltalán ki van?

Ilyenkor alaposan megnézi a helyzetet ott lent, bár az én esetemnél, ismeri a helyet.

- Taehyung, lazulj el. - szól nekem.

- Olyan könnyen mondod!

- Így nem tudlak megvizsgálni, nem látok semmit. Izgulsz. Segítsek talán, hogy könnyebben menjen?- villant egy perverz mosolyt.

- Csak ne néz!- hunyom le szemeimet, persze hülyeség amit mondtam, mert pont hogy néznie kell.

Pár perc után, el is lazulok. Így megtud vizsgálni normálisan az alfa. Kicsit zavaró, de kibírom. Miután lent meg van, fel kell és a hasamat kezdi el nyomogatni és kérdezget, amire válaszolok. Miután végzünk mindennel, visszaöltözöm és leülők vele szembe asztalához.

- Minden a legnagyobb rendben veled. - nyugtat meg.

- Ezt jó hallani.- bólintok.- Izé, Jungkook....- harapok alsó ajkamba.

- Igen?

- Tudod, mikor próbálkoztunk és sehogy nem akart összejönni.- kezdek bele zavartan.

- Igen?- kiváncsi mit akarok ebből kihozni.

- Akkor, mi volt a baj?- nézek fel rá.- Nem vagyok termékeny? Nem lehet gyerekünk?- teszem fel sorjában kérdéseimet.

Elsőnek azt se tudja mit válaszoljon vagy mondjon. Majd összeszedi magát és felkell, leül velem szembe az asztalára és kezemet megfogja.

- Lehet majd kis babánk.- kezd bele.- Akkor azért nem akart összejönni, mert túlságosan akartuk és nem is úgy voltunk együtt mint kellett volna.- próbálja megértetni velem.

- Úgy érted, erőltetett?- teszem fel kérdésemet.

- Igen. - bólint.- De ez most hogy jön szívem? Terhes vagy?- düllednek ki szemei.- Csináljunk ultrahangot?

- Nem.- rázom meg fejem.- Nem vagyok terhes.

- Hát akkor?- hajol közelebb.

Őszintén, nem vagyok biztos semmiben sem. Nem tudom mit kéne válaszoljak, csak zavartan elfordítom a fejem. Most álljak elő vele, hogy gyereket akarok? De megfogadtam magamban addig nem, ameddig nem lesz többet otthon. De még is annyira szeretnék már egy kis családot szerelmemmel.